Négy hazai függetlenszínházi rendező a POSZT 2012-es versenyprogramjáról
2012.03.25.

A POSZT idei programjában nem szerepelnek a függetlenek. A kurátorok sem táncos, zenei, ifjúsági, dokumentarista, sem beavató, improvizációs, kis nézőterű előadások közül nem válogathattak. De szempont volt a vidéki, pesti, színházi társaságos és teátrumos rendezés. HERCZOG NOÉMI INTERJÚJA.

Revizor: 2010-ben a POSZT-on három belföldi független társulat szerepelt, tavaly kettő, idén pedig egy sem. Az alternatív színházak közül több eleve olyan műfajt képvisel, amelyet mostantól be sem szabad válogatni: mennyiben lehet korszerű egy ilyen fesztivál?

Mundruczó Kornél: Lényegében ugyanaz történt, mint minden évben, csak most még mutatóban sincs független produkció a programban. Míg azokban az országokban, ahol dolgoztam, a független produkciók innovatívan és megtermékenyítőleg hatnak a kőszínházi előadásokra, addig Magyarországon egyszerűen minden oldalról ignorálják őket. Tisztelet a kivételnek. 

Jelenet a Krétakör Krízis trilógiájának A papnő című epizódjából
Jelenet a Krétakör Krízis trilógiájának A papnő című epizódjából
Schilling Árpád: Az egyes műfajokat eleve kizáró szempontokat csak a válogatás megkezdése után fogalmazták meg a nyilvánosság kizárásával, ami meglehetősen szakmaiatlan eljárás, bár nem példa nélküli. Nincsen olyan szabály, hogy kötelező volna függetleneket beválogatni, ugyanakkor az elmúlt tíz évben kialakult egy hagyomány, minden évben egy-két társulat képviselte a független területet Pécsett. A Magyar Teátrumi Társaság a szakmai egyensúlyra való hivatkozással részt kért a POSZT-ból, Márta István pedig megalkudott velük. Ha a Teátrumi Társaságnak lehetnek jogai, akkor a Független Előadó-művészeti Szövetségnek is, amely az egyetlen országos hatáskörű független színházi szervezete. A Magyar Színházi Társaság - hosszú küzdelem után – ma már elismeri a jogainkat. A Teátrumi Társaság számára viszont nem létezünk. Kelet-európai erőpolitizálás zajlik a színházak területén is, párbeszédnek semmi nyoma. 

Szőke Szabolcs: A mi társulatunk – mint véleményem szerint a legtöbb igazán alternatív színház – magában foglal minden olyan elemet, amely jelenleg nem fér bele a válogatás szempontjaiba. Tehát dokumentarista, zenei, improvizációs és beavató. A Hólyagcirkusz Társulat tehát egy tipikusan határátlépő társulat, és mint ilyen, ezeknek a „felsőbb szempontoknak” nem felelt meg.

Pintér Béla a Kaisers TV Ungarn című előadásban
Pintér Béla a Kaisers TV Ungarn című előadásban
Pintér Béla: A válogatók nyilatkozata alapján azt gondolhatjuk, hogy idén a konszenzus létrehozása állt a közös koncepció középpontjában. Lehet, hogy fontos előadások kimaradtak, de a számottevő „egységek” képviseltetik magukat. Van pesti, van vidéki, van határon túli, van nagyszínpadi és van stúdió. Független előadás nincs. Ha arról lenne szó, amit Zappe László az interjúban is nyilatkozik, hogy idén „nem tülekedtek a jobbnál jobb alternatív előadások”, és hogy „azok a műhelyek, ahol éveken át holtbiztosan termett izgalom, most derék, középszerű, érdekes, de nem a POSZT ajtaján dörömbölő előadásokkal rukkoltak elő”, akkor most nem lenne miről beszélni, azt mondhatnánk, igen, ez az idei évad valahogy nem sikerült. De nem erről van szó. Felháborítóan korszerűtlen az a válogatási szempont, amelyik eleve kizárja a független szférában mostanában egyre gyakrabban megjelenő helyspecifikus, beavató, improvizációs vagy dokumentarista előadásokat. Természetesen ezek a kategóriák sem jelentenek önmagukban minőséget, mint ahogyan az sem, hogy egy előadás vidéki vagy nem vidéki, kőszínházi vagy független – egy biztos: az eleve kirekesztés szakmaiatlan és retrográd. 

A válogatási szempontokról szólva Zappe László is beismeri: „A végeredmény ismeretében egy kicsit engedtünk a minőségből a sokszínűség érdekében.” Ezt olvasva még érthetetlenebbnek tűnik, hogy épp a független szférának nem jutott hely ebben a sokszínű, eklektikus válogatásban. Ez a „végeredmény” Zappe László fent idézett negatív kritikájával tetézve, éppen az új kultúrkoncepció malmára hajtja a vizet: hitelesít egy szempontrendszert, amely nem képvisel értéket, nem pártolja a tehetséget, csupa külsődleges tényezőt érvényesít a minőséggel szemben. 

Revizor: Mi az oka annak, hogy már nem rendez itthon?

Mundruczó Kornél: Nem hívnak és nem támogatnak, de még így is szoktam itthon rendezni, amikor összejön a pénz külföldi fesztiváloktól. Paradox módon, erre a lehetetlen helyzetre válaszul társulatot hoztunk létre PROTON Színház néven a meglévő és készülő produkciókra. 

Revizor: A Hólyagcirkusz turnézik külföldön, de itthon a szakmai köztudatban kevésbé szerepelnek, mint korábban. Mi ennek az oka? 

Jelenetkép a Hólyagcirkusz Társulat Kulterer című előadásából
Jelenetkép a Hólyagcirkusz Társulat Kulterer című előadásából
Szőke Szabolcs: Külföldi sikereinkről egyáltalán nem ír a magyarországi sajtó. Egy évben körülbelül négy külföldi fesztiválon jelenünk meg. A Prágai Zero Point Fesztivál egyik legnagyobb sikere a Hólyagcirkusz Zenekatasztrófa előadása volt. Az utóbbi időben még kevesebbszer jelentünk meg a köztudatban, mert kevesebb előadást tudtunk csinálni a támogatások megvonása miatt, és propagandára is nagyon keveset tudtunk fordítani. 2002 és 2007 között minden alkalommal  a mi társulatunk nyerte  a Függetlenek Színházi Fesztiváljának  valamilyen díját. A Kant előadásunk, Pintér Béláék és Bodó Viktorék előadása mellett, fődíjas volt a sajtó és a szakma szinte teljes elhallgatása mellett.

Revizor: A függetlenek jelentik a magyar színház legexportképesebb szeletét. Milyen az a válogatási koncepció, amely ezt a szempontot figyelmen kívül hagyja?

Schilling Árpád: A magyar színházi elit egésze mindig is berzenkedett ez ellen a szempont ellen, mert nagy részük sosem vált a nemzetközi színházi szcéna részévé. Ez lehet az oka annak, hogy a külföldi elismertség szakmai és kultúrpolitikai jelentőségét sem sikerült tisztázni az elmúlt húsz évben. Eddig a minőség volt az egyetlen szempont a válogatásnál, de sajnos, ennek kritériumai sem voltak tisztázva: nem sikerült elmozdulni a száz százalékos szubjektivitástól valamiféle objektív mértékrendszer irányába. Jelenleg még ennek a szubjektív minőségnek az elve is sérül, hiszen ha például egy harmincfős nézőtér számára készült előadást eleve nem lehet beválogatni, akkor egyértelműen nem a minőség a szempont, hanem a nézőszám. Ezzel egyben azt is állítjuk, hogy harmincfős nézőtér alatt nem jöhet létre minőség. Márta István egyensúlyra való törekvése elismerésre méltó, de sajnos rendkívül kártékony, ha ezekben a mostani, a pénz szempontjából szűkös, kultúrpolitikailag kirekesztő és rettegett időkben folyamatosan egyeztetés nélkül döntenek a függetlenek sorsáról. Zappe László részéről pedig leközépszerűzni azt a szektort, amelynek tagjai a világ legfontosabb fesztiváljain képviselik a magyar színjátszást, egyszerűen nevetséges. Önmaga középszerűségének bizonyítéka az a pár mondat, amellyel nagyképűen jellemezte a teljes független területet.

Jelenet Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című előadásából
Jelenet Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című előadásából
Pintér Béla: Azért is írtam levelet Zappe Lászlónak, mert a függetlenek képviseletében, de mégis a magam nevében akartam felhívni a figyelmet arra az ellentmondásra, mely októberi kritikája és a mostani döntés megindoklása között feszül. Nem tudom, a többi általa látott független előadásról mi volt a véleménye, de a Kaisers TV Ungarnról szóló kritikája alapján nem gondolta sem középszerűnek, sem érdektelennek, amit látott. Nyilván válogatótársainak engedett, amikor lemondott rólunk, és ebben nincs semmi kivetnivaló. Többször volt már, hogy általunk fontosnak tartott előadást nem hívtak meg a POSZT-ra (például a Parasztopera vagy a Gyévuska esetében), olyan is volt, hogy fődíjat nyertünk, de most itt nem elsősorban az én társulatomról van szó, hanem az egész független szféráról és a minőség háttérbe szorulásának veszélyéről.

Revizor: Látták-e az előadásaikat a válogatók?

Schilling Árpád: Nem.

Szőke Szabolcs: Többnyire nagyon kevés kritikus nézi meg az előadásainkat. Aki rendszeresen néz minket, általában szuperlatívuszokban ír, mint például Fáy Miklós, de a Kulterer előadásunkat Nánay István például az utóbbi idők legfontosabb élményének nevezte. A POSZT-on csak az off programban vettünk részt néhányszor. A legfontosabb, hogy olyanok is megnézték az előadásainkat, akik egyébként azt sem tudták, mit csinálunk.

Revizor: Gondolkoznak-e egy alternatív fesztivál megszervezésében? Nem jelentené-e ez egyúttal a status quo elfogadását?

Schilling Árpád: Innovatív fesztiválokra lenne szükség, ahol felléphetnének olyan irányzatok képviselői is, amelyek ma a szakmát hidegen hagyják. Márta István jóvoltából az off programban a FESZ lehetőséget kapott egy kisebb méretű szemle megrendezésére, amelynek keretében a színház-pedagógiát és egyéb társadalmilag elkötelezett művészeti kezdeményezéseket kívánunk megosztani a pécsi közönséggel és a szakmai érdeklődőkkel. Elavult elképzelésnek tartom, hogy a színház, a báb, a tánc, a gyerekszínház mind-mind külön fesztiválon szerepel, holott a valóságban már régen nem válnak szét a műfajok ilyen élesen. A XXI. század művészete az interdiszciplinaritás irányába mutat. Nem tudom, hogy a POSZT valaha át fogja-e tudni lépni a kőszínházak reprezentatív bemutatásának szándékát, és fogja-e valóban a színházművészet érdekeit szolgálni. Ennek megválaszolása most egy ideig még Márta Istvánon múlik. Felnőtt egy újabb generáció, amelyet még mindig gyerekként kezelnek. Elkeserítő helyzetben vagyunk, mert közelében sem vagyunk annak, hogy szakmai kérdésekben döntéseket hozhassunk. Személyesen a POSZT nem érdekel, de mint a nyilvánosság terepe megkerülhetetlen.

Pintér Béla: Nem kell külön szemle, sem ellen-POSZT. Viszont ebben a súlyos gazdasági helyzetben - egy új színházi törvény kialakításának évében - egyáltalán nem mindegy, hogy egy szakmai kuratórium milyen szempontokat vesz figyelembe, milyen álláspontot, milyen kultúrkoncepciót képvisel, mit gondol arról a társadalomról, amelyben él, és mit gondol a szakmája feladatáról. A válogatásról szóló interjúból megtudhatjuk, hogy szám szerint ki hány előadást látott, hogy hol vesznek fel öltönyt, hol farmert a színházba járók, és hogy „...magas a színházi átlagszínvonal, de a színházak nem mutatkoztak olyan bátornak, mint például tavaly.” Szerintem viszont nem a tavalyi évad volt bátrabb, hanem a tavalyi válogatók.