Az évente megrendezésre kerülő találkozóra sikeres pályázattal lehet meghívást kapni, idén 4300 pályázó közül választottak ki összesen háromszázötvenet: rendezőt, producert, forgatókönyvírót, operatőrt, színészt, vágót, zeneszerzőt, terjesztőt és filmkritikust. A Talent Campus elsődleges célja, hogy a résztvevők megismerhessék alkotótársaikat, valamint kapcsolatba kerülhessenek és tanulhassanak a nemzetközi filmszakma elismert tekintélyeitől.
 Keanu Reeves a Talent Campus pódiumbeszélgetésén |
Az előbbit szolgálja az ún. Speed Matching, melynek lényege, hogy az emberek két sorban egymással szemben leülnek, és az egyik sor három percenként egy hellyel mindig arrébb ül, így lehetőség nyílik arra, hogy egy óra leforgása alatt húsz emberrel is felvegyük a kapcsolatot. Ezt a gyakorlatot egyébként csoportterápiákon is gyakran alkalmazzák: ott is, itt is segít a módszer önmagunk és céljaink megismerésében, és az esetleges gátlások megszüntetésével könnyebbé teszi az ismerkedést. Az első nap szakmától függetlenül vegyesen, mintegy bemelegítésképpen tartották meg a gyors ismerkedést, de a továbbiakban minden nap más-más területeken alkotók találkozhattak egymással, ezáltal lehetővé téve, hogy mindenki gyorsan megtalálhassa a számára szükséges embert. Évről évre hasonlóan frappáns módszert alkalmaznak a szervezők az elismert tekintélyekkel való találkozásra: a második nap egy exkluzív vacsorára invitálták a résztvevőket és a szaktekintélyeket, akiket felváltva ültettek egymás mellé, szektorokra bontva, ráadásul a fogások között egy adott jelre mindenkinek másik ülőhelyet kellett találnia. Így némelyekkel az is előfordult, hogy Ryuichi Sakamoto vagy Victor Kossakovsky társaságában élvezhette ezt az amúgy sem mindennapi estét.
Az idén utoljára jelentkező Berlin Today Award öt döntőse közül a győztest (Rafael Balulu) is ezen az estén hirdették ki. Erre a tavalyi Campuson résztvevők jelentkezhettek rövidfilm-projektjeikkel, a pályázók közül öt filmnek ítéltek meg támogatást, mindegyik magas színvonalú munka. Számomra Madli Lääne egy fiatal írástudatlan libériai anyukáról szóló, gyönyörű képekkel teli dokumentumfilmje tetszett leginkább, valamint Ana Lily Amirpour animációs filmje az öngyilkos hajlamú csótányról (bővebb információ ide kattintva lelhető).
Ugyancsak a tapasztalt filmesekkel való személyes találkozást és eszmecserét segíti a Meet the Expert, egy jellemzően egyórás kiscsoportos foglalkozás. Természetesen hagyományosabb előadásokat is lehetett hallgatni napközben a fő helyszínként szolgáló Hebbel am Ufer színház három épületében, ahol párhuzamosan zajlottak a legkülönbözőbb témákat tárgyaló beszélgetések. Juliette Binoche a Berlinálén is vetítésre kerülő Elles című filmmel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt (l. kritikánkat itt – a szerk.), Gaston Kaboré azt ecsetelte, hogy miért lett filmrendező, a neves orosz dokumentarista Victor Kossakovsky pedig igazi bohóc módjára nevettetett és gondolkodtatta el a közönséget, vagy éppen csalt könnyeket a szemükbe a Belovy képsoraival. Vendég volt továbbá Mike Leigh, az idei Berlinálé nemzetközi zsűrijének elnöke, a japán zongorista-zeneszerző Ryuichi Sakamoto, aki elárulta, miért retteg a premierektől. Keanu Reeves megmutatta dokumentumfilmes arcát, idén a Side by Side című filmmel érkezett a fesztiválra, melyben a digitális technológiai pozitív és negatív hatásairól beszélgetett a ma élő rendezők legnagyobbjaival. Beszélgetőpartnere Mark Cousins ír dokumentarista volt: az ő legújabb filmtörténeti munkájának (The Story of Film: An Odyssey) mind a tizenöt részét levetítették a fesztiválon. Akit érdekel, az összes beszélgetés hamarosan elérhető lesz a Talent Campus honlapján.
 Ryuichi Sakamoto és a filmzene-szerzői verseny döntősei |
Mivel filmzene-szerzőként kaptam meghívást az idei Talent Campusra, szeretnék külön szót ejteni a rendezvény zenei tárgyú eseményeiről is. Az egész hét folyamán érződött, hogy a zeneszerzők a programokat tekintve kicsit kilógnak a fősodorból, ami részben érthető, hiszen talán nem annyira részesei a filmkészítés folyamatának. Ennek ellenére idén is megrendezésre került a Score Competition, melynek keretében nyolcvan pályázó közül hármat választottak ki, akiknek az volt a feladata, hogy Juan Pablo Zaramella stop-motion némafilmjére komponáljanak zenét, amit aztán a neves German Film Orchestra Babelsberg zenészei játszottak fel. Elvileg Ryuichi Sakamoto kapta a mentor szerepét, csakhogy – ahogy ő is említette a díjátadó folyamán – ennek igazából nem tudott eleget tenni, hiszen csak a folyamat utolsó szakaszában kapcsolódott be a munkába, amikor a felvételek már elkészültek, így nem is nagyon lehetett beleszólása a zenei anyagba. A nyertes Christoph Fleischmann egy utazást kapott Hollywood legnevesebb hangstúdióiba a Dolby jóvoltából.
A Meet the Expert nekünk szóló kiadásán Ulrich Kodjo Wendt zeneszerzővel találkozhattunk, de sajnos bemutatott munkái nem igazán adtak inspirációt. Szerencsére egy egynapos kirándulásra is sor került, amit kimondottan a Campusra meghívást kapott zeneszerzőknek és sound designereknek terveztek. Délelőtt ellátogattunk a Heinrich Hertz Institutba, ahol számtalan csoport folytat kutatást (az itt dolgozó kutatók többek között az mp3-kódolásban is jelentős szerepet játszottak), és egy vadonatúj technológiával, a hangtér szintézissel (wave field synthesis) ismerkedhettünk meg, mely rövid időn belül a hagyományos két- vagy többcsatornás sztereó hangrendszerek kihívója vagy akár leváltója lehet. Ezzel a technikával még élethűbb térhangzást lehet elérni, de jelenleg a világon csak néhány mozi rendelkezik ilyen felszereléssel. A délután folyamán a híres Babelsberg Stúdió mellett található, hihetetlenül impozáns HFF Konrad Wolf egyetem épületében kalauzoltak körbe minket, valamint Lars Ginzel tartott egy rövid előadást arról, hogy Gaspar Noé Enter the Void című filmjének hanganyaga milyen stádiumokon ment keresztül, és mennyiben lehet vagy egyáltalán kell-e különbséget tenni hang és zene között.