Natalia LL: Opus Magnum / Ernst Múzeum
2012.02.20.

Pőre exhibicionizmus, provokáció vagy feminista művészet, ha valaki hetvenévesen meztelenül pózol a fényképezőgép előtt? DÉKEI KRISZTA KRITIKÁJA.

Natalia LL: Koponya I. / Czaszka I. (1995)
Natalia LL: Koponya I. / Czaszka I. 1995

A Natalia LL világhírességként aposztrofált lengyel hölgy – mint az az Ernst Múzeumbeli kiállításának első termében olvasható – jó szívvel gondol Budapestre: 1969-ben önálló kiállítása volt a Műcsarnokban. Sőt, a meghívók még több rúd téliszalámit is csomagoltak neki a visszaútra, amelyeket aztán sajnálatos módon kiloptak a bőröndjéből. Kétségkívül furcsán indul Natalia Lach-Lachowicz saját maga által rendezett, csak 18 éven felüliek számára megtekinthető, provokatívnak szánt életmű-kiállítása, melynek szinte egyetlen témája saját (elvétve más) meztelen teste. A műveit méltató sajtóanyag állításával szemben – miszerint a munkáin szereplő női test „egyszerre jelenik meg az igazság fennkölt metaforájaként és a szexuális vágy alantas tárgyaként„ – fotói és installációi sokkal inkább az amerikai feminista művészet farvizén befutó, majd fokozatosan üres jelekké váló és giccsbe hajló exhibicionista próbálkozásoknak tűnnek.

Önszeretete már a legkorábbi itt kiállított művén felismerhető: a konceptualizmushoz kötődő permutációs műve nem más, mint a nevének betűiből kirakott sorozat: a szavakat később egy performansz során kántálta el, (ahogy olvasható is) mintegy révületbe ejtve a hallgatóságot. A hetvenes években találta fel a Fogyasztói művészetet / Consumer Artot, majd annak továbbfejlesztett változatát, a Post-Consumer Artot. Az előbbi keretében a fekete-fehér fényképsorozatokon egy szőke copfos hölgy arcát láthatjuk, amint csókos ajkát csücsöríti, a nyelvét huzigálja, majd mindenféle tárgyakat (köztük banánt) nyaldos. Nyilván a szexuális utalásrendszer bizonyult elégtelennek, hiszen a poszt-sorozaton pózoló nők már csak egyetlen dologgal foglalkoznak: vörös szájukkal – akár egy pornófilmben – spermára emlékeztető anyagot dajkálnak.

Natalia LL: Brunhilda II, 1993 (A képek forrása: Műcsarnok)
Natalia LL: Brunhilda II, 1993 (A képek forrása: Műcsarnok)

S ha már pornófilm: a nagyméretű Bársony Terror (1970) című fotókon magas sarkú csizmában és korbáccsal a kezében dominaként pózol. Aprócska amatőr képeiből – melyeken a férjével szeretkezve látható különféle pozitúrákban – betűket állít össze, majd szöveggé (Natalia ist sex) transzponálja őket (1974). Szintén a hetvenes években készült az Intim fotográfia című installáció, mely a köz számára látható és a rejtett szférákba enged betekintést: míg a paraván külső oldalán a művésznő ugyanazon portréja látható ezernyi példányban, belül (mily meglepő) akt-töredékek és genitáliák nagyméretű fotói sorakoznak. Míg a meztelen testét szőrmebundába „csomagoló”, pamlagon heverő és napszemüveget viselő művésznőt ábrázoló Animal art (1977) sorozat képei nem nagyon különböznek a művészinek szánt aktnaptárakban megszokott beállításoktól, a Mesterséges valóság / Artificial reality fotóin mintegy megkétszerezi, és ily módon tárgyiasítja önmagát: a kicsavart pozitúrák, combok közé szorított banánok elmosódó, egymásra vetülő rétegei miatt nem élő testre, hanem egy felfújható szexbábúra asszociálunk.

A nyolcvanas években készült, Arnulf Rainer szétrajzolt maszkjaira emlékeztető, destrukciós, (láthatóan slendrián módon felfeszített) fotóvászonra festett munkákat követően a kilencvenes évektől újra és újra visszanyúl korábbi munkáihoz. A banánok mellé – melyek az Egy szoba anatómiája című installációjában látható filmben főszerepet kapnak, midőn Wagner zenéje közben hosszan döfködi és trancsírozza őket a művésznő – felsorakozik a koponya és a fallikus bibéjéről ismert flamingó virág (többek közt a meghívón is szereplő „ízléses” csendéletként). 2000-től a megsokszorozott, egymásba folyó meztelen testekhez gipszmaszk, később a fejre húzott gázálarc társul. A koronaékkő kétségkívül az Odin kuncogása címen futó, számítógéppel készült filmetűd-sorozat (2009), melynek képterét időről időre átszeli a lepkeként repkedő, rózsaszín parókát és szárnyakat viselő Natalia LL.

Tiszteletre méltó ugyan, ha egy idősödő, az egyik fényképen félmeztelen Brünhildának öltöző, harcias pózban álldogáló hölgy büszke a testére, de ezeknek az akár body artként is besorolható munkáknak nincs semmi tétjük. A banán, a fallikus virág vagy a koponya olyannyira elcsépelt szexuális szimbólumok, hogy provokálni legfeljebb az álszenteket tudják, a magabiztos redundáns ötlettelenség pedig egy idő múlva kifejezetten fárasztóvá és unalmassá válik. Lehet, hogy Natalia LL feminista művészként lett  világhírű, de munkáiból mára csak a nárcizmus öncélúsága érzékelhető. 

A kiállítás 2012. március 18-ig tekinthető meg.

Vö. Csider István Zoltán: A legszentebb, a legalantasabb 
Götz Eszter: A test meséi 

Kiállítás:  Opus Magnum. Korlátozás. Territórium. Meghatározás,  Alkotó:  Natalia LL,  Helyszín:  Ernst Múzeum,  Időpont:  2012. január 19 - március 18.,  Kurátor:  Natalia LL,  Koordinátor a Wroclawi Kulturális és Művészeti Központ részéről:  Agnieszka Chodysz ,  Koordinátor a Lengyel Intézet részéről:  Jerger Tímea,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott,  Szervezők:  Wroclawi Kulturális és Művészeti Központ, Wroclawi Kulturális és Művészeti Központ Alsósziléziai Művészeti Fesztiválja, Műcsarnok,  Együttműködő partner:  Lengyel Intézet, Budapest