Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BAROKK CIRQUE DU SOLEIL

Le Poème Harmonique: Barokk karnevál
2012. febr. 19.
Az egyik legjobb francia régi zenés együttes szövetkezett a legjobb francia utcai mutatványos bandával, hogy együtt megmutassák, milyen is volt a XVII. században egy római karnevál. Az eredmény: lenyűgöző. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
Le Poème Harmonique
Le Poème Harmonique

A Le Poème Harmonique vezetője, Vincente Dumestre azért hagyta el a legsikeresebb régi zenés együtteseket, mert szerelmes volt a XVII. századba: e századból nem is akaródzik neki kilépni. Együttesének lemezei, projektjei e század zenéjét elevenítik fel. Legnagyobb vetélytársuk a Christina Pluhar vezette L’Arpeggiata, de ezen bandával szemben ők a koncertek idejére sem vesznek fel neves énekeseket. Dumestre kitart a XVII. századi gyakorlat mellett: saját, bejáratott énekesi gárdával dolgozik, legfeljebb annyiban változtat, hogy a spanyol zenékhez szerződtet spanyolajkú énekeseket is.

A Barokk karnevál kiindulópontja a római La Giostra del Saracino. Igaz, azt messze nem olyan pontosan, olyan alaposan reprodukálja, mint a Lully-Moliére együttműködés eredményeként létrejött Úrhatnám polgárt, amit kétszer is láthattunk már hazánkban az együttes felvezetésében. Barberini bíboros pazar sportrendezvényein – 1634. február 25-én – hajók vonultak fel, s nem csak utcai artistákból nem volt hiány, de könnyűvérű nőkből, italból-ételből sem. A Galilei vegzálásával kétes hírnévre vergődő VIII. Orbán pápa unokaöccse nem sajnálta a pénzt az eseményre. Mely egyébként arra volt jó, hogy az istenáldotta nép levesse az egyház béklyóit, legalább pár napra; megfeledkezzék erkölcsről, kötelességekről, kiengedje a gőzt a kemény böjti időszak előtt.

A Le Poème Harmonique mindenki mástól következetesen elkülöníthető játékstílusának lényege a könnyedség, a minden erőlködéstől mentes közvetlenség, a játékosság, a lendületesség. A hangzás nem olyan tömör, mint Pluharéknál, jóval többet improvizálnak, ugyanakkor sosem tűnnek léhának, szemben az e korban is érdekelt Il Giardino Armonicóval. Talán éppen annak köszönhetően, hogy oly könnyű náluk a zenei szövet, az sokszor foszlik, szakad. A koncertjeiken sokat improvizáló tagok olykor elveszítik a fonalat. Nem a pontosság a roueni székhelyű együttes legnagyobb erénye. De a Barokk karnevál az az előadásuk, amelyen ez a legkevésbé tűnik fel. A zene ugyanis ezen az előadáson sokszor – egyébként sajnálatosan – a háttérbe szorul.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból

A rendező, Cécile Roussat korabeli metszetek alapján rekonstruálta, milyen attrakciókkal léptek fel a Barberinik és Richelieu-k századában az utcai mutatványosok. Az előadásnak nincs konkrét története. Öt képben elevenítették fel a szaracénünnep helyszíneit.

Elsőként egy arisztokrata udvarában jártunk: a vacsora körítése volt a számos bűvészmutatvány. Ennek a színnek volt a legtöbb köze a kor képzőművészetéhez: az alakokat mintha Simon Vouet pingálta volna, jelmeztervezőként meg lehetett volna nevezni Rubenst, s ha a díszlettervezőre kellett volna tippelnem, Nicolas Poussint mondom. A vacsorázókkal, vagyis az énekesekkel együtt betolt asztal lett a főszereplő, e körül keringett a két csínytevő, a két narancssárga ruhás bohóc, akik minden színben megjelentek. Tulajdonképpen ők vezették át egyik színt a másikba.

A második helyszín egy két ajtóval keretezett kert. A kertben bukfencezőket, zsonglőrködőket Monteverdi végtelenített Toccatája kísérte. A hangicsáló eszközök, melyek közé egy hordó oldala is belépett (ütőhangszerek: Michèle Claude), és a táncosok lába úgy léptek be az „össz-zenébe”, ahogy jazz zenekaroknál szokás. Kapott egy kis megmutatkozási lehetőséget a lant (ez Dumestre hangszere), a basszus viola (Lucas Peres), a hegedű (Johannes Frisch), a kornett (Emmanuel Mure) és a fagott (Stéphane Tamby).

A harmadik helyszín az utca, Monteverdi Bál-zenével, egy kevés Merulla-, Marini- és Rossi- kompozícióval, és mászópóznával – ahová is macskaügyességgel iramodtak fel az artisták, üldözést imitálva. A negyedik állomás egy pince, vagyis inkább egy dohos pincekorcsma, ahol a hordókon mutatták meg a fellépők, mily bámulatosan ügyesek – lehetetlen feledni például a germán kerékkel fellépő Julien Lubeket. Az ötödik egy rögtönzött utcai színpad. Itt adta elő a társulat a zenei csúcspontot jelentő Monteverdi-művet, a Lamento della Ninfát. A gyertyák fényénél, hordókra rögtönzött színpadon, vörös vászonfüggöny előtt, abroncsszoknyában előadott darabot a hordóhasú törököknek öltözöttet kórus kísérte. Érzelmeket ilyen intenzitással és átéléssel kevesek közvetítenek, mint ez az együttes.

A végjátékot, mely Róma centrumában, a képzeletbeli Piazza Navonán játszódott, Il Fasolo muzsikája festette alá. Fellépett itt egykerekűjén a karnevál királynője, a commedia dell’ arte számos alakja, a dottore, a capitano, a pantalone, volt személycsere (travestimento), de még botozás is (bastonatura).

Az énekesek közül kiemelkedett a hülyéskedésre mindenkor kapható tenor, Hugues Primard, fachkollégája, a selymes hangú Serge Goubioud és a női szerepben tündöklő Bruno Le Levreur kontratenor.

Vö. Mikes Éva: A farsang farka 
Németh Zsombor: Totális rekonstrukció 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek