Meryl Streep

Volt egyszer egy királynő, helyesebben volt egyszer A királynő című film, amely ércnél maradandóbb emléket állított a XX. századi brit történelem három legnevezetesebb nőalakja közül kettőnek: II. Erzsébetnek, valamint holtában diadalmaskodó volt menyének, Lady Dianának. A harmadik hölgy, Margaret Thatcher abban a filmben említetlen maradt, ám úgy lehet, Stephen Frears és Helen Mirren 2006-os sikere mégis jelentékenyen hozzájárult a miniszterelnöki tisztet és a hozzá tartozó házszámot tizenegy és fél éven át birtokoló konzervatív politikus részleges megdicsőüléséhez. Merthogy A Vaslady nyilvánvalóan A királynő hatása alatt és sikerreceptje nyomán készült, s ha Phyllida Lloyd alkotása összességében alkalmasint nem is éri el a II. Erzsébetet glorifikáló film nívóját, azért kimondottan kellemes mozidarabnak bizonyul, és messzemenően alkalmas Margaret Thatcher közképének meg- és felelevenítésére. 

Jóllehet, Abi Morgan forgatókönyvíró és a Mamma Mia! érdemdús rendezője igencsak nehéz feladat elvégzésére vállalkozott, hiszen a nyolcvanhat esztendős, régóta megrendült egészségű Lady Thatcher máig megosztó személyiségnek számít: megítélése nagyjából a pénzügyi fegyelem és az állampolgári felelősségtudat elkötelezett apostola meg a szociálisan érzéketlen vasorrú bába szélső értékei között oszcillál az angolszász világban. Életrajzi filmjének alkotói nem is próbálták elhazudni ezt a tényt, s mindössze két markáns fogással éltek a főalak rokonszenvesebbé tétele érdekében. Az egyik a politikus emelkedéstörténetének egyértelmű poentírozása: a sarki fűszeres kötelességtudó lánya itt korántsem tűnik „nemárulónak” (ahogyan feministák egész sora tekintett Margaret Thatcherre a hetvenes-nyolcvanas években), hanem kiteljesedésre áhító, s többszörös hendikeppel induló nőnek egy férfi- és rangelvű világban. Ahol is hősnőnk a férfiakat megszégyenítő tehetséggel alkalmazza magát a zord játékszabályokhoz, hihetetlen személyes áldozatokat hozva. S itt említsük meg a film másik rafinált és egyszersmind sikerült fogását: a történet keretét a már el-elhomályosuló tudatú idős államnő visszarévedései alkotják – a politikai sikerekről és a velük járó magánéleti kudarcokról. No és természetesen a bukásról: a karrier csúcsán eluralkodó hübriszről meg a végül csak revansot vevő konzervatív férfibagázsról.

Jim Broadbent

Mindez persze akár mellékesnek is tűnhetne ahhoz képest, hogy a címszerepet Meryl Streep játssza, méghozzá a tőle okkal elvárt bravúros színvonalon. Julia Child kotkodácsolása után a nagy színésznő természetesen Margaret Thatcher rendre kiélesedő orgánumát is mesterien reprodukálja, ám Streep alakítása mindeközben nem csúszik át sem a paródia, sem a háromdimenziós karikatúra műfajába. Sőt, az aggott és törődött asszony tehetetlen fájdalmát és elhúzódó gyászmunkáját (a nappalijába, konyhájába és hálószobájába gond nélkül besétáló, régen halott férjjel) olyan puritán színészi eszközökkel, védjegyes mikrojátékokkal ábrázolja, hogy az nyilvánvalóan Oscart ér. Vagy legalábbis Oscart érne, ha Meryl Streep már nem nyert volna kettőt is e szépen kifényesített díjból.

Minden sikeres férfi mögött egy nő áll – hangzik a jól ismert, bár kézenfekvő kivételekkel cáfolható közhely, amely ezúttal éppenséggel a visszájára fordul, hiszen a film megmutatja Margaret Thatcher mögött a nejét Boss, azaz Főnök nevezet alatt emlegető Denis Thatchert, ezt a holtában is nagy selymának bizonyuló férjet. Jim Broadbent alakítása felér Streep magasába, s komoly érdemeként említhető, hogy dévaj és kesernyés oldottsága mindvégig magától értetődő figuraként hitelesíti a már csak özvegye képzeletében létező, áldozatos férjet. Bájosak a fiatal Margaret és Denis megformálói (Alexandra Roach és Harry Lloyd), és egészen remek a Thatcher asszony lányát játszó, hűséges kutyaszemű Olivia Colman.

Jók voltak még: Ronald Reagan, Rodgers & Hammerstein, a hetvenes évek és a falklandi háború. 

Vö. Lavicska Zsuzsanna: Margaret Thatcher egészen emberi 
Kovács Bálint: Wikipedia.org/Margaret_Thatcher 
Papp Sándor Zsigmond: Vaskéz után kiált 
Dombai Dóra: Britannia erős asszonya