Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINDENNAPI KIS SZORONGÁSAIM

Legjobb szándék
2012. jan. 8.
Adrian Sitaru a már a Sporthorgászatban is használt point-of-view shot technikát újra alkalmazza, a korábbi szerelmi csetepaté bemutatása helyett ezúttal egy harmincas évei elején járó férfi emocionális bizonytalanságának érzékeltetéséhez. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.
Locarnóban a legjobb rendező és a legjobb színész díjait zsebelte be Adrian Sitaru második alkotása, a román-magyar koprodukcióban készült Legjobb szándék, melynek középpontjában a fiatal Alex (Bogdan Dumitrache kiváló alakításában) áll, aki lassan csordogáló, válogatott aggodalmakkal teli életet vezet. Egy nap hírt kap arról, hogy édesanyja agyvérzéssel kórházba került, ez pedig a szokásosnál is jobban feje tetejére állítja hősünk hétköznapjait.
Sitaru már a hosszú beállításban filmezett nyitójelenetben is rendkívül jól aládúcolja a modern „betegségben” szenvedő Alex létállapotát: ugyan képes beszédbe elegyedni barátnőjével, megfelelő egzisztenciával is bír, mégis inkább a laptopján nyomogatja a billentyűket, valamint mobiltelefonon intézi ügyes-bajos teendőit, és kedvesével sem mindenben ért egyet. A Legjobb szándék kezdettől fogva pozicionálja magát a kortárs román filmek tematikai illetve filmnyelvi mezején, a távolságtartóan rögzített, ámde mégis empátiát generáló snittek, az egészen minimalista formanyelv és a mindennapok parányi, hovatovább banális részletein való gondos időzés révén eléri, hogy végig a harmincas főhős érzelemvilágában mozogjunk, vele tartsunk a cselekmény során, az ő belső utazásának részeseivé váljunk. A rendező pedig nem hagyja ki a ziccereket: a férfi élet-epizódjai által, mint a már említett otthoni sürgés-forgás, vagy a vonatfülkében is csak intézkedő, párbeszédbe alig elegyedő Alex személyiségéről kiderül minden szükséges, és Sitaru ez irányú szándékai akkor sem mennek veszendőbe, amikor a játékidő dandárját képző kórházi szcénákban kell a hőssel foglalkoznia.
A film plakátja
A film plakátja
Innentől, vagyis az anyához érkezés pillanatától nyilvánvalóvá válik az is, hogy a film hangulati tartománya a kellemes érzések és a bosszankodás érzete között oszcillál. Sitaru eléri, hogy a kevésbé nyugtalanító, inkább szívet melengető helyzetek kerüljenek előtérbe, szemben például a Lazarescu úr halála meglehetősen elidegenítő, áporodott szagú, steril kórházbelsőivel, megalázottságot közvetítő jeleneteivel. Alexet jó szándékú, kedves, gyakran habókos szereplők veszik körül a kórház mikrokozmoszában, a nyúlmaszkot viselő pácienstől a mama ágyszomszédján át az orvosokig, ám nem szabad elmenni amellett sem, ahogy a rendező a rá valló szubjektív nézőpontokkal bánik. Legyen szó a vacsorajelenetről, melyben Alex az édesapjával diskurál, beszéljünk az ágyban fekvő édesanya melegséget árasztó szavairól, amint a főhősre szegeződik a kamera tekintete, és premier plánban elénk tárul a főszereplő arca, nemcsak őt, de a nézőt is szinte beszippantják az elhangzottak. Ezek hol az édesanyja körüli huzavonát járják körül, hol Alex kedvességét támasztják alá, hol a kétségbeesettségéről-ingatagságáról adnak nagyon pontos képet, ezen felül szóba kerülhet még a kórházi miliőn kívül zajló többfős baráti sörözés, amely szintén oldottságról tanúskodik. 
A Legjobb szándékban azonban mindig is prioritást élvez a férfihőst abszolút meghatározó örök szorongás, sőt, inkább pesszimizmus, amelyet Sitaru ismét afféle dramedy-hez illően juttat kifejezésre: érezzük Alex bíbelődéseit (hová szállítsa az édesanyját a kórházból? egyáltalán, mit tegyen és hogyan tegye azt?), ezen tónusok mégsem ötvöződnek letargiával, ismét inkább megnyugtatóan, helyenként már-már játékosan csapódnak le. A rendező a játékidő utolsó harmadában is megőrzi ezt a hangnemet, az öt napot (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, hétfő) felölelő cselekmény végén is fennmarad a csaknem Woody Allen-i neurotikusság, mind a főhős szülei, mind a barátnő jelenlétében. Az utolsó percekben a nagyrészt zárt – ámde klausztrofóbnak semmiképpen nem nevezhető – terek kinyílnak, Alex azonban a nyílt terekben, a szabad ég alatt is tovább vívódik, mi több, Sitaru végül keretes szerkezettel zárja filmjét. 
A képek forrása: port.hu
A képek forrása: PORT.hu
Újra a főhős otthonában kötünk ki, folytatódik az egyetértés-egyet nem értés, a főalak kezében továbbra is ott a telefon, és amikor már száz százalékig biztosak lehetünk abban, hogy valószínűleg minden rendben, hősünk továbbra is csak őrlődik. (Noha az sem vitatható, hogy az öt nap eseményei ne változtatták volna őt némileg öntudatosabbá.) Ekképpen pedig már végképp semmilyen kétségünk nem lehet, hogy a Legjobb szándék százöt percben egyedül Alex karakterét modellálta, az ő életéből kaptunk egy igen releváns szeletet ez idő során, ráadásul a direktort ekkor sem hagyja cserben stílusérzéke: nyitott befejezést kreál, ez a lépés pedig totális megkoronázása a kételkedés-centrumú narratívának – a szereplővel együtt maga a néző is kap valamit Alexből, ő is bizonytalankodni kezd kicsit. Adrian Sitaru filmjének pedig a felsoroltakon túl ez a pillanat is az egyik csúcspontja.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek