Csajkovszkij: A hattyúk tava / Budapest Bábszínház
2012.02.27.

A legfantáziadúsabb színházat a legkisebbeknek kell játszani, természetesen. Mert hiszen ők lesznek a jövendő színház nézői. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

A Budapest Bábszínházban Csajkovszkij romantikus remekének átiratát játsszák, hatévesnél idősebb gyerekeknek ajánlva az előadást, meg persze az őket kísérő felnőtteknek is, mert a látvány s a nagy orosz zeneszerző megunhatatlan muzsikája valóban mindenkié. 

Karádi Borbála és Hoffer Károly e. h., a háttérben: Blasek Gyöngyi
Karádi Borbála és Hoffer Károly e. h., a háttérben: Blasek Gyöngyi
Tél eleji délután, dugig tele a nagyterem, rajcsúroznak, visonganak a kisiskolások, izgatottság remeg a levegőben, a csilláron is lógnak. „Nem kiabál, csöndben ül”, harsan a tanító nénik rendcsináló szólama, mire kigyúlnak lassan a reflektorok, a gyerekek már kórusban és ütemesen követelik a kezdést. A nyitányt kitörő és egyöntetű ováció fogadja.  

Góczán Judit bábszínházi átiratában, Balázs Zoltán rendezésében persze nincsenek fehér tüllszoknyácskákban pompázó kecses balerinák, a klasszikus balett sztorija néhány egyszerű, ám annál hatásosabb kellék ügyes és furfangos használata, a játékosok gazdagon koreografált színpadi mozgása, a kellékek szüntelen mozgatása s a történetet keretbe foglaló, nemes veretű narráció révén szólal meg. Az alkotók előtt alighanem az a képzet lebeghetett, hogy ha már táncosok nélkül kell előadniuk A hattyúk tavát, legalább valamit megőrizzenek a játék légiességéből, a hófehér hattyúk vibráló verdeséséből, csapongásából, örökös átváltozásaiból. Mindezt pompázatos legyezőkkel játsszák el a bábszínházi színészek: fehér és fekete legyezők körkörös mozgatásával, remegtetésével, dobálásával, elkapdosásával. Úgy repkednek, szállnak a kecsesen pilinckázó legyező-szárnyak az előadásban, mintha csak könnyű lepkék cikáznának vagy pehelykönnyű finom tollpihék lebegnének sötétlő háttér előtt, a magasban. 

Tobzódunk az apró és nagyobbacska, fehér, fekete, harántcsíkos és színes legyezőrajokban, néha, dramaturgiailag hangsúlyos helyeken, egy hatalmas pirosló vagy zöld pávatollakkal ékeskedő legyező-madár is színre lép. A játékosok, férfiak és nők sötét felsőkben, földig érő hosszú fekete szoknyákban hajladoznak, játszadoznak, zsonglőrködnek akrobatikus ügyességgel, s alkotnak mozgalmas és gyorsan változó élőképeket. Közben zeng a muzsika, Csajkovszkij szépséges zenéje, s a rusztikus színpadkép ölében, valamiféle lángnyelvszerűen szabdalt fémes trónuson hosszú, ősz hajú öreg néni meséli komótosan A hattyúk tava történetét Szigfrid herceg csodálatos utazásáról, az élet és a halál birodalmáról, Rőtszakáll kalandjairól, a titokzatos tó hatalmáról, s az igaz szerelem kereséséről. 

A képeket Matz Károly készítette.
Fotó: Matz Károly
Balázs Zoltán, az előadásait többnyire gazdag vizuális fantáziával és gondolati inspirációval felruházó rendező ezúttal majdnem mindent rábíz Szöllősi András precízen komponált koreográfiájára, Horányi Júlia ötletes jelmezeire és kellékeire, valamint a végig hangsúlyos, mesemondói-narrátori szerepet betöltő Blasek Gyöngyi intenzív színpadi jelenlétére. Mindez rendjén való is lehetne, ha történetesen nem kisiskolások néznék az egyébként gondosan komponált előadást. Ám a kicsik nemcsak túláradóan hálásak, hanem könyörtelenek is tudnak lenni: a hosszadalmas narratív betétek, a rendre ismétlődő legyezős játékok, átlényegülések egy idő után már nem kötik le a figyelmüket. Előreszaladnak a színpad széléig, hátha onnan nézve történik majd valami új, ami izgalmas, ami tüneményes, ami varázslatos tud lenni. S ha csalódniuk kell, akkor őszintén csalódnak, hangosan, ahogy csak egy gyerek tud csalódni. Ha a pompás zenével és kifinomult mozgásokkal-játékokkal csalogató míves előadás nem képes elvarázsolni őket, hamar ellankad a figyelmük, s akkor mesélhetnek nekik királyfiról és hercegekről, bálokról és varázstóról, Odett csodálatos átváltozásairól; mindhiába, elkövetkeznek a nyugtalan zsibogás hosszú, keserves percei. Igaz, az előadásban inkább elmesélik, mint megmutatják és eljátsszák nekik, hogy miféle tüneményeket kéne látniuk a színpadon. 

Balázs Zoltán nem először vendégeskedik a Budapest Bábszínházban; Faust-rendezésével legalábbis bizonyította, hogy ihletett és kreatív használója e sajátos színházi nyelvnek. Ám most artisztikusságában is kissé sterilre és vértelenre sikerült e modernizált Csajkovszkij-átirata, amit az sem ment, hogy a játszók nagy fegyelemmel és odaadással valósítják meg rendezői koncepcióját és Szöllősi András mozgalmas koreográfiáját. Ezúttal a színpadkép látványa sem bizonyult igazán attraktívnak: komor vagy szürkébe hajló képek követik egymást.   

Lehet, hogy a korhatárt valamivel magasabbra téve jobban megtalálhatná nézőit a produkció. Azt mindenesetre csak sajnálni lehet, ha a Csajkovszkij-muzsikával és A hattyúk tavával, e minden nemzedék számára kihagyhatatlan remekművel végképp nem tudná megfertőzni az előadás az iskolás gyerekeket. Vajon megtudják-e valaha is, mit veszítenek?

Vö. Krupa Zsófia: Hattyúk legyezőre nyitva 
Nyulassy Attila: Hulló hattyúk 
Szerző:  Csajkovszkij,  Cím:  A hattyúk tava,  Bábszínpadra írta:  Góczán Judit,  Díszlet:  Polgár Péter,  Jelmez:  Horányi Júlia,  Koreográfia:  Szöllősi András,  Rendező:  Balázs Zoltán,  Szereplők:  Blasek Gyöngyi, Pethő Gergő, Hoffer Károly e. h., Szolár Tibor e. h., Kemény István, Bánky Eszter / Márkus Sándor e. h. /Tatai Zsolt, Papp Orsolya, Makra Viktória e. h. / Radics Rita, Karádi Borbála /Rusz Judit