Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja / Nemzeti Színház - POSZT 2012
2012.01.26.

A kritikus ítéletalkotását általában nem befolyásolhatja más, mint az előadás láttán átélt, tudatosított élménytények, melyeknek – tágabb ismereteibe ágyazva – pontos, érdeklődést keltő nyelvi formát kell adnia véleménye tolmácsolásához. Néha azonban kissé változhat a helyzet. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.

Szarvas József, Hevér Gábor
Szarvas József, Hevér Gábor
Magam a közel negyven esztendeje íródott Sütő-drámát a második előadáson láttam, s közvetlenül utána a Kritikus Óra elnevezésű rendezvénysorozat keretében igyekezhettem moderátorként segíteni, hogy a rendező és hat színművész a kései időpontban is feszült érdeklődést tanúsító, a maradást választó ötvenfőnyi közönség előtt elevenítse fel a munkafolyamat állomásait. A röviden KO-nak hívott esték nem a kritikust, hanem az alkotókat és a nézőket vonják középpontba, és sosem „knockoutolni”: mindig menedzselni szeretnék a produkciót. Ha általánosságban – és egy-két részletre kitérve – jelezhettem is, miféle kép született meg bennem Znamenák István interpretációjáról, inkább a vallomástöredékekre (majd a kérdésekre és reflexiókra) figyeltem.

Murányi Tünde (Mária) arról beszélt: benső tiltakozással tesz eleget színpadi fia, Herse többszöri „pedagógiai” ütlegelésének, amikor az urasági önkényből eredően félig agyonvert, hazatámolygó fiút maga s a háznép is indokolatlanul sokáig önmagát bemocskolt részeg disznónak nézi. Újvári Zoltán (Mann; Várnagy) arról meditált, mennyire érzékeltethette súlyos settenkedésével: a saját körében is besúgót kereső gaz, erőszakoskodó, gyilkos úri társaság valamely tagja(i) mellett akár a jelentéktelen pont Várnagy (is) lehet „szolgálatos fül”. Blaskó Péter – aki immár jó néhány igazságtevő atya, pap, Úr szerepet mondhat magáénak a Nemzetiben, s mindnek kitűnően meg is felel attraktív, tüzes türelmével – úgy summázott: a dráma Lutherjét nem terhelheti felelősség a címszereplő bitóra küldéséért (bár a rendezés víziója szerint maga is passzívan végighallgatja, végignézi a vérlázító ítélethirdetést és a Kolhaast eszmeileg késve megvilágosító akasztást). Söptei Andrea Lisbeth (és férje) érettebb életkorba hangolásának kérdésére reflektált, Hevér Gábor a forradalmár lázadó Nagelschmidt látásmódját osztotta meg a főleg középiskolás hallgatósággal. Szarvas József saját lelkéből lelkedzett „egész napos” szerepként jellemezte a sokáig béketűrő, minden sérelmének orvoslására a törvény útjait kereső Kolhaast: ha őt játssza, reggeltől erre koncentrál – sőt, amíg repertoáron lesz a mű, ezt „egész hónapos” szerepnek tekinti, amellyel mintegy szünet nélkül együtt kell lélegeznie.

Blaskó Péter
Blaskó Péter
Znamenák István az első rész (az első és második felvonás) lassúbb tempóját, a lépcsőzetes kibontást azzal magyarázta, hogy a Sütő-dráma harmadik felvonása alakítottságában jelentősen eltér az előzményektől, nyelvezete is elválik a felvezetés sokszor biblikus allúzióitól. A már sem Istent, sem embert nem néző – csak a teljes, elégtételt adó igazságot vágyó – lócsiszár hetedmagával nekiront a két csengős paripájának elorzásában, felesége halálában, lelki békéje megsemmisülésében sokszorosan bűnös Tronkai Vencel várúrnak és bagázsának, a hunyász nagyvárosoknak, szinte a fejedelemségek összességéből képződő egész német birodalomnak. A német-római császárságnak (a császárnak, V. Károlynak nem, mert őt az isteni igazság letéteményesének, szolgálattevőit viszont a hamisság pribékjeinek tekinti). Szó esett Perczel Enikő kicsiny, de annál fontosabb – akár jelenet-konstruáló – dramaturgi és stiláris beavatkozásainak némelyikéről, a Sütő által „jó” és „legrövidebb, hazavezető” (vagyis forradalmi) útnak tételezett münzeri nézetrend ellentmondásosságáról, a választott, hangsúlykereső rendezői megoldások közül is nem kevésről.

E sorok írója a darab első, 1975-ös romániai magyar kiadásával felvértezve volt maga is - közvetítőként - egy a közönség soraiból a beszélgetésen. Sütő András szép betűvetése hosszabb televíziós portréműsorra emlékeztető dedikáció az első oldalon: „…egy beszélgetés folytatásaként, barátsággal…” A véletlen folytán e kötetben (mely a Csillag a máglyánt, az „iker” színművet is magába foglalja) tartom Pattantyús József alighanem a hajdani Új Írásból kivágott Sütő-karikatúráját: ennek hátoldalán, még inkább a véletlen folytán, Csurka István-karikatúra látható.

Söptei Andrea, Murányi Tünde
Söptei Andrea, Murányi Tünde
„Egy beszélgetés [a KO] folytatásaként” rögzítem most magam is, kifejtettebben: értve és helyeselve a dráma műsorra tűzését, a bármiféle jogfosztás elleni tiltakozás gesztusát, az előadást túltelítettségében is szegényes, kevert stílusvilágú feldolgozásnak vélem. A Heinrich von Kleist írta alapmű vasasabb-vaskosabb epikuma és Sütő poétikus-példázatos (majdnem negyven éve a Ceauşescu-diktatúra ellen irányzott) drámaköltészete nem mindig találkozott össze. Egy (ha jól követtem: egyetlen) beiktatott durva szó is kilógott a szövegkörnyezetből, a Lisbeth kezét nyolc éve hiába kérő, most Kolhaaséknak nincs-benne-köszönet szolgálatot tevő Müller Ferenc ügyvéd magányosságát fellüktető hintalovas, önkielégítést imitáló epizód ízléstelenül hatott. A második rész állatmaszkos tivornya-nyitánya Gergye Krisztián koreográfiájával együtt is zavarokat támasztott. Znamenák István eminensen felkészült a darabból, de hiába a tudás, miként írta elő Luther a gyónás szabályzatát, a térdeplő, a gyóntatórács manapság a katolikus vallásra utal, nem a lutheránusra (viszont „színházilag” tevékenyen lehet játszani, fel-le rántva robajt kelteni vele). A mennyezetre vetített közismert Bosch-festmény (hármasoltár-kollázs) átmosódó változásai súlyos nézőpont-dilemmákat vetnek fel (ki és mikor látja például a Pokolt), s a helyébe lépő Luther-rózsa (előbb a hitújító, majd az evangélikus egyház jelképe) képileg semmiképp sem azonos horderejű.

A képeket készítette: Puskel Zsolt. Forrás: port.hu
Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu
A sok kétséget hagyó, a szürrealisztikusabb megoldásoktól folyton a kisrealizmushoz visszalépő színrevitel Znamenák tervezte hármas osztású, átvilágítható falú (doboz)díszlete alkalmatos konstrukció, Cselényi Nóra historizáló ruhatárával együtt kiemeli – fémkeretei, fali ékesség festményei, miliője révén – a drámai piktúrát. Egy toleráns magatartás lelki tájképe az első rész, a radikálisan megváltozó mentalitás csataképe a második. Szarvas József – bár artikulációját jobban kontrollálhatná – otthonos a szerepben, rokonszenves, kedvesen bumfordi plebejussága átsüt a kereskedő szerény jólétén, árad belőle a józan polgári tevőerő, hitbéli és osztályos hűség, a makulátlan becsület. Minden, amit az önmérsékletre képtelen hatalom cinikus túlkapásai szétzúznak. Kivégzésekor dráma, előadás, rendezés, színészi megvalósítás erényei együtt tárgyiasulnak a képzetben: mintha a sokszor látott lószerszámok fonódnának Kolhaas nyakára. Így kapcsolódna össze az eredendően csekély, de lavinát elindító jogtiprás, a lovak rekvirálása – és a rosszul felmért cél romantikus vadmorállal történő, kudarcra ítélt közelítése.  

Söptei Andrea életesebbre teremti Lisbethet a megírtnál. Sütő csak „megjátszott kacérségot” engedne az asszonynak – itt az érzéki örömű összeborulás legalább a humorában még messzebbre mehetne. Hevér Gábor – helyesen – a vezér helyett partizánt, a szabadsághős helyett a betyárt lőtte be Nagelschmidként, valamelyest nagyobb formátum azonban nem ártana a pattogó düh mellé. (Arról nem ő tehet, hogy Sütő lirizmusainak egyike az előadásban is tátong: ugyan miért hagyja futni a császár és az ő újdonsült szócsöve, Müller a Kolhaasszal vállvetve haramiáskodó Nagelschmidtet?) Rába Roland mívesen munkálja a Müller-szerepet, ehhez fölösleges rámafényeket is kap, holott például a papír-, toll- és tintapakolgatási kisszerűség, jellemtöppedtség akkor is kitűnne, ha nem reflektor írná körül.

A Sütő András által a drámaírói mesterségben is példaképnek tekintett Illyés Gyula mondotta: az eszme nem győz a puszta létezésénél fogva. A Lócsiszár-dráma inkább csak korrektül – s korántsem hatástalanul – létezik a Nemzetiben, mint hogy saját szuverén új alakját kiforrta volna.
 
Rendező:  Znamenák István,  Zene:  Zságer-Varga Ákos,  Játsszák:  Szarvas József, Söptei Andrea, Hevér Gábor, Farkas Dénes, Murányi Tünde, Marton Róbert, Földi Ádám, Rába Roland, László Attila, Seres Dániel, Előd Álmos, Váncsa Gábor, Újvári Zoltán, Gerlits Réka, Blaskó Péter, László Attila, Fogarasi Gergely, Takács Zalán,  Díszlettervező:  Znamenák István,  Jelmeztervező:  Cselényi Nóra,  Dramaturg:  Perczel Enikő,  A rendező munkatársa:  Herpai Rita