Köztudott, hogy Puccini igazi nagy pályája a Manon Lescaut 1893-as bemutatójával kezdődött, de az már kevésbé, hogy első operája, a repertoárból azóta nagyjából kiesett Le villi is meglehetős feltűnést keltett az 1884-es premieren. „Minden várakozást meghaladó siker, 18 kihívás, háromszor ismételt Finálé”, táviratozta az ifjú szerző édesanyjának az este után. Puccini vérbeli, született operaszerző volt, és minden más zenei tevékenysége csak ujjgyakorlat vagy felkészülés volt a dalszínházi karrierre. Így aztán amikor a kisvárosi Luccából egy ösztöndíj révén hirtelen a nagyvilági Milánóba került, hogy elkezdje magasabb tanulmányait, korántsem szédült meg a csábításoktól; szorgalmas tanuló volt, aki alaposan elsajátította a szakma alapjait, mielőtt a színpadhoz fordult. Napirendjét érzékletesen festi le anyjának: „Reggel fél kilenckor kelek, ha van tanítás aznap, bemegyek. Ha nincs, kicsit zongorázom. Angeleri Metodikáját tanulom fél 11-ig, aztán megreggelizem. Reggeli után sétálok egyet, aztán a Bazzininek szánt feladatokon dolgozom. Három és öt között a klasszikus irodalmat tanulmányozom a zongora mellett. (Szeretnék bérletet váltani az operába, de nincs rá pénzem.) Öt óra körül elmegyek ebédelni. Aztán szivarra gyújtok, és körbesétálok a Galérián. Kilenc körül hullafáradtan térek haza. Otthon még tanulok egy kis kontrapunktot, de már zo

Giacomo Puccini

ngora nélkül, este tilos zongorázni. Később lefekszem, és olvasok pár oldalt valami regényből.”

Aszkéta életnek tűnik, bár meglehet, Puccini csak anyját akarta megnyugtatni e szerzetesi beszámolóval. Mindenesetre tény, hogy ügybuzgó tanuló volt, és ezt jól példázzák azok a szerzeményei (köztük vizsgadarabok is), melyeket Nicola Luisotti műsorára tűzött az első részben. Négy zenekari művet hallottunk, ebben a sorrendben: Preludio a orchestra, Preludio sinfonico, Krizantémok, Capriccio sinfonico. A műsorközlő szerint az este karmestere egyetlen, négy tételes szimfóniának fogta fel a darabokat, ezért azt kérte tőlünk, hogy ne tapsoljunk a tételek között. Ezt örömmel megtettük, bár inkább csak amolyan fontoskodásnak tűnt szerves egésznek érzékelni e darabokat, ráadásul azok hangvétele, zenekarkezelése is meglehetősen hasonló, a szomorúság vagy a melankólia különféle fokozatait hallottuk (a Krizantémok esetében egyenesen a gyász hangjait, hiszen ezt az eredetileg vonósnégyesre szánt művet Puccini egy barátja, Amadeo di Savoia herceg emlékére szerezte). Luisotti széles mozdulatokkal, amolyan valódi olasz operakarmester módján tálalta e nem különösebben jelentős apróságokat, melyek valódi értékét talán csak az adja, hogy a bennük szereplő dallamok egy része megjelenik később a mester operáinak partitúráiban is. A zenekar meglehetősen bágyadtan reagált a dirigens temperamentumos irányítására, a vonósok lélektelenül, noha túlzott vibrátóval, fád hangulatban, a fafúvók színtelenül, a rezek harcias kedv nélkül, kókadtan muzsikáltak. Nem szimfónia, inkább amolyan Kursalonba való potpourri volt ez, a fürdővendégek szórakoztatására.

Nicola Luisotti

Az 1880-ban vizsgadarabként írt, de csak 1951-ben kiadott mise sem mozgatta meg a kedélyeket. Elismeréssel nyugtázhattuk, hogy Puccini nem hiába görnyedt esténként a kontrapunkt vezérfonalai mögött, valóban elsajátította az ellenpont művészetét, így aztán nyalka fúgát rittyentett (Cum Sancto Spiritu), de feltűnt, hogy a színpad későbbi nagy drámai vénájú szerzőjének mennyire nincs érzéke a mise dramatikus vonalához, hogy a transzcendens vonásokat ne is említsük; még a leginkább „cselekményes”, Krisztus kereszthalálát és feltámadását bemutató Credo tételt is meglehetősen neutrális intonációval formálta meg. Szép hangok özönét is hiába vártuk, egyedül a tenor szólista került helyzetbe (Gratias agimus tibi), de ez sem közelíti meg a későbbi nagy tenoráriák forró indulatait. Luisotti ismét hiába vezérelte volna lángolásra zenekarát és a Nemzeti Énekkart, azok meglehetős fásultsággal abszolválták szólamaikat. A két szólista, Brickner Szabolcs (tenor) és a beugró, a szólamát szinte blattoló Kálmán Péter (bariton) derekas, de megjegyezhetetlenül szürke teljesítményt nyújtott. Ilyen volt az egész este: lusta, unalmas és érdektelen.

Mahler-bérlet 5. előadás.