Elżbieta Chowaniec: Gardénia / K.V. Társulat, Thália Színház - POSZT 2012
2012.02.07.

Egy pozsonyi műhely, a HomoDram csoport dolgozta fel Anyád! címmel a fiatal lengyel írónő darabját. A korábbi felolvasószínházi előzmények után a K.V. Társulat által létrehozott magyar változat is alapanyagnak, kisiklott életek ismétlődő modelljének tekintette a Gardéniát. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A jelentősen lerövidített szöveg csak a legszükségesebbeket hagyta meg a történelmi, földrajzi, kulturális információkból (dramaturg: Markó Róbert). A négy nőalakot – a lezáró idősíkban: (halott) dédanya, nagyanya, anya, leány – Pelsőczy Réka rendezése kivette az eredetileg sokkal közvetlenebb kapcsolatokból, s egy (látszólagos) dalest elegáns öltözékű szereplőjévé lényegítette át őket. Azaz főleg prózabeszéd-áriák, olykor duettek, ritkábban tercettek és egy kardinális négyes előadóiként számolhatnak be életük alakulásáról. Ez hármuknál nagyjából a jelenbe visszahívott múltnak felel meg, míg a negyediknek a múltja, jelene és feltételezhető jövője közelítőleg egybeesik. Elżbieta Chowaniec a legfiatalabb hősével egykorú: 1982-ben született (a Nő IV felmenőinek születését húszesztendőnyi különbségekkel lehet visszaszámolni). 

Pelsőczy húzása nagymértékben növelte a realisztikus-naturalisztikus monologizálások iróniáját, eltávolítottságát. Az alakok sokszor csak állnak egymás mellett – száznyolcvan fokban elfordulva akár –, s inkább maguknak vagy a nagy semminek beszélnek, mint szomszédos leányuknak-anyjuknak. Az „Anyád!” egymás elleni káromló dühe ettől még fennmarad (pláne az infantilis-bakfisos kitörésekben), hiszen valamennyien elsősorban az anyjukat (meg anyjuk anyját) teszik felelőssé saját elrontott életükért, de egy másik nemzedékkel szembeni érdekazonosság esetén összebékülnek, s általában is szlávos megbocsátás él bennük egymás és önmaguk vétkei iránt, illetve hajlamosak önmagukat jó anyának, a famíliát egy nagyon rendes kis családnak tekinteni. Mondani sem kell, ez a női ágon öröklődő (kifordítottan-groteszkül „nemzetségtáblás”, biblikus) ábrázolás nem a nőket és nem is a családi közösségeket veszi célba elsősorban, hanem az egymás számára minőségi alternatívákat sosem kínáló egyént és társadalmat egyszerre.

Spiegl Anna
Spiegl Anna
Az interpretáció szinte mindent eldöntő mozzanata, hogy ha már dalest (felvételről a tapshullámokat is halljuk a prózai megszólalások előtt, után), zene is szükségeltetik hozzá. Kákonyi Árpád ál-Chopin külsővel ül a földig érő lepellel takart, fekete síremlékként magasodó (de kis tálcán ásványvizes palackokat is tálaló) zongorához, és maga szerzette remek dörömbözést vág le a billentyűkön bevezetésül. A lélek fel vagyon hánykódtatva a kezdéshez. Később belenyikkan, aláfest, futamozgat, tempót ad, felcsap, lankad, sír, nyerít és búg a hangszer, melynek gazdája akkor is színészként, ötödik játékosként lenne jelen, ha egy tétova besétifikálásra nem kapna alkalmat. Kákonyi mester „eladja” a színrevitel muzikális-ellenmuzikális écáját, egyszer-egyszer kézmozdulattal, sűrűn a kottafejek révén „vezényli” az egymást mintegy tízperces közönként követve belépő színésznőket (az est hatvan percet ölel fel).

Kevésbé megoldott Nagy Fruzsina a feketét és a fehéret ütköztető, a színpadot sziromszegéllyel kijelölő, a behemót zongorát és ravatalozói tonettszékeket nem számítva majdnem üres (és nem is üzenetes) díszlete. A tervező a jelmezekkel kárpótol. Az 1940-es években oly hősies lengyel ellenállást altestileg is szolgáló, bizonyára német gyermeket fogant, mértéktelenül italozóvá lett dédi és (utóbb munkamániás) gyermeke elegáns öltöztető színei keveredve díszítik a (megint csak piás) lányunoka toalettjét. A család pillanatnyilag utolsó sarja szintén dekoratívan, de hófehérben és mezítláb érkezik. Igen jók, közlő funkciójúak a frizurák, arcfestések (a sminkbe egy férji ütés monoklija is beleférhet).

A képeket készítette: Trokán Nóra és Puskel Zsolt. A képek forrása: port.hu
Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata és Spiegl Anna. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu
A színészileg legjobb teljesítményt nyújtó Urbanovits Krisztina (Nő I) van a legkiszorítottabb helyzetben, hiszen majdhogynem egy családregény bevezetését kell „el- és előénekelnie”. Az önreflexió se fiatal, se öreg kis gesztusai, hangsúlyai akkor térülnek meg, s szolgálnak igazán a többiek javára is, amikor évtizedekkel később a már elholt dédi fátyol alatt is maga a tiszteletet nem különösebben érdemlő, de respektált, mozgékony mater familias. Száger Zsuzsanna (Nő II) workoholistaként követi az alkoholistát, torpedóként vágva-kiabálva utat a saját céltalan (azaz csak robot- és gyermekcélú) életének. Ugyanúgy „egyhelyben”, ahogy a kitervelt, narráló pódiumi lefúródás a rendezői kívánalom mind a négyükkel szemben. Persze lecövekelve is nagy tereket lehet bejárni, mint ahogy ezt Bartsch Kata (Nő III) az előbbieknél nyelvileg már sokkal nyersebb én-beszámolója is mutatja (fordító: Pászt Patrícia). Spiegl Anna (Nő IV) kisgyermeki, picsogós előmászása a zongora leple alól, majd angyali rebegése arról, hogy ő mennyire más lesz, előkészíti, a záró négyes pedig ki is teljesíti a kritikai humort, melyben az idősebbek a maguk formájára-sorsára gyalulnák a legfiatalabbat (ez a jelek és a slusszpoén szerint sikerülni is fog). 

Chowaniec igen vékonyka, sokszor kizsigerelt szocio-matérián és manapság közkeletű érdes stílen nyugvó darabja Pelsőczy erélyes és ingerdús, ám szintén nem sokértelmű rendezésében ekkorra a legjobb, hogy véget is érjen, mint a négy (öt) szereplő tapsot érdemlő közreműködésével – és főleg fő fegyverüknek, az önmagát lefagyasztó mosolytípusoknak köszönhetően – kiformált variáció az emberi megválthatatlanságra. Még szerencse, hogy a gardénia sosem hiányzik az esküvői csokorból.
 
Szerző:  Elżbieta Chowaniec,  Fordította:  Pászt Patrícia,  Rendező:  Pelsőczy Réka,  Zeneszerző:  Kákonyi Árpád,  Játsszák:  Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna,  Díszlet- és jelmeztervező:  Nagy Fruzsina,  Dramaturg:  Markó Róbert,  Fény:  Tengely Gábor,  Zongorán kísér:  Kákonyi Árpád, Matkó Tamás
Megítélt támogatás: 700 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás bemutatására (2011)