Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál
2011.12.08.

Az idei Anilogue teljesítette kitűzött célját: a közelmúltban készült, a világ élvonalába sorolható animációs munkákat mutatott be. VIZKELETI DÁNIEL ÖSSZEFOGLALÓJA.

A keresztmetszet tartalmazott cseh gyurmafilmet (Fimfárum: Három az igazság), magyar drámaadaptációt (Az ember tragédiája - a filmről szóló kritikánkat l. itt - a szerk.), japán animét (Csillaghajsza). A filmek sikerének azért is kell örülni, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján az Anilogue-on bemutatott alkotások forgalmazás útján csak nagyon ritkán kerülnek vissza a mozikba. Az európai filmfinanszírozási és -forgalmazási rendszer kiszámíthatatlansága miatt a fesztivál díjai így valóban felértékelődnek. Az egész estés filmek versenyének különdíját egy különös mű, egy cseh képregény adaptáció, a II. világháború borzalmait feldolgozni képtelen váltóőr története, az Alois Nebel kapta. A fődíj odaítélése túl nagy meglepetést nem okozott: a francia A macska kettős életében minden ott van, amire egy esti mozinak szüksége van.

A César-díjjal kitüntetett, Berlinálén és Annecy-n való hivatalos részvétellel büszkélkedő, klasszikus történetmeséléssel és képi világgal rendelkező Egy macska kettős élete című film sikerreceptje egyáltalán nem titkos, mégis nehezen utánozható. Talán azért is, mert első látásra semmi különöset nem találunk az inkább gyerekmesének tűnő filmben. Dino, a párizsi cica valóban kettős élettel bír: éjjelente társával, Nicóval rabol ki múzeumokat és gazdag házakat, nappal pedig a kis Zoé házi kedvence. A kislány néma, amióta édesapját megölte Victor Costa, a párizsi alvilág feje. Zoé mamája a rendőrfőkapitány, aki férje halálát igyekszik megbosszulni, majd később azzal szembesül, hogy a macskája bűnöző, Zoé pedig elkezdi követni a macskát éjszakai kalandjaira.

A történet gyors ütemű bontakozása közben egyre mélyebbre kerülünk annak megfoghatatlan közegébe, amelyben egy döntéseket hozó macska, a maffia, egy félárva kislány mélységes gyásza és a párizsi éjszaka elrajzolt képi világa különleges egységbe kerül. Mindezt a klasszikus animációs technika és az átütően erős látványvilágot kreáló digitális eljárások keverésével húzták alá. Olyan, egymás komplementereiként létrejött festészeti korszakok kerülnek közös nevező alá, mint az expresszionizmus, az impresszionizmus vagy a pointillizmus. A film valódi erőssége az, hogy miközben művészettörténeti korszakokat idéz meg, reflektál a kortárs animáció kihívásaira, megmarad egy pergőn, szórakoztatóan elmondott történetnek, amely a 3D filmek tengerével szemben élvezhető alternatívát mutat fel. Ellentétben a szintén a fesztivál versenyprogramjában szereplő A rabbi macskájával, amely ugyan tüntető jelleggel, de alkalmazza a 3D-technikát, Egy macska kettős élete erős színekkel és kontúrokkal felépített gazdag és eredeti látványvilágával hódít. 

Az egyedi és – legalábbis küllemükben – egységes stílust teremtő japán rajzfilmekről, az animékról nehéz Hayao Miyazakit megkerülve beszélni. Az animációban ízig-vérig szerzői életművet létrehozó művész, a világszerte közönségsikert arató Chihiro Szellemországban alkotója ezúttal stúdiója révén képviseltette magát: a fesztivál bécsi programjában mutatták be az Arrietty című, Hiromasa Yonebayashi rendezte filmet. A versenyprogramban kapott helyett Makoto Shinkai filmje, a Csillaghajsza. Az Anilogue szervezői kitértek arra, hogy Shinkai-t bizonyos körökben egyre gyakrabban üdvözlik a jövő Miyazakijaként. A valóságot és fantasztikus világokat összevegyítő alkotás posztmodern és ősi találkozását mutatja be, valóban Miyazakit megszégyenítő módon. Az animék közül mégis egy sokkal kevésbé harsány, mi több csendes alkotás, a Levél Momónak emelkedett ki igazán, ami mélységében Miyazaki visszafogottabb alkotásaival (Totoro, Kiki, Ponyo) rokonítható. 
 
Momó Zoéhoz hasonló problémával küzd: édesapja meghalt és a tragikus eseményt fel kell dolgoznia. Ráadásul míg Zoénak maradt a megszokott párizsi díszlet, Momónak költöznie is kell édesanyjával, aki egy szigeten lévő egyetemen kapott tanári állást. A Levél Momónak a gyermeki gyász költői ábrázolása. Hiroyuki Okiura rendezőnek ez az első önállóan készített egészestés alkotása, a kevéssé ismert, 1999-es Jin-Ro óta, s eközben az elmúlt évek japán rajzfilmjének olyan sodró erejű alkotásainál segített be, mint a Cowboy Bepop, designerként és animátorként pedig a világhírű Páncélba zárt szellemen és annak folytatásán, az Álmatlanságon is dolgozott. 

A cselekmény valóban a címbéli levél köré szerveződik: a levelezőlapra az apuka halála előtt csak a Momóhoz intézett felszólítást jegyzi le, hogy mi mondanivalója lehetett, azt homály fedi. Miközben követjük az először szürreális, majd kifejezetten természetfeletti eseményeket – Momó fura koboldok csapatával ismerkedik meg –, egyre közelebb kerülünk a néhai apuka és kislánya kapcsolatához. A megváltoztathatatlan múlt és a jelen szürke magánya a fantasztikum segítségével lesz könnyebben elviselhető.

A fesztivál díjkiosztója után a Fábry kisteremben egy kevés résztvevős, csendes vetítés keretében bemutatták Brent Green kísérleti filmes első egész estés moziját, a magyarul kissé félrefordított Régen minden súlyos volt címűt (eredetileg: Gravity Was Everywhere Back Then). Az eddig zavarba ejtő szobrászi és rövidfilmes munkáról ismert alkotó nevéhez olyan művek köthetők, mint a saját zenekara által élőben kísért Carlin, vagy a már stop motion technikát használó Paulina Hollers. 2010-re elkészült egész estés filmje voltaképpen minden olyan momentumot tartalmaz, amitől egy film a szórakoztatáson túl képes megérinteni befogadóját. 

Az élőszereplőket is mozgató, teljes egészében stop motion technikával készült mű cselekménye valós alapokon nyugszik. Leonard Wood a hetvenes években bizarr szerkentyűt eszkábált, hogy megmentse súlyosan rákbeteg feleségét, Mary-t. Az építmény végül nem vált be, de felesége halála után Leonard még évtizedekig dolgozott a furcsa szerkezeten, míg egyszer csak le nem esett a tetőről és össze nem törte magát. A filmet rendező Green a szerkezet tökéletes mását rekonstruálta háza udvarában – amely többek között egy pianínóból, egy világító holdból és az Istenhez vezető „út”-ból állt – majd megkezdte a hihetetlen energiákat igénylő, fél-amatőr forgatást. Az eredményben sok minden találkozik: némafilmeket idéző világítás és képközi inzertek, különböző animációs technikákat keverő eljárások, expresszionizmus és avantgárd – mindez azért, hogy egy igaz szerelem története átélhetővé váljon. Green megszállott hanglejtéssel – mintha mindent egy szuszra szeretne elmondani – maga narrálja végig filmjét: szerelem, Isten, az eredendő bűn, vagyis a gravitációs erő Newton általi felfedezése és az elkerülhetetlen emberi sors van végig terítéken, sokszor szatirikus stílusban.

Az Anilogue legizgalmasabb alkotásai azok voltak, amelyek az animációs munkákhoz képest szokatlan témaválasztásukkal igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy micsoda lehetőségeket rejt a még mindig háttérbe szorított műfaj. Idén a gyász megragadása került a középpontba: Zoé, Momó és Leonard Wood papíron indult szenvedései olyan valóságosakká váltak életük fantasztikus elemeinek aprólékos bemutatása ellenére is, hogy hús-vér társaik sokat tanulhattak belőlük.
 
Időpont:  2011. november 23-30.,  Helyszín:  Uránia Nemzeti Filmszínház, Toldi Mozi, Topkino (Bécs), Szimpla Kert
Megítélt támogatás: 700 000 Ft
Támogató: Mozgókép Kollégium
A fesztivál megrendezésére (2011)
Címkék: Anilogue 2011