David Lynch óta tudjuk, hogy valami nagy felfordulás van a televíziós sorozatok háza táján, hiszen ott, ahol a Twin Peaks-hez hasonló, kreatív közönséggyalázást lehet elkövetni, más eredeti koncepciók is megjelenhetnek. Lynch számára ugyan az említett agymenés csak egy kósza kiruccanás volt a televízió irányába, de tény, hogy az elmúlt húsz évben gyökeres változás következett be a folytatásos történetek világában. A magyar televíziós csatornák többnyire az éjszakai műsorsávba száműzik, de legalább levetítik az olyan kitűnő sorozatokat, mint A drót vagy a Maffiózók, amelyek nemcsak sorozattörténelmet írtak, hanem a minőségi televíziózás irányába is nagy lépést jelentettek. Amerika ontja magából a House-okat, Lostokat, a zseniális szituációs komédiákat és még zseniálisabb high concept drámákat, mi meg csak nézünk, mint a moziban – pedig ez tévé. Joggal merül hát fel a kérdés, hogy mi a helyzet a hazai sorozatokkal, és hol a forgatókönyvíró helye manapság.
A Millenárison Filmíró napok címmel indított beszélgetéssorozat első eseményén a hazai sorozatvilág és forgatókönyvírás nagyjai gyűltek össze. Andrew G. Vajna mellett jelen volt Havas Ágnes (Magyar Nemzeti Filmalap), Medveczky Balázs (Magyar Televízió), Fodor Gergely (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság), na meg maguk az alkotók, Fonyódi Tibor, aki többek közt a közelmúltban indult, ígéretes Hacktion vezető írója, vagy a Jóban rosszbant jegyző Zakál Edit. Szintén megjelent az eseményen az HBO-t képviselő Kriegler Gábor, akit nemcsak alkotóként, de a sorozatokról szóló szakirodalom írójaként is ismerhet az érdeklődő.
Lássuk hát, mi hír itthon, hogy áll a köztünk kísértő Magdi anyus és Dr. House összecsapása. És itt nem illik mosolyogni, hiszen ők bizony keményen egymásnak feszülnek estéről estére. A beszélgetésen részt vett Nagy Tamás, a Jóban rosszban, és Kalamár Tamás, a Barátok közt producere is. Mindketten kiemelték, hogy habár azt hihetnénk, leginkább ők versenyeznek egymással (ami egyébként igaz), a rémisztő az, hogy valójában együtt versenyeznek a már említett sánta orvoszsenivel, meg a National Geographic szavannadrámáival. És ha ezeket összehasonlítjuk a Csillagvirág Klinika lassan hömpölygő történetével (amire könnyen sor kerülhet egy reklámszünetben elkövetett szörfözgetés során), bizony sanszos, hogy az antilopok vagy House nyer. Persze egy napi sugárzású szappanopera és egy heti egy epizódot számláló sorozat között több mint egy óceán a távolság, de az azonos műsorsáv mégiscsak megteremti a közös nevezőt.
Na, de nem eszik olyan forrón a kását, mert hiába a fényévnyi minőségi különbség, valami miatt mégis hozza az elvárt nézőszámot a magyar szappan. Havas Ágnes szerint roppant fontos, hogy egy sorozat a hazai nézőkhöz szóljon, és hogy a nézők magukra ismerhessenek a karakterekben. Így hát hiába kicsit sárgább és savanyúbb, ha egyszer Berényiék a mi szívünkből szólnak, az túltesz minden vérrel öntözött intubáción. Érdekes megfigyelni ebből a szempontból a külföldi licenc alapján készült adaptációkat. Havas megemlítette, hogy míg a Married with Children (Egy rém rendes család) orosz adaptációja óriási sikert hozott hazájában, addig a magyar utángyártás, az Egy rém rendes család Budapesten hatalmasat bukott. Állítása szerint azért, mert a hazai közönség nem tudott azonosulni a karakterekkel és a történettel. Csendben hozzátesszük, hogy nehéz szeretni azt a sitcomot, ahol unalmas és kínos poénkísérletek követik egymást, amit csak a gépkacaj tud még rettenetesebbé tenni.
Sikeres ellenpélda viszont az HBO újdonsült Társas játék című kísérlete, amelyről Kriegler Gábor ejtett néhány szót a beszélgetésen. Az izraeli mintára gyártott hazai sorozat meglepően jól sikerült, ami nem kis részben a profi írógárdának köszönhető. Az íróközpontúság a televíziós sorozatok általános jellemzője, és Kriegler kiemelte, hogy Magyarországon még nagyobb szerep jut az írócsapatnak, szemben a Vajna által ismertetett amerikai, produceri és alkotói munkáért egyaránt felelős, show runner-ön alapuló gyártással. A különbség oka természetesen a pénz. Az amerikai és hazai sorozatok forgatási költségei között mintegy tízszeres a szorzó, így ne lepődjünk meg, hogy akad némi minőségi különbség is. Hogy mindezek ellenére mégis sikerül összehozni valami nézhetőt itthon is, az nem kis részben az írói csapat érdeme. Fonyódi Tibor elárulta, hogy a forgatókönyv megírásában a legfontosabb szerepet a gyártásvezető játssza, aki határt szab az írói kreativitás költekező kicsapongásainak. Ez nagyjából annyit tesz, hogy lehet a sztoriban autós üldözés, de külső helyszíni forgatás nem fér bele sem a büdzsébe, sem az epizódonkénti öt napos forgatási időbe. Ezt tessék megoldani – mire nem jó a mélygarázs.
Zakál Edit is beszámolt nehézségeikről, például, hogy az utóbbi évben dupla tartalmat kért tőlük a csatorna, s ez afféle gyárrá változtatta az íróstábot. Az indusztriális termelői hasonlattal minden jelenlévő egyetértett, ami lehetőséget sem hagy arra, hogy esetleg valamiféle művészi alkotótevékenységet fantáziáljunk a sorozatok mögé. Hiába az olyan posztmodern narratív orgia, mint például a Lost utolsó évadának lehetséges történetszálak közt oszcilláló szerkezete, ez bizony egy szigorú gyár, ahol az író a gép. És ezen az sem változtat, ha közben Bret Easton Ellis ír épp sorozatot egy óceánnal arrébb. Nade kérem, Jókai sem dolgozott másképp, amikor az Egy magyar nábobot írta a Pesti Naplónak…
Kriegler utalt a magyar HBO által készülő legújabb feldolgozásra, a Terápiára is, amely szintén izraeli formátum alapján készül, bár a nézők esetleg az amerikai In Treatment című feldolgozást is ismerhetik. (Az HBO sajtóközleményéből azóta megtudhattuk, hogy a főszereplő Mácsai Pál lesz, úgyhogy reméljük a legjobbakat.) Ugyanakkor mind Kriegler, mind Havas Ágnes kiemelte, hogy a jövőben szeretnék ennek inverzét megvalósítani, vagyis magyar ötleteket eladni külföldön. Úgy tűnik, kreatív erőből nincs hiány, várjuk az eredményeket. To be continued…