privát mészöly
2011.11.29.

Ki volt Mészöly Miklós? Hogyan emlékeznek rá 10 évvel a halála után? Hogyan felejtették el 10 évvel a halála előtt? Mit jelent ma Mészöly? Mennyire él a halott? Megannyi kérdés, és hozzá rengeteg válasz – ez a privát mészöly című dokumentumfilm. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.

Grendel Lajosnak, szeretettel

Tizenkét embert keresett fel a fiatal filmes Dér Asia és Gerőcs Péter író, kritikus, hogy Mészöly Miklósról beszélgessen velük. Az alkotók csak a film mélyszerkezetében, láthatatlanul és hallhatatlanul vannak jelen. Nem látjuk őket, a kérdéseiket se halljuk, s alighanem ez a visszavontságában intenzív jelenlét, ahogyan a több órányi nyersanyagot 77 sűrű percre rostálják-szerkesztik, már önmagában is a Mészöly-poétika egyik jól észrevett és alkalmazott sajátossága, filmnyelvi átfordítása.

A Mészöly Miklós-Márton László–íráshagyománnyal alkotóként is foglalkozó Gerőcs ugyanazt a kérdéssort tette fel az interjúalanyok zömének. Hogyan ismerkedtek meg Mészöllyel, mi prózájának lényege, hogyan tartották a kapcsolatot, hatott-e rájuk, hogyan látták a házasságát, a betegségét, a politizáló karakterét, hogyan látják ma az egész életművét, figuráját, hagyományát, satöbbi. Egyfajta dramaturgiai logika alapján a film a megismerkedéssel, a profilvázolással kezdődik, hogy aztán az alkat és az írásművészet egymással is összefüggő dimenzióit tárja fel részletesebben. Ez a film első fele.

A tizenkét megszólaló éppen elegendő mennyiséget jelent ahhoz, hogy intellektuális mélysége, megalapozott kiterjedése legyen az egész kísérletnek. Hat író (Esterházy Péter, Krasznahorkai László, Kukorelly Endre, Márton László, Nádas Péter, Pályi András), egy könyvkiadó, vérbeli értelmiségi (Szigeti László), két irodalmár (Szegedy-Maszák Mihály, Szörényi László), egy fényképész (Móser Zoltán), a kisoroszi szomszéd (Ablonczy Anna) és Mészöly barátnője (Varga Katalina) beszél Mészölyről, és beszél öntudatlanul is egymással. És, hogy nyissunk egy kérdést: esetleg saját magáról?

Számomra ez ugyanis a film egyik legérdekesebb tanulsága. Mészöly apropóján-asszociációján keresztül Esterházy, Nádas és Kukorelly önkéntelenül vall saját poétikájának és attitűdjének főbb kérdéseiről. Esterházy a trikós Mészölyről, a mondattal valamit kezdő Mészölyről beszél, a régi nyarakról, a nagyvakációról (de ez már Ottlik), a sárga szoknyákról nosztalgiázik. Nádas Mészöly masszív alkatáról, a redukcióról, a leírás poétikájáról, a fizikai tárgyak metafizikai vonatkozásáról, a közel-nézetről beszél végletekig pontosan. Kukorelly az őszinteség, a siker és az életmód, létezésattitűd tétjeit említi. Pályi András a maga izolált intellektualizmusával a magány és az írás összefüggéseiről, a dacos szembeszegülésről vall. Krasznahorkai kicsit távolabbról pillant Mészölyre és a korpuszra is, a személyes érintettségen és kapcsolódáson túl, inkább alkatuk és stílusuk radikális különbözőségével foglalkozik. Akkora a távolság, hogy nyugodtan megteheti. 

Márton László jelent igazi kivételt. Nem is annyira alázattal, mint inkább szellemi kíváncsisággal igyekszik számot vetni Mészöly ellentmondásaival és nagyságával. Történeteken és konkrét példákon keresztül vizsgálja a Mészöly-próza és a Mészöly-hatástörténet (felejtéstörténet) alakulásait. Megrázó, ahogyan röviden elmeséli, hogyan lett a titkos Nobel-esélyes Mészölyből diszkréten ejtett-felejtett író, akinek már könyvet se szívesen küld a berlini kiadója. Szigeti László a közép-európai értelmiségi szemszögéből pillant Mészölyre, elmeséli Hraballal való találkozásukat, okosan elemzi Mészöly demokratizmusát, személytelen személyességét. Szegedy-Maszák Mihály a közéleti-politikai diskurzusokról, a diskurzusok változásáról, Szörényi László a mészölyi észjárás és műfajválasztás egyediségéről beszél. 

Mészöly Miklós
Mészöly Miklós
A Mészöly-poétikával rokon az a neutrálisabb elbeszélésmód, ahogyan a kamera egyetlen objektív pontból közvetíti a valóságot: az előtérben látható beszélő arcokat és a háttérből kirajzolódó környezetet. Így lesz izgalmas az is, hogy az alanyok hol vannak. Néhány helyszín: Nádas a gombosszegi ház világos és geometrikus dolgozószobájában, Szegedy-Maszák a hűvösvölgyi villájában, Szörényi az Irodalomtudományi Intézetben, ahol közben a telefon is csöng, Kukorelly a frakcióirodában, Krasznahorkai a Puskin mozi morajában, Esterházy egy tükör előtt a saját lakásában. A hangok szerencsére jól vannak rögzítve, még a legzajosabb Krasznahorkai-interjú is hallható. A képek kilencven százalékban az alanyokat mutatják, néhány etűdvázlat és bevágott fénykép erejéig engedi csak el Dér az eredeti koncepciót. Az etűdkezdemények alatt a Film egyik bekezdését olvassa fel Nádas, másutt a fekete-fehérre visszavett mozgóképvázlatok összeszövődnek a Gulyás-fivérek hetvenes években készített dokumentumfilmjének a részleteivel. Így kerül vissza saját történetébe Mészöly figurája.

A 48. perctől újabb szekvencia kezdődik a filmben. A szabadban vagyunk. Mészöly egykori szomszédja (Ablonczy Anna) idézi fel az irodalmi Kisoroszit. Aztán Polcz Alaine növényeiről és habitusáról beszél. Ez a privát mészöly másik vetülete. Itt már nincsen külön-Mészöly, itt már Mészöly és Alaine igaz-hazug kapcsolata – Oberon-Titánia rivalizálása, ahogy szellemesen jegyzi meg Márton – húz drámai ívet, és a további női kapcsolatok szövevénye tűnik fel. Mészöly szerelme, Varga Katalina avat be minket a szerelmi szituáció intim trigonometriájába. (Anélkül hogy kvótákban kellene gondolkodnia bárkinek is, szembeötlő hogy tíz férfi mellett két nő szólal meg a filmben.)

Ebben a vonatkozásban felértékelődik a legközelebbi barát Nádas helyzete és a másik szomszéd Kukorelly Endre pozíciója is. Kukorelly például látta, hogy Mészöly hogyan ette meg Polcz Alaine állítólag ehetetlen főztjét, hogyan viselt borzasztó ruhákat, kénytelen volt hallani hogyan édesemezte és kincsemezte felesége Mészölyt. 

Mészöly szerelmi élete után politikai szenvedélye kerül előtérbe. Itt az egyik legérdekesebb tanú Móser Zoltán. A nagyszerű fényképész egyszerű őszinteséggel idézi fel, milyen volt a hatvanadik és milyen lett a hetvenedik születésnapja Mészölynek: az egyiken 200 vendég a Városmajor utcában; a másikon: legalább 2-3, de talán még több törésvonal és elvált út, egymással szóba nem álló régi barátok a rendszerváltás utáni közéletben.

A Film végén már csak az elmagányosodás és a lassan érkező halál van. Rettenetesen izgalmas, hogy mennyire másképpen emlékeznek az emberek ugyanarra. „Alaine egy darabig megpróbálta titkolni Miklós betegségét.” – Márton. „Alaine mondta, hogy már ne menjek, Miklós már nem fogja tudni, ki vagyok, de azonnal tudta, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol sokkal korábban elkezdtük.” – Szegedy-Maszák. „Nem Alaine tartotta távol a barátokat Miklóstól, hanem fordítva: a barátok tartották magukat távol Mészölytől.” – Krasznahorkai. „Azt nem mondanám, hogy egyedül lett hagyva.” – Esterházy. „A barátai nem látogatták Miklóst, pedig hívott Alaine mindenkit.” – Móser Zoltán. 

Itt láthatjuk Móser utolsó Mészöly-fotóit, a fókuszálatlan zavart tekintetet, egy gyönyörű arc kétségbeejtő magányát és pusztulását. Márton László az utolsó megrázó találkozást taglalja. Szigeti László pedig Esterházy sírbeszédéből olvas fel: „Azt mondta egyszer egyikőnknek, Kisorosziban, alig komolyan, csak úgy, hogy majd a hamvait Triesztnél kéne a tengerbe, legkedvesebb tengerébe szórni, s annak utána mi, a barátai, üljünk be ott egy kávéházba, ha háttal álltok a tengernek, a főtéren baloldalt, és igyatok meg egy kávét. Hallgassatok vagy beszélgessetek, de ne rólam.” Az idézet közben egy-egy néma pillanatra klipszerűen látjuk a megszólalókat, a barátokat. Ez a perc a film okosan előkészített csúcspontja. Itt ugyanis, miközben Szigeti olvas, mindenki hallgat, védtelen arccal néz a kamerába vagy a felvevőgép mellé. A hallgatás pedig, akárcsak maga a privát mészöly, közös lesz, a közvetített Mészöly-portré pedig zavarba ejtően közvetlen.
 
Szerző: Szegő János
Cím:  Privát Mészöly,  A film alkotói:  Dér Asia, Gerőcs Péter,  Zene:  Sáry Bánk: Önarckép,  Képi utómunka:  Nagy Botond,  Hangutómunka:  Váli Miklós,  A filmet angolra fordította:  Kiss Orsolya,  Megjegyzés:  A film 0 Ft indulótőkével készült. A film Mészöly Miklós születésének 90. évfordulójára készült.