Új gyerek tűnik föl a lakóparki grundon, szép arcú, halk beszédű, haja szőke, szeme kék. Fiúként üdvözlik, s fiúként válaszol: „Michael” – mondja a nevét firtatónak, de mi már a címből tudjuk, füllent. Hiszen e lányos fiú valójában egy fiús lány, aki azonban szemmel láthatóan inkább fiú akar lenni – szelíden és szeretettel atyáskodik például ennivaló kishúga felett, máskor pedig sugárzó tekintettel forgatja az autókormányt apja ölében, netán irigykedve vizslatja az alant focizó kiskamasz kölyköket. 

Hogy aztán rövidre rá már maga is közöttük vezesse a labdát, hisz a bemutatkozása után hamar elkezd beilleszkedni a helyi erők – egy barna lányka körül csoportosuló, színes kis gyerekcsapat – közé, s rendre kiválóan helytáll a srácos játékokban. Michael jól cselez, Michael jól verekszik, sőt, Michael egy kedvesen ártalmatlan szünidei románcban is tisztességgel teljesít –  ráadásul egy aprócska gyurmapénisszel még azt is megoldja, hogy a közös strandolásnál szolidan domborodjon valami az úszógatya alatt. 

Ámde Michael valójában mégiscsak Laure, s ezzel idővel mind neki, mind pedig újdonatúj cimboráinak szembe kell néznie – ami pedig önmagában is elégséges feszültséggel telíti Céline Sciamma apró, delikát moziját. A Tomboy zsebkendőnyi története kedvesen hétköznapi és megkapóan intim jelenetekben bontakozik ki: hol Laure szeretetteljes családjának estéjét látjuk, hol a két lánytestvér birkózását vagy beszélgetését, hol pedig a lakóterületi gyerekcsapat ártalmatlan játékait.  

Jelenetek a filmből

Nem történik semmi érdemleges, csak a lányok bújócskáznak, a fiúk futkároznak, meg fogynak a nyári napok – s közben csupán amiatt van okunk aggódni, hogy nyúlánk testű hősünk a végén még lebukik a vakmerő szerepjátékában. Mi tagadás, ez néhány jelenetben kifejezetten zavarba ejtő és szerfölött kényelmetlen, mert például attól rettegni, hogy nevezett gyurmadarab mikor esik ki a közös fürdőzés során, meglehetősen bizarr élvezet – Sciamma azonban végig ízléssel és eleganciával kezeli az efféle problematikusabb, határsértő szcénákat. 

Ennél is látványosabb érdeme, hogy bölcs visszafogottsággal és tagadhatatlan arányérzékkel nyúl a választott témájához. A nemétől szabadulni igyekvő kamasz történetével jócskán könnyű lett volna belefutni a gender-tematika vaskos közhelyeibe, ám Sciamma nagyobbára távol marad ezektől. Igaz, újszerűt sem állít, s voltaképpen meglehetősen keveset mond, de azáltal, hogy hőse központi döntésének közvetlen okait jótékony homályban hagyja (Laure-ról ugyanis nem tudjuk meg, miért akar fiú lenni), vegytisztán tud beszélni a kiskamaszok egymáshoz és a nemükhöz fűződő titokzatos viszonyáról. 

A képek forrása: PORT.hu

S végtére is nem megfejteni akarja e relációkat, hanem szimplán ábrázolni, méghozzá a maguk ellentmondásosságában és érzéki gazdagságában – mindebben pedig nagy segítségére van a remekül kasztingolt és profin vezetett gyerekszínész-gárda (akik közül a főszereplő Zoé Héran és a húgát testesítő Malonn Lévana feltétlenül kiemelendő: ilyen korú gyerek közti testvérviszony ritkán került vászonra ennyire lefegyverző hitellel), valamint a kifinomultan fogalmazó operatőr, Cyrster Fournier. 

A Tomboy homályos ingerekkel és vágyakkal teli kiskamasz-világa felettébb érzékien tűnik elénk: mély, bódító színekben pompáznak az elmosódott hátterekkel megfestett kompozíciók, a precízen vezetett 7D kamera pedig lankadatlan érdeklődéssel fixírozza a ruganyos gyerektesteket. Mindez pedig nem csupán egy ellentmondásos nézői tapasztalathoz járul hozzá, de ahhoz is, hogy a saját testéhez új szempontból viszonyulni kezdő hősünk érzetei átélhetővé váljanak. 

Ahogyan Roy Andersson első filmje, a Svéd szerelmi történet, úgy a Tomboy is prímán megragadja gyerekkorunk egyik hosszú, lassan múló nyarának hangulatát és a gyerekek érintkezésének erotikáját – miközben aprócska története természetes sodrással halad a szükségszerű és kiszámítható végkifejlet felé. A kiskamasz lélek érzékeny és szerény tanulmánya a Tomboy – egyszerű, letisztult, halk szavú darab, s talán éppen emiatt megkapó.