Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A HETVENES ÉVEK SZŰK LEVEGŐJE

Korszerű lakás 1960; Szoc-Deco Metalica / Kiscelli Múzeum, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
2011. nov. 5.
A design héten nyílt két kiállítás a ma retrónak becézett korszak lakáskultúráját, illetve építészet mutatja be. Aki viszont lát, és nem csak néz, a tárgyak nyomán egy nehezen megközelíthető korszak szociális és ideológiai működését tanulmányozhatja. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Óbudai
Óbudai Kísérleti Lakótelep – részlet a kiállításból

Mi is a retro? Elsősorban divat. Stilisztikailag nem, vagy nehezen körülírható, egzakt korszakhatárhoz sem köthető. Egy retrónak nevezett darab az ötvenes évekből éppúgy származhat, mint a hetvenesekből. Sőt, ahogy múlik az idő, valószínűleg lassacskán a nyolcvanas évek tárgykultúrája is megjelenik a vatera kínálatában. Tetszik-nem tetszik, e trendi korszak nagyjából egybeesik a Kádár-kornak nevezett időszak évtizedeivel. Amely – egyéb megítélésétől függetlenül – már ilyen rövid idő távlatából is mutat egységes esztétikai vonásokat, és ezek a vonások – úgy tűnik – bírnak bizonyos vonzerővel.

A historizmus utáni összes, szellemében modernnek nevezhető irányzat ugyanazt tűzte zászlajára: a szecesszió, az azt megelőző arts and crafts mozgalom, majd az azt követő art deco eleinte a tömegtermeléssel szemben, a harmincas évek modernizmusa épp annak segítségével akarta a mindennapi élet kellékeit művészi színvonalra emelni. És mind ugyanott vérzett el: a művészi igénnyel kivitelezett, majd később már tömegtermelésre tervezett tárgyak egy jó anyagi körülmények között élő elit otthonaiba jutottak csak el. Az idea – minőségi design a tömegeknek – sajnálatos módon ideál maradt.

A Kiscelli Múzeumban bemutatott Óbudai Kísérleti Lakótelep házainak tervezésére 1958 júliusában kiírt pályázat során a modernizmus szelleme éledt fel, és olyan lakások születtek, amelyeket megirigyelhetnének a mai lakóparkok is: a konyhát egy elegáns mozdulattal gyakran a nappali sarkába kanyarítják a derék tervezők. A háború utáni évek lakásigényét hasztalan igyekeztek az előző években kötelezővé tett típustervek alapján, majd csökkentett komfortfokozatú (értsd: fürdőszoba nélküli) lakásokkal kielégíteni, így az Építésügyi Minisztérium 1958-ban átfogó lakásépítés-fejlesztési programot dolgozott ki, amely új anyagok, szerkezetek és építési módok kidolgozásától kezdve a típus konyhákig és a kis alapterületű lakásokba kerülő bútorokig bezárólag kiterjedt a modern otthon minden szükséges kellékére. Az nem meglepő, hogy a szocreál után fellélegző építészek érdeklődése rendkívül nagy volt, 180 beérkezett pályaműből választották ki a díjazott munkákat.

Belső
Belső enteriőr

Ami viszont meglepetést okozhat: a szellemes installáción – raklapokból épült, asztal magasságú tornyok tetején (3H építész stúdió, Csillag Katalin munkája) homlokzati rajzokkal, berendezett alaprajzokkal, fotókkal és rövid magyarázó szövegekkel megjelenített épületek rendkívül korszerű gondolatokat és kreatív formálást, merész ideákat hordoznak. Az összenyitható, flexibilis tereken túl megjelenik például a típus konyha – melynek az SZJA 1 %-ának ráfordításával megvásárolt, 1959-ben, Kovács Zsuzsa által tervezett példánya élőben is megcsodálható a templomtérben felépített legsikeresebb lakás (Mináry Olga terve) életnagyságban felépített modelljében.

A Branczik Márta művészettörténész által összeállított kiállítás másik meglepetése a „felhasználóbarát” előadásmód, amelynek köszönhetően sok építészeti kiállítással ellentétben a laikusok számára is élvezhető és átélhető a máskor nehezen dekódolható építészeti üzenet. A megmodellezett lakás kagylófoteljében üldögélve (melyikünknek nem volt ilyen?) tökéletesen érthetővé válik, mi vonzza a ma zsúfolt vizuális világától fulladozó emberét  a „retro” tárgyakhoz, bútorokhoz. A korabeli gondolkodásmód progresszivitását mi sem példázza jobban, mint hogy az elit gimnáziumból múzeumpedagógiai foglalkozásra érkező ifjak közül többen állították, itt ellaknának. A KÉKES televízió ugyan némi meghökkenést váltott ki, és a tizenéves generáció szemmel láthatóan a bútorokért sem lelkesedett, hacsak nem voltak tetőtől talpig szőrösek, ám az értelmes térszervezés, karöltve a kézzel festett modern homlokzatokkal, megtette hatását. A múzeum hasonló pedagógiai programokon kívül (Sziray Zsófia építész és Koncz Kinga múzeumpedagógus segítségével) egyéb kísérőrendezvényekkel teszi élményszerűvé a hatvanas évek lakáskultúráját – ezekről a honlap ad tájékoztatást.

A később felépült lakótelepek betonfalai közül visszatekintve mindenképp meghökkentő a Bécsi út és Vörösvári út között két ütemben felépült kísérleti lakótelep, mind az átfogó állami tervezés, mind a megvalósult építészeti gondolatok vonatkozásában. A példamutató előkészítés ellenére az állami lakásépítésbe típustervként ezen lakások többsége mégsem került bele. A felépítendő másfél millió lakást ugyanis téglát téglára rakva már nem lehetett előállítani, még szocialista lelkesedéssel sem – így beköszöntött a panelkorszak. Az idea megint csak elvérzett a realitás oltárán.

T
Tárgyak a hetvenes évekből (A képek forrása: designhet.hu)

A telep azonban ma is áll, és gyaníthatóan nem itt kell keresgélni a legolcsóbb lakásokat Óbudán. A modernizmus iránt lelkesedőknek kötelező séta, aki pedig tovább merészkedik a Vörösvári út túloldalára, vagy még a Flóriánon is túl, saját szemével győződhet meg róla, hogy a tárgykultúra sem maradt el a lakáskultúra mögött. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Metalika című kiállítása egy sorozat része, mely a Szoc Deko összefoglaló cím alatt a Kádár-korszak vizuális kultúráját igyekszik bemutatni. A szóösszetétel önmagáét beszél: szocialista – vagyis tömegek igényeit igyekszik kielégíteni, ugyanakkor egyedi dekorativitásra törekvő, s ehhez olykor felismerhetően ugyanazokat az eszközöket használja, mint háború előtti elődje, az art deco.

A tárlókban sorakozó dísztárgyak és iparművészeti igényű használati tárgyak mellett megtalálható a háromszög alakú bádogtálca és a széthúzható rácsos edényalátét – mindnyájunk régi kedves barátja. A felhasználóbarát interaktivitást ez esetben az jelenti, hogy a tárgyak megtapogathatóak, kézbe vehetőek, ahogy azt a közönség egy-egy „na pont ilyen volt nekünk is” kiáltással meg is teszi. Az üveg mögötti egyebek csak csodálhatóak – és valóban csodálatra méltóak – akár kedveli valaki ezt a stílusvilágot, akár nem. Az esetlen bájjal fabrikált betonvas-angyalkák és gyertyatartók mellett megjelennek valódi remekművek. Ősi módon egyszerű technikák és ősi egyszerűségűvé stilizált formák árulkodnak róla, hogy a „hetvenes évek szűk levegője” az előzményekhez képest mégiscsak fellélegzést és emberközeli tárgykultúrát eredményezett – művészi színvonalon. Az, hogy a minden más vonatkozásban elutasított korszak tárgyai „retro” címkével olyan nagy karriert futnak be manapság, hogy a mindennapok kellemes kiegészítőivé tudnak válni, messzebbre mutat, mint hogy pusztán a tagadhatatlanul szűkös anyagi lehetőségek következtében kialakult józan funkcionális kialakításukban keressük sikerük okát.

 A két kiállítás egymást erősítve átfogó képet rajzol egy ma még művészettörténeti szempontból sem kellően kutatott korról – hogy egyéb szempontokról ne is beszéljünk. Utóbbiak persze nehezítik az előbbieket – ezért is válhat érdekessé egy ilyen indirekt nézőpont: az építészet és a tárgytervezés oldaláról közelítve talán árnyaltabbá válik a kép, amelyet a túl közeli objektív cseppet sem objektív tudatunk felületére vetít.

 

A Metalica című kiállítás 2011. november 20-ig, a Korszerű lakás 1960 című kiállítás december 4-ig látogatható.

 

Vö. Kovács Dániel: Leporolt utópiák 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek