Pedig az Örkény Színházban minden adott ahhoz, hogy egy jó Pillantás a hídrólt láthasson a közönség. Izsák Lili játékos, stílusos és többfunkciós jelmez- és díszletterve teljesen meggyőző. A vélhetően használtruha-üzletből származó, divatjamúlt, ezzel együtt gondosan válogatott göncök nem az adott korszak ízléséről, hanem a bevándorlók nehéz körülményeiről árulkodnak. A díszlet is inkább hangulatos, semmint giccses, hiszen a barna műbőrkanapé, a három az egyben lámpa, ventilátor és szélcsengő, illetve a díszlet központi eleme, a teljes falfelületet helyettesítő, fényvisszaverő dekorációval ellátott, plüssborítású szalagfüggöny is az olasz emigránsok igyekezetét, az önerőből megteremtett műanyag jólétet mutatja.
A függönyfal bizalmatlan, már-már paranoiás légkört teremt, aminek nyilvánvalóan a bevándorlási hivatal tisztviselőinek érkezésekor lesz fontos szerepe, de a díszlet további érdekességeket is tartogat. Eddie Carbone lakása ugyanis egyrészt a perspektivikus ábrázoláshoz hasonlóan a színpad mélysége felé szűkül, másrészt eközben megháromszorozódik, vagyis az utóbbi mozzanat általánossá, közösségivé, precedens értékűvé teszi a családi tragédiát, az előbbi pedig a végzete felé sodródó Eddie mitikus sorsának visszafordíthatatlanságát jelzi.
 Für Anikó, Debreceny Csaba, Polgár Csaba, Törőcsik Franciska, Csuja Imre |
A tér tehát védjegyeként hordozza magán a darab két alappillérét, a közösség általános érvényű igazságát és Eddie egyéni sorsának végzetszerűségét, melyeket a zene szerkesztettsége és a narrátor színre léptetése tovább erősít. A darab mítoszokat idéző meghatározottságának a narrátor, Alfieri közbevetései adnak nyomatékot, aki viszont Eddie lelkiismereteként, később Marco és Rodolpho ügyvédjeként már valós időben folytatja a történetmondást. A korántsem újkeletű, mégis szokatlan megoldás több szempontból is a görög mitológiát idézi, hiszen a kettős nézőpontból szemlélődő Alfieri – rálátása, távolságtartása révén – nemcsak az antik tragédiákban felvonultatott kar szerepét tölti be, de aktív közreműködésével a Brooklyn-híd alatt játszódó alvilágot is képviseli. Alfieri szinkronhangjaként Epres Attila remekel, aki páratlan orgánumával és oldalra biccenő fejtartásával teszi hitelessé az alakot. Narrátorként közelről beszél a mikrofonba, de ha ügyvédként hátrébb hajol, akkor hangja a börtönök beszélőjét idézi. A hangosítás egyébként is fontos részét képezi az előadásnak, hiszen először a színpadon szólal meg a többnyire autentikus muzsika, majd késleltetve ugyanaz követi a hangszórókból: a gesztus nyilvánvalóan utal általában a bevándorlók, és konkrétan a két befogadott, Marco és Rodolpho kiszolgáltatottságára.
 Für Anikó |
A színészi munka is kivétel nélkül színvonalas, mégis, annak a kettősségnek, amelyet a díszlet, a zene vagy épp a narráció jelez, nyoma sincs a szereplők jellemében. Alfieri és a néző dilemmája, vagyis az előadás tétje, a megoldhatatlannak tűnő probléma szertefoszlik a szélsőségesen elrajzolt, majd lekerekített karakterek személyiségében. A rendező, Mácsai Pál markáns értelmezése és az ehhez igazított színészvezetés megpecsételi az alakításokat, s így a Pillantást is: a színészek meggyőzőek szerepükben, játékuk mégsem lehet hatásos, így az előadásra a végzet magával ragadó ereje helyett közöny és mélabú telepszik.
„A darab annak köszönheti maradandóságát, hogy a görög tragédiákéhoz hasonló szépséggel ábrázolja a személyes sorsok igazságát – és viselőik elkerülhetetlen végzetét” – hangoztatja a színlap, s ehhez mérten az előadás dölyfös eposzi hőst fabrikál Eddie Carbone alakjából. Csuja Imre játéka nem mutatja meg Eddie szerethető oldalát, gondoskodását, a felszínre törő, unokahúga iránti szexuális vonzalom mellett ugyanis önzés, féltés helyett pedig féltékenység vezérli. Hiába a Catherine-t életre keltő Törőcsik Franciska kislányos bája, naiv rajongása az apaként szeretett férfiért, nem látni ennek okát és miértjeit, ahogyan Eddie-nek a befogadott rokonok ellen táplált ellenszenve, bizalmatlansága, Rodolpho nőiességére irányuló célozgatása, homoszexualitását pedzegető provokációja is teljességgel alaptalan, sőt a házigazda homofób viselkedése kompenzációnak bizonyul, akárha tetszene neki ez a fiú. Pedig Polgár Csaba játékában Rodolpho – Eddie szavajárására utalva – teljesen oké: érzékeny, izgága, és jóindulatúan ambiciózus.
 Törőcsik Franciska, Csuja Imre. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu |
Catherine és Rodolpho a kezdetektől fogva egy húron pendül, egymásra hangolódásuk pedig a közösen elénekelt dalbetét refrénjében csúcsosodik ki: „It’s a new dawn, it’s a new day, it’s a new life for me”. A duett egyrészt felvillantja a két fiatal közti szenvedélyt, másrészt lehetőséget ad arra, hogy a késleltetett hangosítás – az égiek vagy a rendező nevében, voltaképp egyre megy – megerősítse Catherine és Rodolpho kapcsolatát, harmadrészt a korszakról is árulkodik, hiszen jóllehet a Feeling good című emblematikus dal számtalan feldolgozáson átesett, de eredeti verziója közel egyidős a drámával (zene: Matkó Tamás).
Az események súlya a közvetett módon érintettekre, Eddie párjára, Beatrice-re és Rodolpho bátyjára, Marcóra nehezedik. Für Anikó Beatrice szerepében keveset tapasztalt, mégis bölcs asszonyt mutat, aki büszkeséggel viseli férje, Eddie impotenciáját, és lelke mélyén beletörődik annak vágyaiba, amíg azokat képes kordában tartani, de az Eddie és Catherine közötti választás kényszere teljesen felemészti. Ennek oka, hogy Beatrice hűséget fogadott férjének, amihez meggyőződése ellenére is tartja magát. Nem úgy az elveihez mindenáron ragaszkodó, halk szavú Marco, akit Debreczeny Csaba játéka tesz emlékezetessé. Néhány eszközzel, lassú tempójú, mély tónusú beszédével és megfontolt, lomha, nehéz mozgásával valóban tekintélyt parancsoló erőt sugároz, ami a ritka, jól időzített, lendületes mozdulatok kontrasztjában még hatásosabb.
A fegyelmezett, szándékoltan egyszínű alakítások miatt a közönség szinte kizárólag a narrátor, Alfieri távolságtartó szemszögéből követi az eseményeket, csakhogy a nézők nem rendelkeznek azzal a többlettudással, amivel az ügyvéd: „Tudtam én, tudtam, már akkor és ott – be is tudtam volna fejezni az egész történetet még aznap délután… Tudtam, hogy Eddie merre tart, és tudtam, hol végzi majd.” (A cikkben szereplő idézetek Vajda Miklós fordításából származnak – a szerk.) Csakhogy éppen abban rejlik a Pillantás a hídról ereje, hogy a dráma Eddie apai gondoskodása és Catherine iránt táplált gyengéd érzelmei, illetve a családfő egészséges, józan gyanakvása és a Rodolphóval szembeni féltékenysége között egyensúlyoz. Ennek hiányában az előadás erkölcsi példázattá degradálja Eddie Carbone történetét, mintha csak azt pedzegetné, tragédiát írni ma már nem lehetséges.