Kosztolányi Dezső: Édes Anna / Pécsi Nemzeti Színház
2011.11.23.

A Pécsett októberben bemutatott Édes Anna egy valamire biztosan tökéletesen alkalmas: ha valaki középiskolás évei óta elfelejtette volna Kosztolányi regényének a történetét, az előadás segíthet azt feleleveníteni. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA.

Így aztán az előadás remekül működhetne iskolai bérletes programként vagy beavató színházként is akár. Mindezen túl viszont nem teljesen világos, hogy mi sarkallta az alkotókat a Thuróczy Katalin által dramatizált Kosztolányi-regény színpadra vitelére, hiszen sem a gyilkosság motivációját illetően nem érzékelünk határozott elképzelést, sem pedig a mű aktualitása nem válik egyértelművé. Soós Péter rendezése szöveghű, a regény gondolatiságát és világképét korrekt módon tolmácsoló alkotás.

A rendező egy, a színház honlapján olvasható interjúban az előadás aktualitását Anna lelkivilágának alakulásában látja; azaz arra keresi a választ, hogy milyen indulatok vezetnek irracionális, romboló cselekedetekhez. Ez a hagyományos pszichológiai megközelítés azonban nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy a történetet ismerő néző bármilyen többletélményhez jusson. Soós az interjúban azt is elmondja, a helyszínt igyekeztek kortalanná tenni, nem realista módon bemutatni, az aktualizálást pedig szándékosan kerülték.

Varga
Varga Mária, Darabont Mikold és Tóth András Ernő
Kérdéses azonban, hogy egy cselédkérdést tematizáló, saját időkereteit (1919-21) erőteljesen hangsúlyozó mű tud-e időtlenné válni, főként úgy, hogy – ezek szerint minden szándék ellenére – a díszlet is, az előadás kezdetén bejátszott század eleji filmrészletek is mind a cselekmény eredeti kronotoposzát hangsúlyozzák. A rendezés és a színészek is illedelmesen követik a hagyományosnak tekinthető Édes Anna-értelmezéseket.

Az előadás kerettörténetét a vizsgálóbíró és Anna párbeszéde adja, a kihallgatás során bomlik ki maga a cselekmény. Urbán Tibor szerepe nem túl hálás, a semleges és szinte láthatatlan ügyész nem igazi karakter. Az tehetné azzá, ha a kihallgatás végeztével megfogalmazna valamiféle markáns véleményt az indítékok kapcsán, de erre nem kerül sor, a kerettörténet kurtán-furcsán azzal ér véget, hogy nem sikerül rájönnie az eseménysor kiváltó okaira.

A főszerepet játszó Darabont Mikold egyenletesen korrekt teljesítményt nyújt, alakítása mintha a tankönyvízű értelmezésekből táplálkozna, néhány nézése és gesztusa pedig kifejezetten Törőcsik Mari filmbeli alakítását idézi. (Fábri Zoltán 1958-as filmjétől sajnos az előadás nagy részében egyébként sem tudunk elvonatkoztatni.) Kiemelkedőek viszont a gyilkosság előtti percek, amikor zavarodottan, mint valami ketrecbe zárt kisegér futkos fel-alá, mert nem akarja végezetlenül hagyni a munkáját. Akkor egy pillanatra úgy érezhetjük, hogy az előadás a napi robotolásból és rutinból kiszabadulni nem tudó ember küszködéséről és kétségbeeséséről szól. Kár, hogy ezt a kósza gondolatunkat a produkció többi része nem erősíti meg. 

Köles
Darabont Mikold és Köles Ferenc. Fotó: Körtvélyesy László (A képek forrása: pnsz.hu)
Varga Mária Vízyné szerepében megkeseredett, szikár, markáns figura, Németh János Vízyként igazi megalkuvó karrierista, otthon leginkább gyomorbajos férj. Előléptetése kapcsán eljátszott, önmagán való elérzékenyülése túlzásnak hat. Köles Ferenc Patikárius Jancsija több ponton túlzottan ripacskodó, még ha ezt a figurával kapcsolatos elképzelések indokolhatják is. Színészileg az előadásból kiemelkedik Füsti Molnár Éva (Stefi, Moviszterék cselédje szerepében), akinél egyszerre hiteles a szabadszájú paraszti nyersesség és az Annáért aggódó idősebb sorstárs figurája. Alakítását az alapvetően humorosra vett „népies” szerep és az érző ember közötti átmenetek teszik izgalmassá azokban a jelenetekben például, amikor megérzi, hogy Anna bajba került, vagy amikor segít neki a szégyenétől való megszabadulása után.   

Az előadás tehát alapvetően problémamentes, de ez azt is jelenti, hogy a lehetséges interpretációknak – a rendező szavaival: a néző számára biztosítják az értelmezés szabadságát – csak a felszínét karcolgatja, emiatt pedig érdektelenül felületes marad. Ahogy Vízyné mondja, nem szeretné, ha Anna Stefivel barátkozna, mert még a végén „telebeszéli a fejét mindenféle eszmékkel… egyenlőség, meg ilyesmi”. Soós Péter Édes Annájára a „meg ilyesmi” találó jelző. Az előttem ülő középiskolások párbeszéde ezt így fogalmazta meg: „Nagyon jó volt, de végül is miért szúrta le őket?” „Hát, szerintem az nem derült ki.”
Rendező:  Soós Péter,  Játsszák:  Darabont Mikold, Varga Mária, Németh János, Köles Ferenc, Tóth András Ernő, Füsti Molnár Éva, Urbán Tibor,  Színpadra alkalmazta:  Thuróczy Katalin,  Jelmez:  Tresz Zsuzsanna,  Díszlet:  Horgas Péter,  Asszisztens:  Kiss Hédi,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott