 |
Egészalakos portrék, szép, tiszta tekintetű férfiak és nők. Fiatalok és idősek, vidékiek és pestiek, a legkülönbözőbb hivatásokat gyakorló elismert szakemberek és világhírű művészek, minden póz, kimódolt öltözet, egyénieskedő beállítás nélkül – öntudatosan, büszkén néznek szembe Korniss Péter kamerájával, de főleg velünk, olvasókkal. Integritásukat, megélt értékeiket, tudatosan választott és vállalt sorsukat állítják elénk példaként. Nem helyezkednek szembe senkivel és semmivel, nem megtagadnak és kilépnek, nem elfordulnak és elítélnek. Huszonnégy mai magyar cigány, akik családjukat, származásukat vállalva, olykor emberfeletti erővel küzdve szakmát szereztek, önálló egzisztenciát teremtettek maguknak úgy, hogy közben megőrizték cigányságukat. Méltóság, tehetség, céltudatosság, tenni akarás, identitástudat, szeretet sugárzik belőlük. Erőt adnak mindannyiunknak.
A könyv ötletét az amerikai The Black List Project sugallta, ahogyan az egyesült államokbeli afroamerikaiak polgárjogi küzdelmei és a társadalmi el- és befogadásáért végzett soknemzedéknyi állhatatos munkája példát és ösztönzést ad a közép-európai cigányságnak. Az amerikai kötetben szereplők egy részének neve – Colin Powell, Serena Williams, Toni Morrison – az egész világon ismerősen cseng. Hatalmas utat járt be Amerika: nálunk az utóbbi néhány évben kerültek terítékre azok a szegregációellenes oktatási jogvédő küzdelmek, melyek amerikai párhuzamát a Brown kontra Board of Education per adja, 1954-ből. Ma az USA elnöke a legkülönfélébb származású amerikai polgárok akaratából afroamerikai. Biztató jelnek szeretném látni, hogy a 2008-ban indult és mára három kötetet megért The Black List mellé már nem fél évszázadnyi késéssel teszi le névjegyét „egy sor cigány” Magyarországon.
A cím provokatív, még erősebben az, mint az amerikai „feketelista” volt. Závada Pál a romagyilkosságok történetét földolgozó
 Závada Pál |
dokumentumdráma gyomorforgató szavalókórusától kölcsönözte könyvcímként e rettenetet: „Egy sor akác, / egy sor fűz, / egy sor cigány, / egy sortűz.” Jelezve, miféle társadalmi közegbe érkezik ez a kötet. A fajgyűlölet, a faji megkülönböztetés, a megfélemlítés, a cigánysorokat érő gyilkosságsorozat megannyi szégyenteljes példájának helyszíne Gyöngyöspata, Hejőszalonta, Olaszliszka, Tatárszentgyörgy, Zámoly. A faji alapon megtörtént aljas tettek mellett a „cigánybűnözés” fajgyűlöletet szító, legitimáló fogalomköre folyamatosan jelen van a hazai médiában. Ebbe a sokszor negativitásra, elfordulásra, magyar és nem-magyar szembeállítására hajlamos társadalmi- és médiaközegbe egy keményfedelű, gyönyörű kiállítású, vékony, de annál felkavaróbb könyv szól bele, szégyen leírni is: váratlanul emberi hangon. Kérdés persze, kiket ér el, kiket szólít meg a könyv. Ha csak azok kapnak belőle megerősítést, új indíttatást és lelkierőt, akik a maguk eszközeivel eddig is tettek a hazai cigányság identitásának megőrzéséért és társadalmi integrációjáért, már megérte. Többet ma nem merek remélni.
A szerzőt, Závada Pált szociográfusként és regényíróként is foglalkoztatták a kultúrák találkozásai. Hol szlovák mesék fordításkötetével jelentkezik, hol regényeinek anyagát, szereplőinek nevét meríti a szlovák kulturális hagyományból. A szociográfusi munkához nélkülözhetetlen, bizalmat építő, elfogadó, őszinte nyitottság, érdeklődés teremti meg annak a lehetőségét, hogy az interjúalanyok által magnóra mondott életút-interjúkból a szerző mindvégig háttérbe húzódva, mégis a magának szabott magas mércével mért minőségben létrehozhassa tömör portréit. A vélhetőleg hatalmas mennyiségű fölvett nyersanyagból az életutak ívét követő, de egy-egy gondolatot, fontos részletet, fordulópontot tévedhetetlen dramaturgiai érzékkel kiemelő írások némelyike szinte belemar az olvasóba. Szó sincs idillikus, megszépítő, felmentő gesztusokról: széthullott családok, alkoholizmus, pénztelenség, gyerekeikkel nem törődő szülők ugyanúgy szereplői az élettörténeteknek, mint a taníttatásukért minden áldozatra képes, elszánt apák és anyák, vagy az elszegényedett cigányokkal semmiféle közösséget nem vállaló jómódú kasztokhoz tartozó felmenők. Mindezzel együtt a cigányságon belül meghúzódó társadalmi, nyelvi és származásbeli különbségeken tudatosan felülemelkedve vállalják valamennyien cigány gyökereiket.
 Korniss Péter |
Nem idegen a kultúraközi párbeszéd megteremtésének és a kultúrák összebékítésének és fenntartásának, megörökítésének igénye Korniss Pétertől sem. Erdélyt valószínűleg sok honfitársunk jobban ismeri az ő fotóin keresztül, mint saját tapasztalatából. A dokumentálás, a felmutatás igénye vezeti akkor is, amikor a közelmúltban Válaszúton kiadott gyönyörű kötetében Kallós Zoltán tárgyi néprajzi gyűjteményét csodálhatjuk képein. Ugyanez az értékválasztás, tudatos kiállás sugárzik roma honfitársaink portréfotóiból is.
Aki elolvassa a könyvet, huszonnégy lépést tesz a sokszínű, befogadó és elfogadó, demokratikus, európai Magyar Köztársaság felé. Két tucat roma ismerősünk sorsán és tekintetén átszűrve láthatjuk mától a világunkat. Mely így sem lesz kevésbé kirekesztő vagy mentes a gyűlölködéstől, de mi, olvasók, erőt meríthetünk az ő sorsukból, elhivatottságukból. Álljon itt a nevük, és kövessék őket újra és újra kéttucatnyian: Farkas Tibor agrármérnök, Rézműves Melinda néprajzkutató, dr. Szirtes Zoltán orvos, Karczagi Mária szociális munkás, Szalai Antal hegedűművész, prímás, Tóth József református lelkész, Varga Erika ruhatervező, ötvös, Nagy János polgármester, Orsós Zsuzsanna biológus, Baranyi Béla kőműves kisvállalkozó, Balogh Katesz táncos, Orsós János tanár, iskolaszervező, Mohácsi Erzsébet jogvédő, pedagógus, Szajkó Gyula hivatásos főhadnagy, Dinók Henriett jogkutató, Rostás Ottó rendőr zászlós, Baranyi Mária rádiós, dokumentumfilmes, tanár, Farkas Róbert hegedűművész, Sohonyai Péter zenekarszállító, Szalóki Ági énekes, Jónás Tamás író, költő, Danis Lídia színművész, Oláh Kálmán jazz-zongoraművész, zeneszerző, Bársony Kata filmkészítő, szociológus.