Reneszánszukat élik a városfelfedező túrák. Hajdanán szombat délután szüleink csak úgy kézen fogták életük párját, a nyűgösködő gyerekre az évszak függvényében micisapkát vagy hócipőt húztak, nagypapa és nagymama kalapot öltött, és indulhatott a séta. Kószáltunk, bandukoltunk, őgyelegtünk céltalanul a város utcáin, a rakparton gesztenyét szedtünk, aztán ha a szürkéskékre váltó égbolt előtt megjelent az utcalámpák bizonytalan, narancsos fényköre, fedél alá húzódtunk: ettünk egy indiánert, ittunk egy kávét valahol. Hatalmas túrát tettünk a Várhegyen keresztül, egészen a romantikus Margit körútig, amit akkoriban Mártírok útjának hívtak.
Én pedig akkoriban pont annyira nem sejtettem a név mögött rejtőző sötét ármányt, mint az én gyermekeim a Moszkva tér sátáni üzenetét. Pedig az erkélyről konkrétan a börtönre láttunk (ma ezzel szemben a Mammutot nézzük): hiába, változnak az idők, a fejlődés megállíthatatlan. A céltalanság például halálos bűn. Holmi őgyelgésről, andalgásról, pláne bóklászásról szó sem lehet. Célzott menetelés kívántatik, a minden bizonnyal boldogabb jövő felé.
Erre kiváló alkalmat nyújtanak a tematikus városnéző túrák, melyek egyre szofisztikáltabb programokkal csalogatják az elpuhult városi népséget – informatív sétára. A ma embere ugyanis meglepő módon szereti, ha vezetik. Ha informálva érzi magát. Ha beavatják a titkokba, mert ott értheti és értelmezheti a látottakat. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a történeti város elemei klasszikus funkciójukat vesztve ma már sok esetben valóban csak díszletet jelentenek, akkor ez a kíváncsiság érthetővé válik. A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál városi sétái a Belváros „sokadvirágzását” kívánták bemutatni, a klasszikus díszletben megtelepült városfoglalókat, legyenek azok művészek vagy kocsmárosok.
 Doboz (A kép forrása: romkocsmak.hu) |
A kortárs művészetet, a street artot és társait bemutató túrán főként a piroskabátos, lilaharisnyás lányok voltak túlerőben, a szürkületbe hajló romkocsma & kávéház barangolás viszont már címében is megszólította az érett generációt: Sétálj a Nagyival! Saját nagyival viszonylag kevesen érkeztek, ám a résztvevőkből egy többgenerációs família bőven kiállítható lett volna. Sőt, még derék hollandusok is színesítették a mezőnyt – feladva ily módon a leckét a túrát vezető ifjaknak. Dicséretükre legyen mondva, senki nem maradt kielégítetlenül se a kávéházak, se a romkocsmák vonatkozásában.
Az utcán virágzó kortárs művészet bemutatása ehhez képest némileg eklektikusra sikeredett, de azért itt sem kellett érdekes újdonságok híján távoznunk, bár azt most sem tudtam meg, hogy a hétkerben tevékenykedő, abszurd plakátokkal sokkoló street art művészek mi okból vonzódnak annyira a részeg hódokhoz. A „működő háztartási gépét ingyen elrontom” üzenetét értem, de a hóddal zavarban vagyok. A problémára az idegenvezetők sem tudtak megnyugtató választ adni, a vezetett séta inkább kedvcsináló funkcióval bírt a szikrázó napsütésben. Kapóra jött a Design Héten megnyílt kiállítás az Erzsébet téri műemlék buszpályaudvaron, itt körbejárni már önmagában élmény, a séta keretei nyilván szűkre szabták az időt erre. Mindenesetre egy érdekes pályázatról máris értesülhetett, aki vonzódik a kreatív kihívásokhoz: az Art Moments kortárs művészeti csoport a Magyar Nemzeti Bankkal közösen pályázatot hirdet a bankjegyek bezúzása után létrejövő pénzbrikettek hasznosítására.
 A Café Budapest városnéző túrája (A kép forrása:Café Budapest) |
A Városház tér nem cipősarok-barát burkolatán átbukdácsolva megbámulhattuk a Vasarely-re hajazó tűzfalfestést, és elhangzott, hogy a Merlin Színház vélhetőleg az Átrium Moziba költözik – külön öröm a Margit körútiaknak. A téren épp sajtfesztivál zajlott, a sajthoz szittya pitát kínált egy élelmes, a kor szavára fogékony árus. Jártunk az Ernst Múzeumba és – mintegy ellenpontként – a Telep nevű, saját erőből fenntartott, kortárs galériával ötvözött kávézóban. A vendégeket a kirakatból üdvözlő vascsótány többet ígért, mint az emeleti kiállító-helyiség alkotásai, de lehet, hogy csak többször kéne részt vennünk kortárs művészeti túrán. A vak is láthatta viszont a Király utcai Boulevard és Brezsnyev elnevezésű hely értékeit. A helynél pontosabb definíciót sajnos nem adhatunk – mint a kedvünkért odafáradó alapító, Victora Zsolt elmondta, az üresen álló helyiségeket önhatalmúlag vették birtokba, takarították ki és hordták tele neves alkotók festményeivel. Hogy ne csak a lélek, a test is gyarapodjon, középen rendszeresen használatban lévő pingpongasztal kínálja magát, a kirakaton át bebámuló utcai járókelők nagy örömére. Belépődíj nincs, ahogy rögzített nyitvatartási idő sem – a pingpongozásért, netezésért szerény kartondobozokba adományokat gyűjtenek. Ja, Boulevard és Brezsnyev pedig nem a nyugat-kelet metaforikus megidézése, hanem két eb neve, akikről a tulaj kisfia a helyet elnevezte.
A budapesti nyilvántartás egyébként huszonegy oldalon át sorolja az üresen álló üzlethelyiségeket, oldalanként negyven tétellel. Az üres épületek hasznosításának lehetőségeit nagy alapossággal mutatta be a délutáni túra, és hogy a nagyik se maradjanak hoppon, néha-néha egy kávéházba, patinás étterembe, klubba is bekukkantottunk. A hétker romkocsmáiról térkép is fellelhető – egy nyilvános illemhely falán, a Klauzál téren. Így ezek részletes ismertetésétől itt eltekintünk, csupán egy újonnan megnyílt egységet, a Doboz nevűt ajánlanánk megtekintésre.
 Sugarshop (A kép forrása: sugarshop.hu) |
E jeles intézmény egy műemlékké nyilvánított épület állagmegóvásával keletkezett, nevét az udvarba beépített piros dobozról kapta, mellyel a zajt igyekeznek mérsékelni. A klasszikus romkocsmák újabb generációját képviseli, belső kialakítása már igényesen tervezett, habár az esetlegesség és összehordottság imidzsét is igyekszik megőrizni. A design, csakúgy, mint az udvaron álló fán kapaszkodó hatalmas, lécekből összeeszkábált gorilla Szőke Gábor Miklós munkája. Kontrasztért bekukkantottunk a New York-ba, majd a Fészekbe. A slusszpoén viszont már a séta elején elcsattant: megtudtuk, hogy a Kispipa étteremben, amelyet Seress Rezső annak idején csak kivételes esetben hagyott el, a zongorista mellett két dudás is jól megfér. A legendás zenész ugyanis, akinek a kedvéért még Louis Armstrong is hajlandó volt Budapestre utazni, bánatos tekintettel nézi a falról, amint országunk volt, jelenlegi és leendő miniszterelnökei elköltik szerény vacsorájukat.
Az Andrássy úton már ránk sötétedett, így a nagyiknak beígért kávéházi merengések rohamtempóban zajlottak. Ám a nagyik vélhetően a romkocsmákat is nagyon élvezték, köszönhetően a profi és élvezetes kalauzolásnak – meg aztán ebben a korban pláne nem árt képben lenni. És minthogy Café Budapest rendezvényen voltunk, a kávé sem maradt el, délelőtt a patinás Balettcipőben, délután a Miki Egér designfeelinget árasztó Paulay Ede utcai Sugar Shopban hörpinthette fel ingyen és bérmentve, aki végig kitartott. A töméntelen kortárs művészeti attrakció netovábbja a Sugar Shop mellékhelyisége – de erről már tényleg mindenki győződjön meg a saját szemével.