Szolnoki József: Homeopatikus valóság / Ernst Múzeum
2011.11.08.

Gyógyítható-e a skizofrénia homeopátiával? Ezt feszegeti Szolnoki József kuriózum-kabinetje. A kronológiai sorrendben sorakozó emlékezeti állomások a magyar történelem sodrának kelet-nyugati irányváltásait jelzik. A padlón a nyilak mutatják, merre haladjunk: iránytévesztés kizárva. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Az Ernst Múzeum termeiben tudományos magyarázatokkal kísért, gondosan dokumentált tárgy-együttesek sorakoznak. Maguk a tárgyak többnyire hétköznapiak – söröskorsók garmadája, gépelt iratok másolata, térképek, címerek. Olykor kiegészülnek képi információkkal: hagyományos műalkotások reprodukciójával, eredetijével, vagy a modern technika kínálta lehetőségekkel. Szent Mihály arkangyal Sztálint tiporja, a képernyőről kackiás bajszú, hegyes sipkás hunok hirdetik az igét – németül, lévén hazájuk Németország. 


A padlón fehérlő nyilak ellentmondás nélkül egy bizonyos irányba terelnek – mindez már jó előre határozott tematikát sejtet. Minden kétséget kizáróan tudományos munkával állunk szemben, s ezt a kiállítást indító ábra is megerősíti. A falon részletes, évszámokkal megtűzdelt grafikon illusztrálja Magyarország mint Kompország folytonos ide-oda pendlizését a Kelet és a Nyugat összebékíthetetlen pólusai közt. Az irányváltásokhoz pedig az ábra tanúsága szerint kivétel nélkül valamely mitológiai súlyú világképalkotó hiedelem, szokás, gyakorlat meghonosodása társítható, úgymint turáni átok, sörkoccintási tilalom, egyperces néma vigyázzállás, címerváltás. S a Komp nem pihen, 1989 óta épp nyugat felé tart – illetve ki tudja? Nem csoda, ha a sötétségben odabent vergődő magyar lelkek nemcsak a tengeribetegségtől okádnak, de jószerivel azt sem tudják, kicsodák, hogy kerültek ide, és főképp: mit akarnak. Kapaszkodnak a korlátokba, az legalább biztos. És mantraként duruzsolják a történelmi mítoszok megnyugtató varázsigéit. 

Szolnoki József jórészt saját gyűjteményéből származó személyes tárgyaiból állította össze a kínkeserves hajókázás inflexiós pontjainak emlékműveit. Ő maga emlékhelyekről beszél, ugyanis a bevezető ábrán felvázolt teóriája szerint a változás helyei, a pillanatnyi nyugvópontok, ahonnan azután az ellentétes irányú mozgás kérlelhetetlenül újraindul, konkrét évszámokhoz, történésekhez köthetőek. Ám míg a nagy horderejű történelmi eseményeknek az utókor rendszerint méltó tárgyi emléket állít, a változás pillanatát nem örökíti meg semmi. E korszakok cseppfolyós átmenetisége nem tűri a konkrétumokat – visszamenőleg azonban hozzájuk tapad a mítosz, amely karaktert ad e bizonytalan, és ezért félelmetes cezúráknak. A kiállítás e mítoszok dokumentálására vállalkozik, szubjektív szempontok alapján összeállított tárgy-együttesek formájában.

A dokumentációk értelmezéséhez meglepően bonyolult és sokrétű megközelítés szükségeltetik, ám ez csak utólag derül ki, miután a termeket elhagytuk. Első ránézésre hajlamosak vagyunk az egészet poénra venni. Olyan az összkép, mintha egy házibulin a felröppenő, társadalmi töltetű petárdák felrobbanása után a fragmentumok laza egységekké álltak volna össze. Egy asztal, tele üres söröskorsókkal. A terem végfalán a sopronbánfalvi templom állítólagos Sztálin-freskója, tőle tisztes távolságban Sváb-Törökország térképe. Egy Déry Tibor-cikk, amelyben Budapest hangulatát mint furcsa amalgámot jellemzi a szerző: keleti nemtörődömség egy csipetnyi poétikus kosszal és nyugati nyugtalanság, párhuzamba állítva mindez a Műcsarnok faláról eltávolított Kádár-címerrel. Majd átfestett, átragasztott címerek sora körben egy teljes terem falain – na jó, ez képileg is ütős. Zárásul tudományos tablók a hajdan óriásinak vélt magyaroszaurusz izolált zsugorodásáról. A derék hüllő testét közelebbről vizsgálva kiderül: bőre térkép, ragyái magyar városok. Ez emlékeztet valamire – mikor is zsugorodott össze drámai módon a magyar őstest? 
Szolnoki József: Magyaroszaurusz
Magyaroszaurusz

Szembetűnő az összeállítás koncepciózus szándéka, és ez magyarázatért kiált. Először is ott a szerző vallomása a kísérőfüzetben a „kuriózum-kabinet” létrejöttének lélektani hátteréről: „Ugyanazon a hétvégén tettem le a kisdobos eskümet és lettem elsőáldozó. Akkor ezzel nem foglalkoztam, csak harminc évvel később, amikor Pécsen sétáltam, és egy óvodának a homlokzatán megláttam egy olyan táblát, ami át volt ragasztva. A Kádár-címerre úgy lett ráragasztva a régi/új címer, hogy a korona tetején a kereszt benne volt a vörös csillagban.” Hasonló tudathasadásos élmények mindnyájunkat kísérnek, akik ugyanazon a kompon utazunk. A fenti szerzői indíttatás is dokumentálva van egyébként a falakon – hiszen Kompországban minden mítosz hiteles és történelmi. 

Aztán itt a homeopátia – hasonlót a hasonlóval. Kétes gyógymód, de ha hiszünk benne… Alapja a ráerősítés: ami fáj, attól szenvedjünk még egy kicsit jobban, hátha ez védekezésre ingerel. Hogy is mondja a magyar? Kutyaharapást szőrivel! A paradoxon a dologban, hogy minél kisebb dózisú a szer, annál inkább gyógyít. Vagyis gyanús, hogy amit látunk, kicsit valódibb a valódinál. Vagy szimplán a maga valóságos természetében nevetséges? Netán attól tűnik annak, hogy valódinak gondoljuk? Olyan kérdések ezek, amelyek nem feltétlenül az emlékhelyek közt téblábolva, sokkal inkább már kint a Nagykörúton jutnak eszünkbe. És van, amire nincs válasz – a mai napig nem tudom, vajon a németországi hunok komolyan gondolják-e magukat, vagy álfikciós dokumentumfilm áldozatául estem. 
A képek forrása: http://www.mucsarnok.hu
A képek forrása: mucsarnok.hu


Egy pszichológiai tárgyú írás szerint a négy pszicho-karakter mindegyike (depresszív, hisztérikus, kényszeres, skizoid) megfeleltethető egy adott nemzet jellemző lelki alkatának. A dolgozat a magyar karaktert egyértelműen a skizoid típushoz sorolja. A skizoid típus alapfélelme önmaga elvesztése, ezért minden erővel meg akarja akadályozni, hogy megsemmisüljön az általa alkotott világkép. Szolnoki József dokumentum-gyűjteménye bátran harcol a tudathasadás ellen – skizofréniával.

 
A kiállítás megtekinthető 2011. november 20-ig.
Szerző: Zöldi Anna
Helyszín:  Ernst Múzeum,  Időpont:  2011. szeptember 15 - november 3.
Megítélt támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Képzőművészeti Kollégium
A kiállítás megrendezésére (2011)