Ha Ausztriában szeretnénk megtekinteni a kortárs tánc nemzetközi nagyságait, akkor legjobban tesszük, ha St. Pölten felé vesszük az irányt. Nyáron persze, az Impulstanz idején Bécs válik a tánc fővárosává is, évad közben viszont inkább Alsó-Ausztria tartományi székhelyének hipermodern kultúrcentruma ad helyet a legfontosabb társulatok fellépéseinek. A tavalyi évadban megfordult itt például Sidi Larbi Cherkaoui, a Royal Ballet of Flanders vagy a Cullberg Ballet.
Az idei nemzetközi táncprogram is jól csengő nevekkel indul: Russell Maliphant négy rövid koreográfiájával, a koreográfus és a francia sztárbalerina, Sylvie Guillem interpretálásában. Guillem, akit tizenkilenc éves korában Rudolf Nurejev fedezett fel, és egyedülálló sikereket ért el balett-táncosként, hosszú ideje kortárs koreográfusokkal dolgozik együtt, míg Maliphant, az egykori DV8-táncos évek óta saját együttesét vezeti és leginkább koreográfusként ismert. Mostani közös estjükből az derül ki, hogy Guillem jó táncos (bár ezt amúgy is sejtettük), Maliphant viszont nem túl izgalmas koreográfus.
Az első szóló (címe: Solo) Guillem-é: a táncosnő Carlos Montoya flamenco-zenéjére lebegi be a színpadot. Hogy miért épp flamenco, arra nem derül fény, mert a mozgásanyag a legkevésbé sem utal rá. A negyvenhat évesen is kifogástalan formában lévő, csupa kar-csupa láb Guillem könnyedén, kecsesen táncol utána szárnyaló fehér, áttetsző selyemjelmezében. Azonban a meglehetősen rövid etűd különösebb izgalmak nélkül hamar véget ér, és nem hagy mély nyomot maga után.
A második darab Maliphant andalító szólója (Shift), amelyben a legérdekesebb elem az, hogy a rafinált világításnak köszönhetően (a fényterv a koreográfus régi kollaborátorának, Michael Hullsnak a munkája) árnyéka gyakran több példányban is megjelenik a színpad hátulján lévő vásznon. Maga a koreográfia viszont egy példányban nézve sem túl érdekes. Leginkább pliékből, hajlásokból és intenzív karmunkából áll, habár Maliphant egyszer azért kézen is áll, hogy nehogy megfeledkezzünk a védjegyének számító harcművészeti elemekről.
A tai chi, capoeira és egyéb hasonló tradíciók elemei aztán egyre hangsúlyosabbá válnak a harmadik résztől (címe Two), amelyben ismét Guillem táncol – ezúttal feketében, egy szűkös fénynégyszögbe zárva. A koreográfus újfent táncosnője hosszú végtagjait használja ki leginkább: egyre gyorsuló kar- és lábkörzések, izolált felsőtest-munka és kíméletlen pontosság emlékeztet a keleti mozgásművészetekre. Ekkorra azonban kezdjük úgy érezni, mintha kiismertük volna Maliphant teljes koreográfiai eszköztárát, ami alig harminc perc után nem éppen hízelgő. A koreográfia statikussága és az ebben a részben nem túl szerencsés világítás (Guillem gyakorlatilag félhomályban táncol) még csak rontanak a helyzeten.
A negyedik, leghosszabb rész (Push), amely az egyetlen duett az esten, árnyalja és javítja is valamelyest az összképet. Ez a duett egyébként Magyarországon is látható volt a Maliphant-társulat 2007-es vendégjátékakor a Trafóban, bár két másik táncos előadásában. Az elején Guillem Maliphant vállán ülve érkezik, ezután még jó néhányszor kerül fel oda és kerül le onnan a földre a legkülönbözőbb módokon. Az emelések dominálják a koreográfiát, és Guillem tűpontos, tökéletes mozgását nem lehet megunni. Akad tehát néhány igen szép pillanat, feltűnően sok azonban a póz, amelyek mintha direkt a fotósokra gondolva készültek volna. Ráadásul az előző részek hibái, ha kisebb mértékben is, de itt is kiütköznek: a darab lassan indul be, viszont nem vezet sehová, a koreográfiában sok az üresjárat (jellemző, hogy az est során több etűdben is lekapcsolják a fényt, amíg a táncos a színpad egyik végéből a másikba sétál, majd újra belekezd egy mozgássorba), és képtelen valódi feszültséget teremteni a színpadon. Ráadásul a két táncos közt sem egyformák az erőviszonyok: az ötvenéves Maliphant koránt sincs olyan kiváló kondícióban, mint Guillem, és valamivel alacsonyabb is nála, így a táncosnő mozgása néhány közös jelenetben – önhibáján kívül – esetlenné válik.
Összességében azzal az érzéssel távoztam, hogy Maliphant távolról sem használta ki maximálisan a táncosnőjében rejlő lehetőségeket. A St. Pölten-i közönségnek azonban még egy esélye lehet, hogy megcsodálja Guillem képességeit, a táncosnő ugyanis ebben az évadban még egyszer meglátogatja a Festspielhaust: akkor legújabb, 6000 miles away című estjével érkezik – Mats Ek, William Forsythe és Jiři Kylián koreográfiáival.