Még egy év
2011.10.13.

A Hepple család rendben van ugyan, rajtuk kívül azonban nem sokan: magányos és keserű barátok és rokonok veszik őket körbe. Mike Leigh pedig úgy mesél róluk, ahogy megszokhattuk tőle: szeretetteljesen és őszinteségre törekedve, ízlésesen és pontosan. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.

Gerri és Tom idősebb házaspár, felneveltek egy szerető fiút, kedves házuk van, esténként együtt főznek vacsorát, jó borokat isznak hozzá, összebújva olvasnak, beszélgetnek a nappalijukban, ha pedig idejük engedi, kijárnak kis zöldségeskertjükbe, kertészkednek vagy szerszámoskamrájukban ücsörögnek, teáznak, és figyelik, ahogy veteményesükre hullik az eső. 

Idilljüket csak barátaik zavarják meg olykor. Gyakran betoppan hozzájuk a magánytól és önértékelési zavaroktól szenvedő kolléganő, Mary, és addig marad, amíg részegségében már haza sem tud menni, vagy meglátogatja őket a régi barát, a szintén alkoholproblémákkal és nikotinfüggőséggel küzdő, kissé túlsúlyos Ken, végül pedig hozzájuk költözik Tom megözvegyült testvére, a letargiájából szinte kimozdíthatatlan, szűkszavú Ronnie. 

A kiélezett kontrasztnak köszönhetően elkerülhetetlen a helyzetekből fakadó humor, Mike Leigh-nek nincs is szándékában ettől mentesen mesélni. Sőt, karaktereinek ábrázolása – amikor hősei szinte saját karikatúrájukká válnak, s egy rakás szerencsétlenségként állnak és merednek a semmibe – iróniától sem mentes (arról a figurák iránti szeretetből és még inkább megértésből fakadó iróniáról van szó, amely Woody Allenre is jellemző). Aztán a kép elkomorul, a mosoly az arcokra fagy, mert mindaz, amit látunk, mégiscsak szomorú, és amennyire elkeserítő mindez, annyira hétköznapi (ahogy a filmtől kissé független bevezető, egy középkorú, depressziós nő jelenete is hangsúlyozza a probléma általános jelenlétét).  

Részletek a filmből
Részletek a filmből
Valószínűleg ez Mike Leigh erőssége: a mindennapok dolgai mögött megtalálni a tragikust, majd mindezt sallangoktól mentesen, érzelmesen, de nem érzelgősen színre vinni, alkotóként pedig megbújni a kamera mögött, engedve színészeinek, hogy maguk beszéljenek, vagy éppen hallgassanak. A színészek pedig életet visznek a hosszabb-rövidebb snittekbe, a bármiféle stílustól menetes beállításokba. Majd valahogy a történet és a karakterek, a színészi alakítások és ez a visszafogott, mégsem szikár fogalmazásmód szemmel láthatóan Leigh-filmmé teszik a Még egy évet. És ami eddig is jellemző volt a rendezőre, az a kedves-bús képek mögött megbúvó kétesség most még határozottabban felszínre tör, mint korábbi munkáiban. 

Hepple-ék megértők, próbálnak segíteni, ahol csak tudnak, mégis van egy áthidalhatatlan eltérés e két embertípus között; se Tom, se Gerri, se a fiuk, Joe nem fogja soha igazán átérezni azt, amin a többiek keresztülmennek, mint ahogy a Hajrá boldogság! Poppy-ja is gondtalanul csónakázik újdonsült szerelmével, miközben összetört szívű tanára magára marad. Persze nem Poppy vagy Hepple-ék a hibásak, még ha a meg-nem-értésük ellenszenvessé is teszi őket. A négy évszak során legtöbbször visszatérő, szinte a főszerepet követelő Mary-nek valóban szakértőbb segítségre van szüksége, mint amilyet barátai nyújtani tudnak. Amíg Ken és Ronnie egy-egy jelenete kimerevített pillanatait mutatja meg nyomorgásuknak, addig a magát újból és újból megmenteni igyekvő, de önhazugságokba kergető Mary története mozgásában ábrázolja lelkiállapotának ingadozását, mely a teljes kétségbeeséstől csupán a saját magát becsapó, pillanatnyi jókedvig tart. Végül Leigh a film utolsó snittjében át is adja az áhított középpontot, igaz, csak nézői figyelmét szerezheti meg vele. Miközben a dolgok megváltoztathatatlanságába teljesen beletörődve kiszorul az asztaltársaságból, lassan, elhalkulva csak ő marad nekünk, kifejezve – Lesley Manville kissé talán eltúlzott arcjátékával – mindazt, amit a kétórás film fokozatosan adott tudtunkra. 

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Leigh utóbbi két filmjét kellemesebb nézni, mint a Titkok és hazugságok vagy a Minden vagy semmi komorabb világát. Otthonos terei melegséggel, vidámsággal is megtelnek, olykor nyugalom árad belőlük, Hepple-ék konyhája még a szürke téli fényekben is biztonságérzetet sugall, éppen ezért szolgálhat fészekként Mary-nek, vagy az odaköltözött Ronnie-nak. Ám mindezzel együtt több keserűség szorult e snittekbe, mint az említett korábbi alkotásokba, és hiányzik az a feloldás is, mely végül, még ha talán csak ideiglenesen is, de engedi kimondani a hősök lelkét nyomó titkokat és hazugságokat, vagy lehetővé teszi a másik meglelését, amely ugyan egy szerencsétlenségnek köszönhető, de nyugvópontként szolgál a Minden vagy semmi összetört családjának. A Még egy évben két oldal áll egymással szemben, stabilan, és úgy tűnik, tartósan. Lehetőségük van találkozni, ez meg is történik, de végül szépen elsétálnak egymás mellett.
 
Cím:  Még egy év (Another Year),  Rendező:  Mike Leigh,  Forgatókönyvíró:  Mike Leigh,  Zeneszerző:  Gary Yershon,  Operatőr:  Dick Pope,  Vágó:  Jon Gregory,  Producer:  Georgina Lowe,  Szereplők:  Jim Broadbent,  Lesley Manville,  Ruth Sheen,  Oliver Maltman,  Peter Wight,  David Bradley,  Philip Davis