Mátyás király öröksége a Magyar Nemzeti Galériában
2008.05.09.

A Mátyás király öröksége nem az a kiállítás, amire az Index kiküldi a fotósát. Magyarán: ez a kiállítás kevéssé tarthat számot kortársi érdeklődésre. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.

Úrasztali pohár. Fotó: MNG
Úrasztali pohár. Fotó: MNG

Nem is tudom, a kiállítás kurátorán, Mikó Árpádon, a munkatársain és a katolikus nőegyleten kívül kit érdekelhet igazán ez a rettenetesen távoli, nehezen megközelíthető, véres és mozgalmas korszaka a magyar művészettörténetnek. Ennek több oka is van, de a legfeltűnőbb mégis, hogy a mai, mélyen vallástalan Magyarországon kell bemutatni a Mátyás utáni, felvilágosodás előtti periódust, amely, mi tagadás, mégsem a legfényesebb korszaka az autonóm művészetnek. Vannak azonban bírálhatatlan területek a magyar művészettörténetben (festői életműveket is tudnék ide sorolni), amelyeket a megkövesedett pozitív elfogultság vesz körül, ilyen a magyar reneszánsz is a Corvinákkal, a fantáziaigényes kőfaragványokkal és a virágos famennyezetekkel. Jólesik ezért a józanság hangja, amely ha nem is kritikus, legalább nem akarja a kultúrpolitika agresszivitásával elhitetni velünk, hogy A napba öltözött asszony és a sárkány festője pont úgy tudott rajzolni, mint Dürer. A katalógusba írt remek tanulmányában így fogalmaz Mikó Árpád: „Ha nem abból indulnánk ki (már, aki), hogy a nemzeti uralkodótól, ’Mátyás királytól’ kezdeményezett és pártfogolt új stílus az országban rögtön önálló fejlődésnek indult, és ha nem azt akarnánk bizonygatni, hogy mi, magyarok, mindenki mást megelőztünk Európában a leghaladóbb stílus, a reneszánsz átvételében, akkor sem volna kevésbé jelentős az itáliai típusú antikizálás Közép-Európának ezen az 1490-1500 után szép csendben keletivé váló, peremre szorult fertályán.”

Bornemissza Pál mitrája. Fotó: MNG
Bornemissza Pál mitrája. Fotó: MNG

Lehetett volna a magyarországi reneszánsz emlékeiből olyan sikerkiállítást rendezni, amelyhez nem kötődnek ilyen mondatok. Így, hogy négy kiállítást rendeztek, egészen biztos, hogy három nem lesz olyan sikeres, mint a negyedik, de az is biztos, hogy ezek mögött meg sokkal több szakmai munka van. Az MNG kiállítása figyelembe veszi a legújabb ásatások és legfrissebb disszertációk kutatási eredményeit: hogy csak két példát említsek, az egyik legfontosabb reneszánsz emlék, a gyulafehérvári Lázói-kápolna (1512) külső homlokzatának eddig figyelmen kívül hagyott jellegzetességeiből most arra lehet következtetni, hogy a gótikus építőgyakorlatot jól ismerő helyi mester dolgozott rajta, a meglévő román kori előcsarnokot beborítva antikizáló faragványokkal. Az első évszámos festett famennyezet (Ádámos) erdélyi párja pedig néhány éve bukkant föl Miklóstelkén, mert eddig senki sem kereste a párhuzamot a szász emlékek között.

A Jagelló-korban kibontakozó Mátyás-kultusz tárgyait a kutatás nemegyszer megfosztotta legfőbb aurájuktól, a Mátyáshoz való kötődéstől. Így a híres „Mátyás király üvegpoharáról” az utóbbi években kiderült, hogy XVII. századi feliratának ellentmondva, a XVI. század elején készült. Báthory András Madonnája mellett az egyik legépebb faragványt, Mátyás király és Beatrix királyné fehér márvány domborművét viszont a kultusznak köszönhetjük; 1572-ben kerültek Bornemisza Gergely csanádi püspöktől a bécsi udvarba.

Listhius János breviáriumának egy lapja. Fotó: MNG
Listhius János breviáriumának egy lapja. Fotó: MNG

A Mátyás megrendelésére készült 1488-as Thuróczy-krónika az első sokfigurás jelenetekkel díszített könyv. A későbbiekben csak ritkán illusztrálták ezeket, és csak a XVII. században merült föl olyan történelmi mű kiadása, amelyet csatajelenetekkel és királyképmásokkal díszítettek. A kiállításon most meg lehet nézni a legfontosabb nyomtatványokat az első oldalukon: Thuróczy Magyar krónikáját (1488), Bonfini Magyar Történetének első német nyelvű kiadását (1545), Tinódi Lantos Sebestyén Krónikáját (1554), az ötvenkilenc uralkodóportrét tartalmazó Nádasdy-Mauzóleumot (1664). A magyar széppróza fejlődének fontos állomása viszont bibliafordítás, Pesti Gábor magyar nyelvű négy evangélium-fordítása, amely Bécsben jelent meg, 1536-ban. Az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyv, Sylvester János Újszövetség-fordítása Nádasdy Tamás sárvári nyomdájában jelent meg 1541-ben, a teljes bibliafordítást, a Vizsolyi Bibliát pedig 1589-ben kezdték nyomtatni.

Zichy György ravatalképe. Fotó: MNG
Zichy György ravatalképe. Fotó: MNG

A három egyház művészetét külön termekben mutatják be a kiállításon. A jezsuiták, akik a rekatolizációból megerősödve kerültek ki, a középkori templomi liturgikus tárgyakkal miséztek, a sokszorosított grafikát viszont egyaránt használták egyházi és egyházpolitikai célokra. Pázmány Péter Kalauza, a tridenti zsinat ellenreformációs szellemét tükröző hittan címlapján négy magyar szent és a középkori eredetű Patrona Hungariae-motívum látható.

Az evangélikusok használták a katolikusok templomait – olvasom a katalógusban -, de a szárnyasoltárokat csukva tartották. A reformátusok puritán reprezentációs tárgyai pedig leginkább ötvöstárgyak voltak, a szépnevű Nagyszalontai Toldi Miklós fedeles kupája Cégénydányádról például (1604).

A korszak legjelentősebb egyházi építkezése a sokszor leégett egri székesegyház, amelynek a folytonos újraépítésénél ott volt a sárospataki vár egyik építtetője, Perényi Péter koronaőr, főúr, és a humanista Verancsics Antal is. A kastélyok alaprajzain a szabályos alaprajzú, négysarokbástyás, késő reneszánsz típus rajzolódik ki, építésükhöz észak-itáliai és német traktátusokat használtak.

Török nyeregtakaró. Fotó: MNG
Török nyeregtakaró. Fotó: MNG

A későreneszánsz festészetének jellemző reprezentációs műfaja, a portré nemesi családok ősgalériájává áll össze (mint például a Batthyányaké), olyan darabokból, amelyeket hétköznapokon igyekszik kikerülni az ember a Nemzeti Galéria első emeletének állandó kiállításán. Mátyás korának élvonalbeli művészei elfogytak, és mostanra mintha mindenki elfelejtett volna rajzolni. A kiállításon viszont erősen válogattak: épp a Batthyány-család ősgalériájából származik egy férfiportré az 1690-es évek elejéről, amelynek friss levegőperspektívája észak-olaszországi kötődéseket sejtet. Megmaradtak tehát a XV. század reflexei, csak az ellenállás különféle formái nem segítették ezt a töredezett kultúrát abban, hogy valami igazán nagyszabásút tudjon létrehozni. Amire képes volt, azt mind idehozták nekünk.

A kiállítás 2008. július 27-ig látogatható.

Kapcsolódó cikkünk:
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008

Szerző: Kürti Emese
Megítélt támogatás: 150 000 000 Ft
Támogató: Múzeumi Kollégium
4x a reneszánszról - 4 intézmény szervezésében megvalósuló kiálltásokra (2007)