Részletek a kiállításból

Általában nem vesszük észre, hogy milyen fontos funkciót tölt be életünkben a kilincs. Ha egy barokk kastélyban kíséret nélkül bóklászva (ritka eset, de tegyük fel) kell a fejünk fölött hadonászva érte nyújtózkodnunk, máris belátjuk, milyen nehéz, ha nem a megfelelő helyen találjuk az épp megfelelő alakú szerkezetet. A tereken való átjutás ezen alfája és ómegája beolvad a hétköznapok mechanikusan használt tárgyai közé. A FUGA kilincspár kiállítása megszünteti ezt az észrevétlenséget, és kiemeli, milyen fontos a kijutás, meg a bejutás. A kettő ugyanis nem egyformán zajlik – az ajtó két oldalára felszerelhető, eltérő kilincsek tervezői szerint legalábbis egész más fogás esik a kilincsen, és egész más asszociációkat ébreszt, ha jövünk, vagy ha megyünk.

A szülinapos FUGA egész rendezvénysorozattal várja október elején a látogatókat. Zene, fotográfia, dizájn és építészet találkozik október első hetében, hogy konferenciával, workshoppal, előadásokkal, koncertekkel és kiállításmegnyitókkal segítsenek elfújni az intézmény szülinapi gyertyáit. A színes programban a kilincspárok is az interdiszciplinaritást képviselik, hiszen, bár az eszköz kapcsolata az építészettel egyértelmű, mégsem kifejezetten a tér alakításához kapcsolódik a téma. Ennek ellenére a német FSB felkérésére építészek álmodták meg kilincseiket, hogy a terek összekötéséről és elválasztásáról meséljenek ezekkel a tenyérbe simuló, egyszerű tárgyakkal.

A megnyitón Ekler Dezső kiemelte, hogy az épület szerves részét képező kilincs gondolatát Wittgenstein alapozta meg, aki a húszas években, nővére kérésére Bécs külvárosában tervezett házat. A gondolkodó vázlatai minden apróságra, így a kilincsre is kiterjedtek, hogy a letisztult forma és az intuitív harmónia a nyelvhez hasonló szabályozott, mégis állandóan játékban lévő, minden részletre kiterjedő, szerves rendszert hozhasson létre. Wittgenstein egyszerű, hajlított henger alakú kilincse az FSB logóját alkotja, és máig repertoárjuk részét képezi. Emellett a cég többször kért fel neves építészeket és tervezőket, hogy álmodjanak kilincset számukra.

A Berlin, Bécs, Barcelona és Ljubjana után a FUGÁ-ba érkező kiállítás egy 2006-os projekt termése, amelyben építészpárok öntötték formába gondolataikat az ajtó egyik, illetve másik oldaláról. A kilincsek, bár páronként egy egységet alkotnak, mégis eltérőek, ahogyan a ki- és a belépés is más funkcióval és érzelmi beállítottsággal történik.

A kilincspárokat sorjázva több, ismétlődő oppozícióra bukkanhatunk. Visszatérő gondolat például az egy test két perspektívából való megragadása, mint Yasmine Mahmoudieh és Lien Tran Kettő az egyben című kilincspárja esetében. A tenyérbe simuló, kecsesen hajló forma ismétlődik mindkét oldalon, de fordítottan, egymás inverzét alkotva. Az alkotópár a kiállítás kedvéért még egy forgatható gömbbe is beillesztette a formát, hogy megtapasztalhassuk, akárhogy is forgatjuk, a kilincs minden esetben éppoly jól illeszkedik a tenyerünkbe. A tervezők a hosszú párkapcsolatban egymáshoz csiszolódó emberek személyiségéhez hasonlították munkájukat, amely mindkét oldalról másképp, mégis egyformán engedi a továbbhaladást.

Ivan Reimann és Gesine Weinmiller kilincsei szintén ugyanazon forma két oldalának továbbgondolását valósították meg a két oldalon két irányba hajló téglatesttel. Maximià Torruella és Patricio Martinez hasonló eredményre jutott két irányba göngyölődő szalagformájukkal.

Szintén több tervezőnek jutott eszébe a férfi-nő oppozíció köré építeni a kilincseket. Az ellentétpár adja magát, talán ezért is sikerültek ebben a témában kissé közhelyesre a párok. Sibylle Kramer és Klaus Nolting a recés fém és a kerekded vonalú fa fogantyúval, míg Petra és Paul Kahlfeldt ión és dór oszlopokat idéző formákkal idézték meg a nemek közti klasszikus ellentétet. Frank Barkow és Regine Leibinger szőr és gumi felületekkel tették különbözővé nemekkel ellátott kilincseiket, amelyek érintése ellentmond a puha és érdes látványnak. Durva és lágy, szögletes és kerek, barázdált és elegánsan sima, puhának tűnő kemény és érdesnek tűnő lágy felületek váltakoznak a kilincseken, summázva a férfi-nő oppozícióval társítható legalapvetőbb benyomásokat.

Fotó: Havas Ádám

A kint-bent élményével összekapcsolódó húzni-tolni ellentétpár is megjelenik az ajtó két oldalát interpretáló tervezők munkái közt. Martin és Stefanie Naumann Kezelésmódok című kilincsei az egyik oldalon a húzás, a másik oldalon a tolás erejének engedelmeskednek. Werner Aisslinger és Arik Levy kilincspárja a tolásnak engedő konkáv és a robosztus, nem-kilincs ajtógomb teret megnyitó és lezáró eszközeit mutatja be.

A kilincs kapcsán először eszünkbe jutó oppozíciók kifejtése mellett találunk jóval asszociatívabb, továbbgondolásra alkalmas párt is. Beat Mathys és Ursula Stücheli saját, agyagot markoló kezük lenyomatát nyújtják felénk, így a kilincs megtapintása baráti kézfogássá olvad. A kilincs a kéz speciális protéziseként, egy újabb emberi kapcsolat első érintéseként vezet át az ajtón túli térbe.

A legfilozofikusabb kilincs kétség kívül a bécsi EOOS tervezőinek munkája. Martin Bergmann, Harald Gründl és Gernot Bohmann Wittgenstein ujjlenyomata című kilincsükkel tisztelegnek a gondolkodó előtt. A Wittgenstein által tervezett, egyszerűen hajló formát mindössze egy, a hüvelykujj megpihenését szolgáló üreg töri meg. Ez a pont a külső ajtó esetében ujjlenyomat-ellenőrzővel egészül ki, amely csak az arra illetékest engedi tovább. Ha ez a nagy koponya ujjlenyomata, akkor Wittgenstein maga a kulcs. Az egyébként szigorúan a józan ész és az eladhatóság határain belül maradó kilincsek közt itt fellélegezhet a nagyobb szabadságra éhező befogadó is, és a fogantyút tapogatva érezheti, ahogy ajtót nyit egy kimeríthetetlen játéktérbe.

Lásd még: Zöldi Anna: Rokonok

A kiállítás 2011. november 5-ig látogatható.