Katona József: Bánk bán / Katona József Színház, Kecskemét
2011.11.10.

Megkérdőjelezni a régit akkor érdemes és úgy elegáns, ha az újragondolás iránymutató, eredeti vállalkozásnak bizonyul, márpedig a kecskeméti színház Bánk bánja innen nézve is fején találta a szöget. A jelszónk lészen: B. B. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.

Ünnepel a színház, az előadással Katona József születésének 220. évfordulóját, a premier szeptember 21-i időzítésével pedig a Magyar Dráma Napját, mindez azonban csak körítés az újabb erőpróbához: az előző évadban Bagó Bertalan az egyik legjobb magyar dráma, Székely János Caligula helytartójának rendezésével alkotott maradandót (az előadásról szóló kritikánkat l. itt - a szerk), s most ugyanitt Katona nemzeti tragédiájával készül az újabb bravúrra.  

Szemenyei János és Orth Péter
Szemenyei János és Orth Péter
A Bánk bán nemcsak kanonizált, de népszerű is, köszönhetően egyrészt témájának, vagyis a feleség- és felségárulás érzékeny megragadásának, másrészt az Erkel-operának, amely minden magyar keblet csordultig töltött a hazaszeretet érzésével. Ugyanakkor éppen el- és közismertségéből következik örökös félreértettsége, sőt az ódon nyelvezet, a szövevényes össze-visszaesküvés és az idegenségében, távoliságában nehezen megragadható társadalmi berendezkedés miatti nem-értettsége is.

A szemléletváltást már az előadás első, gesztusértékű mozzanata jelzi. A Bánk bán ugyanis rendhagyó módon a záró szakasszal, tetszhalott Gertrudisszal, súlytalan II. Endrével, pozőr Bánkkal és a Mikhál-Simon testvérpár kabaréjelenetével indul. Az iróniát az archív felvételek recsegését idéző klasszikus zenei aláfestés teszi egyértelművé: a lemez, miként a Bánk bán, a játszhatatlanságig kopott. Persze újra lehetne hangszerelni a klasszikust, de egy hagyományos mederben hagyott Bánk bán akkor is a paródia húrjait pengetné, ha erre nem játszana rá direkt a szokott kontextusából kiragadott korhű, jelmezes kompánia modoros, patetikus ügyetlenkedése. Mindenki tudja, ki a gyilkos, így a kérdés voltaképp az, hogy miként fajulhattak idáig a hazai viszonyok, s amint a függöny felgördül, átgondolt, az első szakasszal folytatódó lineáris alkotói koncepció – amolyan Bánk bán a Bánk bánban – valósul meg.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A stúdiószínpadot teljes egészében kitöltő kétszintes díszlet első látásra stílusosságával együtt is szokványos: alul-felül két-két szoba, fürdődézsával, tölgyfaasztallal, rekamiéval vagy épp trónszékkel berendezve, egyébként pedig minden vakítóan fehér, így az irodaházak mennyezetvilágítása steril eleganciát, a magyar mázolás pedig naiv tisztaságot kölcsönöz elméletileg Endre, átmenetileg Bánk, gyakorlatilag Gertrudis udvarának. Jelképes módon a királyné csakis fent, Petur bán pedig alant fordul meg, míg Biberach vagy maga Bánk mindenütt, így a szintek a társadalmi rétegek rangsoráról is árulkodnak. A díszlet akkor válik izgalmassá, amikor kiderül, hogy funkciójukat tekintve nemcsak az ajtók, de a falak is szalagfüggönyök módjára működnek: Vereckei Rita szimbolikus, letisztult, magától értetődően használható díszlete így már egészen bravúros, hiszen éppen a hierarchiát fenntartó játéktér engedi meg Biberach magabiztos intrikáit, Ottó arcátlan udvarlásait és a háttérbe húzódó Bánk ellenőrzéseit – szabad, de paranoiás légkört eredményezve. A modern díszlet természetesen nem a dráma archaikus soraihoz készült, ugyanakkor a színészek Szabó Borbála mai magyarra átültetett eleven, játékos, Katona nyelvével bölcsen elegyedő szövegét mondva ízig-vérig Bánk bánt játszanak.

Hajdú Melinda küszködik Izidóra szűkre szabott szerepével, Danyi Judit gőgös dívaként tetszelgő Gertrudisa pedig nem elég átütő, jóllehet sértett hisztérikaként és kétségbeesett királynéként is akadnak jó pillanatai. Kellemes meglepetés viszont Ottó, hiszen Orth Péter ráérez a határozott férfi álarca mögé bújt elkényeztetett, tisztességesen játszani és veszíteni egyaránt nem tudó gyermek zaklatott lelkivilágára. 

Zeck Juli meggyőzőbb Melinda szerepében. Bár játéka alapján nehéz volna különválasztani az ártatlanul flörtölő magányos feleséget a vágyfokozó miatt felbátorodó kacér asszonytól, alakítása szándékoltan mossa el a határokat: így vagy úgy, de – és csak ez számít – folt esett a becsületén. A tisztesség a vesszőparipája Tiborcnak is, de Petur bán is folyton ezen lovagol: Kiss Jenő rezignált parasztja viszont éppen azt mutatja, hogy hová vezet a Körtvélyessy Zsolt főispánja által képviselt magyar virtus makacs lobbanékonysága.

Zeck Julianna és Danyi Judit
Zeck Julianna és Danyi Judit
Petur, Melinda és Gertrudis is másodlagosan azt a dramaturgiai célt szolgálja, hogy pontosabban lehessen látni Bánk bán tehetetlen vívódásának aktuális stációját. Érkezésekor Bánk még tekintélyt parancsoló, higgadt vezető, aki mégsem hatalmával, hanem bölcs érvelésével téríti jobb belátásra a békétleneket, a Melindáról szóló pletykák azonban olyannyira kizökkentik, hogy végleg elveszíti józan ítélőképességét. A hazának szüksége van rá, neki viszont a feleségére, de mivel Melindát makulátlanul vissza nem kaphatja, ezért feláldozza magát a jó ügyért. Jóllehet a címszerephez képest mérsékelt alakítást nyújt Fazakas Géza, ugyanakkor pontos, árnyalt játékával és ízes nyelvjárásával érthető, autentikus Bánkot rajzol, akivel valóban lehet azonosulni. 

Bármennyire is tragédia a Bánk bán, az elfojtott vágyak és indulatok okozta feszültséget az előadás kétharmadában – tehát ameddig csak lehet – egyfelől a mulatozó magyarok kedélyessége, másfelől a kóbor lovag fanyar humora oldja. Már Szokolai Péter Mikhál bánjának beszéde is szokatlan, de a testvérét, Simont alakító Farkas Ádám artikulálatlan motyogása olyan eszköz, amely az egész előadásnak képes újra és újra lendületet adni. Eldönthetetlen, hogy Simon hangképző szerve vagy értelme sérült, mindenesetre úgy beszél, mintha szájában hordaná a bajuszát. Lehet, hogy hatásvadász, de megunhatatlanul vicces. Az előadás mozgatórugója azonban minden kétséget kizárólag Szemenyei János átlényegült, briliáns Biberach-alakítása. A pártatlan helyezkedő tulajdonképpen természetes élőhelyként tekint a díszletre, ahol fehér öltönyével kaméleonként képes elvegyülni. Nemcsak öltözékében, de mozdulataiban is többnyire kimért és elegáns, máskor gúnyos és provokatív, mintha tudatmódosító szereket használna – nem véletlen, hogy a vágykeltő illetve altató hatású porokat is dílerként csúsztatja Ottó markába –, valójában persze éles eszű manipulátor, aki csak akkor őszinte, ha sarokba szorítják. 

Fazakas Géza és Zeck Julianna. Fotók: Walter Péter (A képek forrása: PORT.hu)
Fazakas Géza és Zeck Julianna. Fotó: Walter Péter (A képek forrása: PORT.hu)
A következetes rendezői koncepció okán a játék, legalábbis a Bánk bán önnön betételőadása a negyedik szakasz végén félbeszakad, ennek azonban legfeljebb II. Endre király (Pál Attila) és Solom mester (Olasz Csaba) issza meg a levét. A mintaelőadás ezt követő frappáns befejezése a hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó, ezzel Katona szellemiségétől mindinkább eltávolodó Bánk bán-megközelítések folytathatóságán túl – az eredeti kontextus keretei közé szorulva – saját magát is megkérdőjelezi. 

Bagó Bertalan Bánk bánja azért erőteljes, mert történelmi és aktuálpolitikai ballasztjait egyaránt hátrahagyva a rendezés a modern, hús-vér nők és férfiak archetipikus konfliktusaira, bizonytalan, képlékeny viszonyaira fókuszál, ugyanakkor azért formátumos, mert éppen egy emlékezetes Bánk bán-előadás figyelmeztet a szöveghagyomány és a mindenkori adaptációk véget nem érő, körkörös egymásba kapaszkodásának fontosságára.
 
Szerző:  Katona József,  Cím:  Bánk bán,  Szövegkönyv:  Szabó Borbála,  Rendező:  Bagó Bertalan,  Díszlet- és jelmeztervező:  Vereckei Rita,  Dramaturg:  Hárs Anna,  Szereplők:  Pál Attila,  Danyi Judit,  Orth Péter,  Fazakas Géza,  Zeck Julianna,  Körtvélyessy Zsolt,  Szokolai Péter,  Farkas Ádám,  Hajdú Melinda,  Szemenyei János,  Kiss Jenő,  Olasz Csaba Ferenc,  Porogi Ádám,  Vári János,  Józsa Kristóf,  Domján Sándor,  Erdődi Zsolt
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás bemutatására (2011)