Jazzmozdony 1 / Budapest Jazz Club
2011.10.10.

Két és fél éve zakatol a Jazzmozdony. Egy olyan tematikus koncertsorozat, amely keretében Európa különböző országainak zenészei mutatják meg, hogy közösen mire képesek. Ezúttal a Román Kulturális Intézet szervezésében érkeztek hozzánk jazz-masiniszták. ASZÓDI MÁRK CIKKE.

Nicolas Simion
Nicolas Simion

Talán bennem volt a hiba, hogy a Kárpát-medence ősi, viharvert hangulatának mindent felülíró dominanciájára számítottam a programot elképzelve - ehhez képest kedélyes, bluesos örömködéssel indítottak a művészek, amiben, lássuk be, nem sok ízig-vérig balkániság van. Viszont legalább gyorsan kiderült, hogy a színpadon lévő muzsikusok (Nicolas Simion szaxofon, Sorin Romanescu gitár, Csuhaj Barna Tibor bőgő, Lantos Zoltán hegedű, Jeszenszky György dob) zenei anyanyelve közös, és mindannyian felsőfokon beszélik azt. Lévén nem összeszokott társulat, a kották azért mindvégig kéznél voltak, a tapintható profizmusból eredően azonban sosem volt suta blattolás érzetünk. Aztán sorra következtek a hagyományosnak (értsd: nem túl izgalmasnak) mondható kortárs jazz tételek, és a magam részéről komolyan kezdtem összezavarodni.

Persze részint természetes, hogy alkalmilag összeálló jazzformáció esetében a leggyorsabban megtalálható közös hang az épp aktuális mainstream, másrészt viszont a román-magyar zenei találkozás hallatán a világzene virágzásának korában sokan nyilván a balkáni dallamkincsre asszociáltak. (Különösen a jelenlévő zenészek neve hallatán – erről később.)  Így viszont legfeljebb George Benson juthatott eszünkbe Romanescu gitárjátékáról, illetve Jean Luc Ponty Lantos ízes hegedűkezeléséről. Az est főszereplőjének mondható Nicolas Simion post-bop szaxofonozását pedig a magam részéről kifejezetten kiszámíthatónak, majdhogynem érdektelennek találtam – még ha imponáló hangszeres tudásról is árulkodott, és vitathatatlanul meg volt benne a zsánerhez nélkülözhetetlen „drive” is.

Aztán – bő fél óra elteltével, talán volt az háromnegyed is – felcsillant az első reménysugár, amikor is Lantos Zoltán zenei egzotikummal erősen átitatott szólója elhangzott, megidézve zseniális Mirrorworld formációjának teljesen egyedi világát (lásd a Tau és a Tiptoe Ceremony albumokat). Személyével kapcsolatban megkerülhetetlen adalék, hogy nyolc évig élt Indiában, hogy felkutassa az ottani klasszikus zene varázsának kulcsát; illetve hogy senki mással össze nem téveszthető hegedűművészetét az elektronika segítségével teszi még drámaibbá olykor.

Csuhaj Barna Tibor
Csuhaj Barna Tibor

És valóban stiláris fordulat hírnöke volt e gesztus; a koncert (maratoni hosszúságú) második felében Nicolas Simion kortárs zenébe hajló, rendkívül komplex, mégis az erdélyi/bartóki sallangmentes spiritualitást hibátlanul közvetítő kompozíciói vették át a főszerepet. Az „etnó-fordulat” után azután minden egy csapásra a helyére került már, hiszen köztudottan Csuhaj Barna Tibor és a már említett Lantos is ebben a zenei világban mozog a legotthonosabban. Nem beszélve magáról Simionról, aki nemzetközi hírnevét egyértelműen az etno-jazz terén nyújtott teljesítményének köszönheti – erről leggyorsabban a remek Transylvanian Grooves címet viselő koncertalbumát meghallgatva győződhetünk meg. (Emellett kortárs zeneszerzőként is jegyzik a nevét, műveiben Bartók Béla hatása mellett természetesen George Enescu szelleme is folyamatosan jelen van.)   

Miután – legalább is az én szememben - magára talált a produkció, teljesen új dimenziók nyíltak meg. A folkos szerzemények textúrája folyamatosan változott (a hangszerelés Simion egyik fő erőssége, vélhetően kortárs komponista énjével kapcsolatos érdem ez); ami nem csupán annyiban volt tetten érhető, hogy esetenként a tételek alkalmi hangszercsoportokat követeltek ki maguknak, hanem abban is, hogy a román szaxofonos – ha kellett – akár tárogatót is ragadott. A hol fülledten buja, hol ünnepélyes, hol szimplán „csak” szórakoztató melódiák egy másik világba repítették a népes hallgatóságot, paradox módon éppen abba, melyben valamennyien élünk.

A hagyomány apoteózisa volt mindez, rendkívül művészi kivitelben. A koncert éjszakába nyúló végére pedig bebizonyosodott, amit valójában már a kezdetekkor is sejtettünk: az estét nyitó jazzblokkra tulajdonképpen nem is lett volna szükség Simion kiemelkedő kvalitásainak megismeréséhez.

Szerző: Aszódi Márk
Helyszín:  Budapest Jazz Club,  Időpont:  2011. szeptember 29.