 Justin Timberlake és Mila Kunis |
Két tökéletesen összeillő, szép és fiatal emberpéldány a pragmatikus szexhaverságot romantikus szerelemre váltja – ilyesforma romantikus vígjátékot láttunk már pár hónappal ezelőtt. Akkor Natalie Portman és Ashton Kutcher hemperegtek az ágyban és az ágy körül (Csak szexre kellesz), míg most a Fekete hattyú és az Azok a hetvenes évek – show szereplőgárdáját egy személyben képviselő, egzotikus Mila Kunis kerekíti nagy szemeit a megemberesedett, de azért váltig kamaszos Justin Timberlake-re. A végeredmény is nagyjából hasonló, lévén ez a vonzó kettős is kellemes mozit produkál: szórványos meztelenkedéssel, eredeti pilanatokkal és üdítően tempós menetben haladva, valamint a film kétharmadánál tíz percre jószerint törvényszerűen elnehezedő cselekménnyel.
A szexhaverság hamisítatlanul posztmodern jelenség, különösen mindazok számára, akik eddig semmit sem hallottak még a hatvanas-hetvenes évekről, így az alaphelyzet felvázolását – a spoilerveszély kockázata mellett is – elmulaszthatatlan feladatunknak ítéljük. Merthogy a film lendületes nyitóperceinek hála, rögtön itt is áll előttünk a kreatív szerkesztőzseni Kaliforniából (ő lenne Timberlake) és az őt New Yorkba, a GQ magazinhoz csábító, teljes mellbedobással küzdő fejvadász (ő pediglen Kunis), akik a párkapcsolati kudarcokra ráunva, éppen egyszerre határozzák el, hogy a másik nemmel fenntartandó viszonyukat a jövőben immár érzések nélkül irányítják majd – pont, mint George Clooney. A Barátság extrákkal alakjai ugyanis komoly műfaji öniróniát kifejtve értelmezik elénk életüket: hol Katherine Heigl művésznőt pokolba kívánva, hol meg a mackós Jason Segel érzelmes álfilmjén hüppögve. Mindez persze egészen mellékes ahhoz képest, hogy a két rokonszenves figura, átlábalva a New York városát meg az emlegetett prémium sajtóterméket szemérmetlenül népszerűsítő kampányperceken, felfedezi egymásban a tökéletes ágyastársat. A kívánatos nemi edzőpartnert, görcsök és kötöttségek nélkül, hiszen amúgy egyáltalán nem klappolnának össze a fiatalok. Elvégre a férfi gyermekkora óta kínos számolási nehézségekkel küzd, míg a nő reggel kávét hoz az utcáról éjszakai hálóvendégének. Csak hát hiába minden racionális ellenérv, ha egyszer beütnek az érzelmek!
 Justin Timberlake |
Az élcelődés persze meddő és ráadásul még igazságtalan is, mivel a vígjáték, mint azt már említettük, egészen jól működik. Kunis szituációs telekomédiákon edzett humora legalább annyira kiérdemli a nézői figyelmet, mint az ukrajnai születésű színésznő izgalmakkal kecsegtető testtájai. A szerelmi kettősben ő adja a dörzsölt nagyvárosit, aki persze valójában éppannyira sérült lélek, mint a kisfiús sármját kockás hassal és kibővített színészi eszköztárral felvértező Timberlake figurája. A defektusokat a szülők nemzedéke okozza: amott egy szétesett hippi mama életvezetése, emitt a példakép apa szellemi leromlása nyomja a lelkeket, s teremt alkalmat egyszersmind Patricia Clarkson és Richard Jenkins szerepeltetésére. Rajtuk kívül feltűnik még a Dharma és Greg szeleverdi női főszereplője (Jenna Elfman), a Modern család bájosan butus gyerekszínésze (Nolan Gould), valamint a snowboardozás kétszeres olimpiai bajnoka (Shaun White). S akinek ennyi jó kevés: a kiváló Woody Harrelson egy tüntetően meleg sportszerkesztő és motorcsónakos bölcselő alakját ölti magára, harsányan, mint akinek még nem jutott Oscar-díj.
A film minden kulturális utalása naprakész; flashmob és BlackBerry, a Hudsonon landoló, hős Sullenberger kapitány és a Seinfeld emlegetése – egészen 2011-ben, vagy hát mondd már, 2010-ben járunk. A sztori jelen idejű, a szerelem örök: ennyi tanulság nagyjából elegendő is, ha bő másfél óra – csaknem felhőtlen – szórakozást követően netán még ilyesmire is igényt tartanánk.