Marius von Mayenburg: A csúnya – Új Színház
2008.05.09.

A fenti címnek nincs sok értelme. A darabnak sincs. Címünk a műfaji meghatározás – fekete komédia – egyik anagrammája; az először 2007-ben színre vitt dráma pedig „a Szépség és a Szörnyeteg” vándortéma „anagrammája”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Lette úr roppant csúf arca pályáját is fenyegeti. Plasztikai sebészhez fordul, orcája csodásan megszépül, karrierje felível. De mire beledölyfösödik a sikerbe, már jönnek is a Lette-klónok. A színmű meg a semmibe vész.

Gáspár Sándor (Forrás: www.ujszinhaz.hu)
Gáspár Sándor (Forrás: www.ujszinhaz.hu)
Az Új Színház Stúdiójának bemutatója igyekszik komolyan venni a divatos szerző jelentéktelen és zavaros társadalomkritikai példázatát. Egyben dicséretesen ironikus is a közelítés – mert az Mayenburg javára írható, hogy helyenként már-már infantilisan leegyszerűsített téziseinek kinyilatkoztatásához bolondot csinál a tudományos, ipari, kereskedelmi és reklámszféra egy szegmenséből. Valamiféle „dugasz” feltalálása fűződik Lette nevéhez, ezt kellene bevezetnie konferenciákon, propagáló előadóként a hazai és nemzetközi piacra, már ha ábrázata alkalmassá tenné bárminek a bevezetésére. Azaz éppen a dugaszát tudja bevezetni: amikor megszépül, a szó áttételesen a férfiasság jelképét kezdi jelenteni; s az első idegenkedés után az egyébként nős szakember helyt is áll az új fronton. Így gyorsítja előmenetelét; dugaszérdekelt cégének is ezzel az utasításra dugaszolással halmozza fel a legtöbb hasznot. A szakmai és testi aktus fő célszemélye ugyan hetvenhárom éves, de ő is átoperáltatta – megfiatalíttatta – vonásait, aki pedig félévenként költ az arcára, miért spórolna ott alul…?

A csúnya lényegi gondolata így az átváltozás. A külső átváltozás kényszere, kétessége; hatása a benső változásokra; a sikeres változat hatása a követőkre, az arc-epigonokra; a talmi örök ifjúság és hatalom mutánsai, a hatalmaskodás verziói; az átváltozás sztereotípiái által keltett zavarok, összecserélések, kisiklások. Mayenburg annyira belekeveredik e sűrű, keletlen masszába, hogy nem is képes kimászni belőle. A befejező, nyelvtani személyt vesztő, gyónó szabad versek (Lettéé és a Lette II. Karlmanné) a darab összefüggéseiből nem vezethetők le. Hazug stilisztikai szépelgések, siránkozó életbúcsúk.

Gáspár Sándor és Almási Sándor
Gáspár Sándor és Almási Sándor
Az átváltozás futószalagára szerelve ígyen készül a világ – szuggerálja Khell Csörsz nem futó-, csak csosszanó, gördíthető, végtelenített szalagja, mely hosszú, mozgó asztalként hoz-visz gépet a robothoz, tányért az étkezéshez, pácienst a műtéthez, testet a dugaszoláshoz, egyenmuskátlit az egyenhalálhoz. Szabó Máté rendező a negatív, értelmetlen, nevetséges, végzetes átváltozások absztrakt szalagjára bízta látvány és koncepció mértanias és gondolati összefog(lal)ását. Általában is tiszta komponálással, súrló és vágó fényekkel, sallangtalan térkezeléssel, ismétlő jelekként ható szögletes figuramozgatással, gépies gesztusokat kérve oldotta meg a feladatot. A darabot nem turbózhatta fel, az annyira szimpla és illogikus, viszont becsülendő esztétikai fegyelemnek, színházi benyomásoknak rendelte alá a Veress Anna által fordított szöveget. Kiböjtölhető a szünet nélküli kilencven perc, minden kilencedik még hordoz is tartalmas impulzust.

A Balla Ildikó egyszerű jelmezeit viselő színészek közül Gáspár Sándor varázslatot művel az arcával. Számítógépe fölött kezdetben egy majomarc mered a semmibe (a „képernyőre”). A műtétet követően ugyanez a teljesen változatlan fizimiska lágy és szép. Gáspár szívből, lélekből – és sikervágyból operálja át Lettéjét. Mimikai remeklés! A szerencsétlenkedések, majd az elpimaszodások ábrázolása takarékos, automatikusságában is egyéni. Almási Sándorra ugyanez csak azért nem mondható el, mert Karlmann arca nem Karlmann arcává, hanem Lette kolléga arcává változik (változna) – de így is működik, hogy a hepciáskodó Almásiba az „új” Gáspárt képzeljük bele. A másod- (majd első-, majd sokad-) hegedűs figurának a rémes „öreg mama perverz fiacskája” beosztás aljairodalmi silánysága sem tesz jót.

Nagy Zoltán és Gáspár Sándor
Nagy Zoltán és Gáspár Sándor
Pokorny Lia (Fanny) felhúzható („férjeit” utóbb még csak nem is bosszúból összekeverő) feleség, időzített bomba nagyfőnöknő. Teljes biztonsággal ül, fekszik át egyik szerepből a másikba egy szemvillanás alatt. Mintha folyton plakátokról tekintene ránk a platinaszőke, piros körmű nőidol. Nagy Zoltán (Scheffer) gyümölcsöt eszegetve ugyanúgy hámozza szerepét (szerepeit), mint az almákat: a héj hibátlan spirálba göndörödve engedelmeskedik a késnek.

Amit a néző kap ezen az estén: vékony gerezd. A tálalás ínycsiklandóbb, mint amit tálalnak, de a végére az a kevés kis alma is megbarnul.

Rendező:  Szabó Máté,  Fordította:  Veress Anna,  Díszlet:  Khell Csörsz,  Jelmez:  Balla Ildikó,  Dramaturg:  Hársing Hilda,  Szereplők:  Gáspár Sándor,  Pokorny Lia,  Nagy Zoltán,  Almási Sándor
Megítélt támogatás: 1 200 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás megvalósítására