Pasztircsák Polina dalestje / Zsidó Nyári Fesztivál 2011
2011.09.12.

Szép, tartalmas, átgondolt műsort állított össze a külsejében és előadói habitusában is határozottan Renée Flemingre emlékeztető lírai szoprán. Ha a néző leküzdte a pokolian visszhangos terem okozta akusztikai zűrzavart, sokféle élménnyel gazdagodva térhetett haza. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.

Fájdalmas, mennyire kevés a kamarazenei koncert a világban. Ez is a jele annak, hogy az úgynevezett polgári zenekultúra végleg sírba szállt, a házi muzsikálás immár múzeumi jelenség, és lassan a legnagyobb profik sem mernek már ilyen jellegű esttel a közönség elé lépni. A vonósnégyesezés, amely valamikor – még talán ötven évvel ezelőtt is – egy ország zenekultúrája egyik döntő fokmérőjének számított, szinte teljesen kihalt, és éppen ilyen ritkák a dalestek is. Mert egészen más az, ha egy énekes-sztár, zenekari kísérettel ad ária-vegyesfelvágottat (a végén, ráadásként, persze megszólal a Summertime vagy X. Y. musical vagy operett egy népszerű részlete), és az, ha valaki egyedül, egy szál zongora közreműködésével, művészi értelemben szinte teljesen pőrén és ennek megfelelő mértékű kiszolgáltatottsággal áll ki a pódiumra. És ha mindehhez még odaszámítjuk, hogy a daléneklés valami egészen más dolog, mint az operai fellépés, beláthatjuk, hogy a kockázat roppant nagy, és ezt kevesen vállalják.

Pasztircsák Polina
Pasztircsák Polina

Annál örvendetesebb, hogy Pasztircsák Polina, ez a fiatal, nemzetközi sikerei ellenére is még inkább a pályája elején álló énekesnő vette a bátorságot egy önálló dalestre. Kiváló partnert talált ehhez a Berlinben tanuló Füzi Nóra személyében, aki megértette, hogy ilyen visszhangos környezetben csak a pedálokkal tehet valamiféle csodát, és a lehetőségekhez mérten tényleg elérte, hogy nagyjából értelmes és értékelhető zongorahangzást hallhassunk. Füzi Nóra ezen felül is nagyszerűen teljesített, igazi partnere volt a szólistának, remek tempókkal, karakteres megszólalásokkal valódi társa lett Pasztircsák Polinának. Reméljük, nem alkalmi, csak erre az estére összeállt duót láthattunk.

A műsor – szünet nélkül – három nagyobb etapra oszlott, az elsőben a két ismert szerző (Kodály és Alexander Zemlinsky) mellett az utóbbi tanítványa, az elsősorban feleségként ismert bécsi hölgy, Alma Mahler-Werfel két dala hangzott el. Hogy egy szinte teljesen ismeretlen szerzőt is műsorára tűzött, ez újabb ékes bizonyítéka Pasztircsák Polina tiszteletreméltó kockázatvállalásának. Persze a Vöglein Schwermut (Christian Morgenstern verse) című dal igazán méltó arra, hogy a tágabb repertoár része legyen, bár nem lép túl a korstílus közhelyein, ízléses, szép, és az énekes színészi képességeinek is teret adó munka: Pasztircsák Polina remekelt benne. Magas hangjai biztosan, tisztán, fényesen szólaltak meg, a hang átütő ereje nagynak tűnik, bár ebbe nyilván belejátszott a terem visszhangossága is. Látszott és hallatszott – és ez az egész estére igaz volt –, hogy tökéletesen tudja, mit énekel, bár az ekhó miatt a szöveget sajnos egyáltalán nem lehetett érteni, a művésznő stiláris jártassága egyértelműnek tűnt. És a műsor felépítése is példásan átgondolt volt, az első számban (Kodály: A tavasz) a művésznő mintegy üdvözölte a nézőt ezzel a Berzsenyi-sorral: „ Én is üdvezlő dalomat kiöntöm” , hogy aztán az este utolsónak előadott Mahler-dalával (Scheiden und Meiden) búcsút vegyen tőle:  „Ja, Scheiden und Meiden tut weh, tut weh! / Ja, Scheiden und Meiden tut weh, tut weh! Ade!” Ebben a részben már egy csúcspontot is megélhettünk, Kodály csodálatos Nausikaa című dala pontosan úgy szólt, ahogy kell: remekműként.

Füzi Nóra
Füzi Nóra

A második részben három remek Liszt-dalt hallhattunk, különösen a második (Victor Hugo: Oh! Quand je dors) hatott meg szépséges rezignációjával, hiteles szomorúságával.  A harmadik szakaszban Mahler három műve mellett egy rendkívül mély Kodály-népdalfeldolgozást élvezhettünk (Árva madár), melyben Füzi Nóra ismét bebizonyította nagyszerű képességeit.

Az este befejező szakaszában talán a Das himmlische Leben hatott a legmeggyőzőbben. Bár az ember inkább a 4. szimfónia végén elhangzó zenekari változatot szereti (vagy szokta meg) jobban, Pasztircsák Polina roppant színes, a szó legjobb értelmében humoros, de soha nem túlzottan harsány interpretációjában nagy élményt jelentett.  Noha sok szomorú (a Morgenstern-versben a madárka egyenesen „todestraurig” dalol) és már-már megrázó dalt hallottunk egész este, a zárlat mégis életigenlőre, felemelőre sikerült. Nagyszerű este volt, és bár az említett Mahler-szöveggel szólva, tényleg fájt a búcsú, de abban a biztos reményben mehettünk haza, hogy még sokszor láthatjuk és hallhatjuk a kimagasló tehetségű művésznőt.

Szerző: Csont András
Helyszín:  Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga,  Időpont:  2011. szeptember 4.
Megítélt támogatás: 14 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A fesztivál megrendezésére (2011)