Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HÉTKÖZNAPI SHOWMAN

Bret Easton Ellis a XV. Budapesti Könyvfesztivál Díszvendége
2008. ápr. 28.
A kortárs amerikai irodalom ellentmondásos, nálunk rendkívül népszerű egyénisége közelről nagyon kedves és vicces figura, aki meglepődött, hogy Magyarországon egyáltalán ismerik a szövegeit. ZANIN ÉVA CIKKE.

Elmondása szerint arra egyáltalán nem számított, hogy ilyen sokan lesznek kíváncsiak rá, és meglepődött azon is, hogy a Könyvfesztiválon Budapest Díjjal tüntették ki, hiszen nem tartja magát olyan írónak, akinek díjakat osztogatnak. Ellis olyan díszvendégek nyomdokába lépett, amilyen a tavaly nálunk járt Umberto Eco, vagy a korábbi vendégek: Jorge Semprún, Paulo Coelho, Günter Grass, Mario Vargas Llosa, Mrožek, Merle vagy Kertész Imre. Sokuk megítélésének közös vonása az ellentmondásosság, és a korántsem problémátlan recepció.

Azaz mindannyian olyan szerzők, akiket változatos megítélésük rendkívül izgalmassá tesz a magyar olvasók számára. A Nemzetközi Könyvfesztivál Díszvendége így, minden esetben egyfajta márkanévként is működik, jelentős érdeklődés- és látogatottság generáló funkcióval. Ellis meghívása ebből a szempontból is sikeres szervezői döntésnek bizonyult, hiszen a népes rajongótáborral rendelkező szerző, a szakmai berkeken kívül, a populáris olvasóközönség soraiból is számos érdeklődőt vonzott. Ez legfőképpen a botrányos fogadtatásáról elhíresült Amerikai Psychónak köszönhető, ami a szerző eddigi legnagyobb hatású szövegének bizonyult.

Bret Easton Ellis
Bret Easton Ellis

A fesztivál során kiderült, hogy Ellis nem az az értelmező fajta szerző, aki metaolvasatokat gyárt saját szövegeihez, vagy akivel órákig lehetne diskurálni saját befogadástörténetének részleteiről. Őt mindez nem érdekli, ahogyan az olvasó sem. A sokak által (szinte magától értetődő módon) félreértett „I don’t care about my readers” kiszólása arra vonatkozott, hogy a regények kialakításánál semmilyen szempontot nem képvisel egy ideális olvasó feltételezése, mivel nem olvasói preferenciáknak megfelelni szándékozó, hanem elsődlegesen az írás öröméért dolgozó szerzőként gondolja el magát. Ha ez nem így lenne – érvelt –, és ha olvasói elvárások motiválnák az írásait, akkor talán hatnál több regényt írt volna az elmúlt 25 évben.

A beszélgetőtársait és kérdezőit is a felszínen tudta tartani azzal a válaszadási attitűddel, ami már-már színészi profizmusra vall. Amellett, hogy nem ment bele nagy gondolati vermekbe, a típuskérdésekre, amelyek az unalomig ismételt sémakört vonultatták fel vele kapcsolatban, szinte szóról-szóra ugyanazokat válaszolta. Olyan benyomást keltett, mint egy kedves, de unatkozó showman, aki időnként különböző ’állandó elemekkel’ színesíti az előadását. Ilyen állandó elem volt például, az időnként a közönséghez intézett „Am I making any sense?” vagy a két opció, egy hosszan kifejtett válasz zárlataként: „What was the question?”, vagy éppen: „That was a complicated answer for a simple question.” A minden esetben természetesnek és könnyednek ható kiszólások tökéletesen illeszkednek Ellis egyszerű, hétköznapi, írói maníroktól mentes megjelenéséhez, ami nagyon viccesen ellenpontozta meghívóinak, és szakmai beszélgetőpartnereinek komolyságát. Éppen azzal keltett egy, a szövegeire is nagyon jellemző, vicces és ironikus feszültséget, hogy egyáltalán nem viszonyult sehogyan sem azokhoz a pozíciókhoz (az egyik legnépszerűbb amerikai író, a botrányszerző, a Fesztivál Díszvendége, Budapest Nagydíjas stb.), amikbe a referenciaigényes szakma és/vagy közönség helyezte.

Legutóbbi regénye, a Holdpark elején korábbi regényeinek kezdő mondatairól beszél, és arról, hogy miért pont azokat a mondatokat választotta. A Holdpark-beli kezdő mondatok és a regények szerzője a regény belső elbeszélője, akit Bret Easton Ellisnek hívnak és sok szempontból hasonlít a valós Ellis-re. A fikció, és a referencialitás összekeverésének, illetve a különböző valóság effektusok működtetésének eszközei jellemzik Imperial Bedrooms címet viselő, most készülő regényét is. Egy újságírói kérdésre (ami a Holdpark elejére hivatkozott) elárulta az új regény első mondatát, ami így hangzik: „They had made a movie about us.”

A szöveg elbeszélője Clay, aki Ellis első, 21 éves korában megjelent Nullánál is kevesebb című regényének elbeszélőjeként tűnt fel. BEE lazán sztorizva mesélte el, hogy első regénye megjelenésének 20. évfordulóján kinyitott egy üveg jó bort és újraolvasta a könyvét. Pár nappal ez után fogalmazódott meg benne a kérdés, hogy vajon mi történhetett ennyi év után a Nullánál is kevesebb szereplőivel, és ez adta az új regény alapötletét. Mindazonáltal az új regény semmilyen mélyebb vagy bonyolultabb szálon nem lesz folytatása az elsőnek – csak a szereplők térnek vissza, egy újabb történet kedvéért.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek