Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MÉRET ÉS A LÉNYEG

7. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál
2011. szept. 7.
Ha egy fesztiváligazgató a köszöntőben azt írja, hogy csak két héttel a kezdés előtt stabilizálódott a helyzetük, és a NEFMI segítségükre siető mozgókép művészeti főosztályát egyszerre hasonlítja David Hasselhoffhoz és a Messiáshoz, talán még az örök fanyalgók is megenyhülnek. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
Olyan nagy fanyalgásra persze egyébként sincsen okuk (legfeljebb, hogy az angol nyelvű daraboknál nem volt sem felirat, sem tolmács, ami Magyarországon elég merésznek tűnik). A 7. BuSho, azaz a rövidfilmek nemzetközi fesztiválja Pesten a hangulatos kis Vörösmarty moziban, illetve több vidéki és határon túli helyszínen jó, hogy van, és természetesen jobb, hogy van, mintha nem volna egyáltalán. Ezzel együtt a versenyprogramot „roppant színvonalasnak” nevezni ugyan érthető egy fesztiváligazgatótól, de azért mégiscsak túlzás: minden ugyanis csak azt jelenti, hogy a levetített filmek zöme jó. Ezzel szemben a blokkokban bemutatott produkcióból stabilan legalább egyharmad nézhetetlenül rossz. És többnyire persze a hosszabbak. 

Voltak például nézőt próbára tevő darabok, melyeknek talán létezése sem indokolt, hacsak nem a művészek lelki gyógyulásának elősegítői. Például hogy az Esterhazy címet viselő lengyel animációt láttuk, biztosan nem köszönjük meg. Ebben egy lengyelül beszélő bécsi nyúl indul Berlinbe a nyolcvanas évek végén, hogy egy jó nagy feleséget keressen magának, merthogy – mint megtudja – a berlini falnál jó sok nyúl van. Ez még akár jó is lehetne – amúgy anno valóban elszaporodtak az üregi nyulak a fal környékén, mint ahogy arról A berlini fal nyulai című dokumentumfilmből is értesülhetünk –, csak ehhez a rajzfilm készítőinek tudni kellene érdekesen mesélni. Sajnos azonban legfeljebb esti mesének lenne hatásos a szerencsétlenül motyogó rágcsáló feleségszerző utazása. Hasonlóan agyzsibbasztó kaland volt végigülni A filozófus című francia, több órásnak tűnő rövidfilmet, amelyben eleinte még érdekes is volt Jean Reno, ahogy a bivalyerős akcentussal igyekszik angolul színészkedni egy olyan figura szerepében, aki a mozinézőkből szinte biztosan csak teljes érdektelenséget válthat ki. 
Hogy ne csak a külföldieket bántsuk, ott van mindjárt a magyaroktól a Rögtön jövök című experimentális film. A műben egy tanyán maguktól mozgó lepedőket, egy kakast, egy meztelen férfit meg égő papírlapokat csodálhattunk angolul és magyarul (fehér alapon többnyire fehér vagy szürke háttérre) feliratozott szövegdarabokkal, s közben az a gondolatunk támadt, talán jobban jártunk volna, ha csak az idézetet mutatják nekünk hét percig. És ez akkor is így van, ha Hegedűs 2 László amúgy neves képzőművész.
A kisfilm trükkös műfaj: egyszerre könnyű és nehéz. Könnyebb, mint a nagyjátékfilm, mert például hossza miatt jó eséllyel kevesebb pénzbe és energiába kerül, és hamarabb bele lehet vágni, de hamarabb is valósul meg az ötlet. És persze nehezebb is, mert bár kevesebb pénzből valósul meg, kisebb stábbal, rövidebb idő alatt, ez a pénz, energia, idő nemigen térül meg: annyival kevesebben olvasnak novellákat regények helyett, mint ahányan inkább a kisfilmekre szavaznak nagyjátékfilmek helyett. A BuShóhoz hasonló fesztiválokon kívül nem is nagyon láthatja az ember manapság ezeket. Nem beszélve arról, hogy a filmnek nagyon gyorsan kell valamit mondania, valami kerek egészet, épp ezért a nagyjátékfilmekhez képest hatványozottan erősebben érezni egy rövidfilmen, ha túllóg a stáblistán, vagyis nem varr el minden szálat, nem meríti ki a témáját. Ahogy természetesen azt is, ha lötyög rajta a játékidő; ha úgy igazán nem is akar, vagy nincs is mibe belefognia erre a kis időre. 

A díjazott produkciók általában annyit teljesítettek, amennyit vállaltak, egy-egy novellaszerű ötletet oldottak meg. A fesztivál-fődíjas A nagy verseny című spanyol kisfilmben például egy lóversenyt látunk 1914-ben, ahol nemcsak a zsokék nélküli futamot mesélik el bámulatosan izgalmasan, de a korabeli közönség reakcióját, az atmoszféra megteremtését is szájtátva bámuljuk. Tökéletes az illúzió, hét perc zsenialitás.  A magyar Az utolsó kép mintha egy Cortázar-mű lenne: egy klienseit fiktív történetekkel spanoló fotós és idősebb korú asszisztensének szerelmét látjuk kibontakozni, miközben látjuk, hogy egy igazolványkép mögött is mennyi rejtély lappang, emellett egy gyilkosság szemtanúivá is válunk, hogy a végén épp annyira el legyünk bizonytalanítva, hogy foglalkoztasson minket a fotóstúdióban elhangzott összes történet. Negyedórájában is végig pontos, feszes a Valami kék, Zomborácz Virág filmje, ahol a kisvárosba lakodalom miatt hazalátogató nagymellényű nagyvárosi lány és a kisvárosi, egyre barbárabb vidékiek találkozását láthatjuk. De szerencsére a nem díjazottak közt is akad produkció, amelynek sikerült a sűrítés, mint például az egyetlen gegre kihegyezett, de azt csont nélkül, egyetlen nyolc perces snittből megoldó, mellesleg magyar Finálénak is.
A fesztiválon tehát akadt azért látnivaló bőven, és ahogy a kis dolgok általában: rokonszenves volt. Itt említhetném, hogy a versenyprogramon kívül esténként például koncerteket is kínáltak a mozistáknak olyan előadókkal, mint az Eszterlövészek, vagy a Keith Richards Rock and Roll cirkusz, vagy azt, hogy az érdeklődők legnagyobb örömére levetítették az Európai Filmakadémia rövidfilm kategóriának legutóbbi jelöltjeit, de hogy valóban emberközeli rendezvényről volt szó, nem ezek bizonyítják leginkább. Hanem hogy megesett, hogy az éhes fesztiválozóknak például lekváros buktát adtak a jegypénztárban (csak úgy, grátisz). Köszönet érte, meg a jó kisfilmekért. Emlékezzünk rájuk.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek