Bizonyára nem minden magyar Munkácsy-rajongó tudja, hogy aki ez idő tájt Bécsben Munkácsyt mondott, annak rögtön Makartot (végül Matejkót) is kellett mondania. Hevesi Lajos (Ludwig Hevesi), a hazánkból Bécsbe szakadt neves kritikus emlegette őket együtt „a három nagy M”-ként, ami aztán el is terjedt a művészvilágban. 

Hans Makart: Bacchus és Ariadné (A kép forrása: Belvedere Wien)

Hans Makart – Munkácsyhoz hasonlóan – azok közé az irigyelt festőművészek közé tartozott, akit már életében elismertek és nagyra becsültek, egészen pontosan: őt főleg életében ismerték el és ünnepelték. Életútját ünnepségek, kitüntetések, díjak kísérték, hogy aztán amilyen gyorsan berobbant a művészi és társadalmi életbe, ugyanolyan gyorsan meg is feledkezzenek róla halála után. Vajon miért? Talán alkotásai nem elég érték- és időtállóak ahhoz, hogy nevét fenntartsák?

Makart nemcsak műveit, hanem életének külsőségeit is esztétikailag alakítandó anyagnak tekintette: életvitelét, házának, atelier-jének berendezését, megjelenését, ruházkodását mind a megmutatkozás különböző formáiként, színtereiként, egyfajta Gesamtkunstwerkként fogta fel. A történelmi díszletek ellenére vagy mellett ez az attitűd a „festőfejedelem” – ahogy emlegették – modernségét mutatja, hiszen korát megelőzően érzett rá a csomagolás és a marketing ma mindent, olykor még a tartalmat is elsöprő szerepére. Tudatosságát bizonyítja az is, hogy a különböző társasági eseményeket és atelier-jét, illetve önmagát is, folyamatosan dokumentáltatta a legjobb nevű fotosókkal: Victor Angererrel, Josef Löwy-vel és Josef Székellyel. Számtalan fénykép készült róla történeti jelmezekben, lóháton, egyedül és társaságban – ezekből a mostani bécsi kiállításokon jó párat láthatunk. 

Az általa kialakított (Makart-)stílus korántsem csak a historizmus festészetében bírt jelentőséggel: az enteriőr- és otthonkultúra mellett a divatban is trendvezetővé vált. Atelier-k sorát alakították ki az övé mintájára (pl. Munkácsyét is): túlzsúfoltan, színpadiasan, tele egzotikus keleti vagy keleties tárgyakkal, érdekességekkel, állványokkal, szobrokkal, pálmákkal és a szintén kedveltté vált enteriőrdekorációval, az ún. Makart-bouquet-val, mely voltaképpen egy száraz pálmaágakból, virágokból és tollakból dekoratívan összeállított csokor. Mint azt a Künstlerhausban megtudhatjuk, atelier-je a Bécsről szóló útikalauzban is szerepelt, s a belépésért díjat is szedtek – Erzsébet császárné látogatása esetében feltehetően eltekintve ettől. A kiállításon egyébként berendeztek egy mini atelier-t, mely segíti a látogatót az egykori elképzelésében.

Hans Makart: A szerelmeslevél

Makart nevéhez hírhedt kosztümös mulatságok (ún. Kostümfeste) is kapcsolódtak, melyet első alkalommal 1873-ban, a szenzációnak szánt és valóban azzá is vált – most a Belvedere-ben kiállított – hatalmas, Velence hódolata Cornaro Katalin előtt című kép befejezésének alkalmából rendezett. E mulatságokon a résztvevők letűnt korok viseleteibe öltöztek. Az ilyen ünnepségek társasága elsősorban művészekből állt. Wagner is járt ilyeneken, s Makart az ő tiszteletére rendezete az egyik Atelierfest-et; de képviseltette itt magát a nagypolgárság és kisebb számban az arisztokrácia is. 

Igazi különlegesség volt és egyben Makart társadalmi jelentőségének csúcsra járatását jelentette a császári pár ezüstlakodalma alkalmából rendezett hódoló felvonulás, a nagy bécsi Festzug. A „kosztümös rész” művészeti vezetésével Makartot bízták meg, aki részletesen megtervezte az egyes csoportok, vagyis a hódolva menetelő szakmák kompozícióját, színeit, stílusát. A Ringen végigguruló kocsik az adott iparág attribútumait vonultatták fel dagályos szimbólumhalmok, középkorias külsőségek mellett. A Künstlerhausban a nagy Festzughoz készített vázlatokat, historizáló kosztümöket és egy kocsi oromdíszét is kiállították.

Nem lehet említés nélkül hagyni a híres Dumba-szobát, annál is inkább, mert mindkét tárlaton szó van róla: a Belvedere-ben egy ideiglenes pavilonnal rekonstruálták a szobát, falaira nyomtatva Makart freskóit. A Künstlerhausban abban a tematikában szerepel, mely Makartnak a Ringstrassén folytatott tevékenységét tárgyalja. A makedóniai származású kereskedő, a dúsgazdag és művelt Nicolaus Dumba – többek között az Iparművészeti Múzeum Igazgatótanácsának kuratóriumi tagja – műértőként és mecénásként is jelentős szerepet játszott Bécs művészeti életében. A fiatal Makartot azzal bízta meg, hogy rendezze be és fesse ki könyvtárszobáját, mely olyan pazarul sikerült, hogy a társasági elit csodájára járt, Rudolf von Alt festményt készített róla, Hevesi szerint pedig az este kivilágított Makart-szoba a Parkring állandó nevezetessége volt, amely minden arra járónak odavonzotta a tekintetét.

Hans Makart: Velence hódol Caterina Conarónak (A kép forrása: Belvedere Wien)

A festő társaságban betöltött szerepe, könnyed, nagyvilági élete – gondolhatnánk – nem hagyott számára sem teret, sem időt az igazi műalkotás megteremtéséhez szükséges elmélyülésre. Ráadásul a historizmus számunkra avítt stílusában festett. Van-e, volt-e Makart teljesítményének művészi relevanciája, vagy marad csupán társadalomtörténeti fejezet? Tulajdonképpen ezt feszegeti ez a két kiállítás, mindkettő a maga módján. Az egyik, a rendkívül látványos, alapos, logikus Künstlerhaus-beli úgy, hogy nem a művészről akar elsősorban beszélni, hanem az általa meghatározott Bécsről: a város történetében elfoglalt helye teszi itt fontossá Makartot. A másik, konzervatívabb technikákkal dolgozó kiállítás a Belvedere-ben a művészi teljesítményt tárja elénk. Mielőtt válaszolnánk a feltett kérdésre, érdemes megnézni a képeket.

Hans Makart: Modern amorettek (A kép forrása: Bank Austria Kunstsammlung)

Kiderül, hogy Makart már nem tartozott a hardcore historista festők közé, mint például a mestere, Carl von Piloty. Egyértelmű nála az elfordulás a történelmi témák hagyományos felfogású, sematikus feldolgozásától. Többnyire „hiányzik” a hamis pátosz is, alakjai életszerűek, mesterien bánik a színekkel. Bár az egykori „sokkot”, amit a Belvedere Makart-kiállítása beszél el a Modern amorettek című kép kapcsán, nem éltem át, de az biztos, hogy a triptichonon található jelenetek már nem egy történelmi tartalomra utalnak, hanem évődő angyalkákat ábrázolnak, önmagukért. Az V. Károly bevonulása Antwerpenbe – amelynek a Belvedere-ben egyik vázlatát állították ki – valójában Ferenc József és az 1870-es évek Osztrák-Magyar Monarchiájának dicsőítése, s mint ilyen, kurzuskép. A császár megérkezett, minden tekintet feléje fordul, a rá várakozó nép ünnepli és féli őt. A festmény nagyszabású, mozgalmas, élő, nem bénítja megkonstruáltság.

Makart legszubtilisabb képei mégis a szó szerint ragyogó női portréi, melyek a női szépség iránti fogékonyságát, hiperérzékenységét, és az ennek ábrázolásához szükséges tökéletes felkészültségét mutatják. Ezekből mindkét kiállítás bőven válogat. Hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük: a társaságába tartozó, legendás szépségű Hanna Klinkoschról készült festmények – őt történelmi és egykorú öltözékben is megfestette, s mindkét variációban egy tündérszép nőt láthatunk –, festőbarátai feleségeiről, Bertha Pilotyról és Cecilie Munkácsyról készült portréi, illetve feleségéről, Amelie Makartról festett képe, mely élete végéig atelier-jében függött. Végül ott a Dora Fournier Gabillon-ról készült kép, melyet áthevítenek az alkotónak a modell iránti érzelmei. A finom arcú, zöld szemű, vörös hajú lány, vörös ruhában egy még vörösebb háttér előtt ül. A szűzies, törékeny nő szinte szublimál a vörösségben. Itt már egy új minőséggel van dolgunk, mely kibontakozását majd a szecesszióban, Klimt művészetében éri el.