Román Sándor élményszínháza a XIII. kerületben
2011.09.04.

Budapest első élményszínháza, multifunkciós ház, XXI. századi épületegyüttes, a jövő kulturális öröksége - ezek a lelkesült jelzők váltogatják egymást a XIII. kerület új kultúrháza, a Radnóti Miklós Művelődési Központ, azaz RaM kapcsán. HAMVAY PÉTER ÍRÁSA.

Legalábbis az önkormányzat kéthetenként megjelenő kerületi újságjában, a Hírnökben.

Ha túllépünk a kerület marketing-szlogenjein, és megpróbáljuk értelmezni, hogy Budapest egyik központi kerülete, annak is leginkább a belvárosi része, az Újlipótváros – ahol és ahonnan néhány villamosmegállónyira van a magyar kulturális infrastruktúra java: az Operától a Vígszínházon át a pesti Broadway-ig –, vajon miért öl bele a válság közepén 3,5 milliárd forint saját (!) tőkét egy művelődési házba, miközben már van neki egy - igaz, Angyalföldön -, kérdések sora vetődik föl. Az első után mindjárt az, hogy az új színházterembe miért épp Román Sándornak az inkább a színvonalas szórakoztató ipar, semmint a magas művészet kategóriájába tartozó színházát fogadja be? S egyáltalán, hogyan is definiálhatjuk a RaM-ot?

Nézzük, mi hiányzik. A beruházás nem hozott létre új, határozott profilú kulturális intézményt, és nem akar felépíteni új alkotóközösséget. Nem lép fel – még a kommunikáció szintjén, vagy részlegesen sem - kísérleti, új, a mai társadalmi, kulturális kérdésekre reflektáló igénnyel.

Alig valamivel bővül a kerület szociális és kulturális infrastruktúrája általa, hiszen korábban a Victor Hugo utcában működő, százötven fős nyugdíjasklub (Őszikék) költözött ide, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár két, a szomszédban lévő tagkönyvtárát vonták össze az új helyszínen. Az épületben található még egy eleddig üres terem-csoport, mely rekreációs célokat szolgál majd, s az előtérben kiállításokat lehet rendezni. Természetesen mind az idősek klubja, mind a könyvtár jól járt a költözéssel, s egy, a kerület lakói által olcsóbban elérhető konditeremből is profitálnak a helyiek. Ám mindezek az előnyök és a beruházás költsége közötti ár-érték arány zavarbaejtően rossz, hiszen a könyvtár, a kiállító tér, a nyugdíjas klub valójában néhány tíz, esetleg száz millió forintból létrehívható lett volna kerületi ingatlanok felújításával vagy bővítésével. A legnagyobb probléma azonban az, hogy a beruházás révén a kerület egyik kulturális intézménye sem tudott minőségi lépést előre tenni. Hiszen nem költözött be a nemes kővel burkolt falak közé egyetlen működő kerületi kulturális intézmény sem a hétből. Pedig akár a Klubgalériát, akár az egyébként figyelemre méltó kiállításokat jegyző Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteményt, akár bármely másikat lehetett volna erősíteni mind infrastrukturálisan, mind anyagilag és szakmailag, hogy ezek vigyenek életet az új létesítménybe.

A kerület büszkén propagál egy olyan művelődési házi konstrukciót, melynek üzemeltetésére neki egyetlen fillért sem kell költenie. Csak a vak nem látja, hogy ezért a pompás üzleti modellért (ha működik majd egyáltalán) csupán az egész értelmét, a közművelődést áldozza fel, vagy legalábbis teszi periférikussá. Az épület tagadhatatlan esztétikai erényei mellett sajnos a szó szoros értelmében bebetonozta az átgondolatlanul eldöntött funkciókat. A kör alakú előtérben nem lehet leülni, nincsenek könnyen variálható, többféle funkciót betöltő terek. Ahogy hallottuk, egy bridzs-kör jelentkezett a RaM-nál, ám nem tudják befogadni, hiszen nincs egyetlen helyiségük sem, ahová heti pár órára felállíthatnák az asztalt. A parkra, úgy tűnik, nem maradt sem pénz, sem ötlet: nem csábítanak szobrok, objektek, padok a betérésre, senkinek nem jut eszébe végigheveredni a pázsiton. Nehéz megadni tehát a választ arra a kérdésre, milyen igények nevében költött el a kerület 3,5 milliárd forintot.

Mire való a RaM?

A RaM belső terei maketten
A RaM belső terei maketten

A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. (KKNK) – mely költséghatékonyságtól vezérelve a kerület összes kulturális intézményét magába olvasztotta nemrégiben, s a RaM-nak is üzemeltetője – négyéves koncepciójában nem fogalmaz meg komolyan vehető, számon kérhető célokat Tóth József polgármester koronájának új gyémántjával kapcsolatban. A RaM-nak nem szentel külön fejezetet, csupán egyetlen elvárást vagy inkább reményt fogalmaz meg vele kapcsolatban: „fővárosi, esetleg országos szintű ismertség generálása”.

Tóth József polgármester nyilatkozataiban is csupán az a homályos, kisebbrendűségi komplexusoktól nem mentes igény jelenik meg, hogy a kerület immár fővárosi, sőt országos jelentőségű kulturális „színtérrel gazdagodik”. A színtér egyébként visszatérő eleme a kommunikációnak, ahogy a KKNK szlogenje is az: „Teret adunk a kultúrának”. Ezzel a beruházás által teremtett újabb négyzetméterek kissé anakronisztikus ünneplése mellett vélhetően azt szándékozik üzenni, hogy nem irányítani, hanem kiszolgálni akarja a kultúrát. Ugyanakkor azzal, amit mond, illetve nem mond a létesítmény feladatáról, arculatáról, elárulja teljes inkompetenciáját is. Azt ugyanis, hogy ennek a „kulturális színtérnek” mi lesz a profilja, teljes egészében ráhagyja a bérlőre, Román Sándorra és társulatára. De róluk kicsit később. Egyébként a célt, a fővárosi, országos ismertséget elérni látszik a létesítmény Román Sándoréknak köszönhetően, csupán a kerület marad ki belőle.

A KKNK 2011-2014 közötti üzleti stratégiájában a kockázatelemzés címszó alatt többször is előkerül a RaM. Itt váratlan racionalitással ismerik fel, hogy miután a RaM üzemeltetését 100%-ban bérleti díjakból fedezik, s javarészt egyetlen társaság (Román Sándorék) a bérlő, „az esetlegesen itt felmerülő veszteség a KKNK egész költségvetési egyensúlyának felborulásával, azonnali fizetésképtelenségével járhat” – állapítja meg az üzleti terv, amely ennek valószínűségét 25 százalékra teszi. A tanulmány 70 százalékos valószínűséggel ír arról, hogy a RaM megnyitása hazavágja a többi kerületi kulturális intézményt: csökkenő látogatói létszámot és csökkenő saját bevételt prognosztizált. Orvosságként a telephelyek újrapozicionálását, támogatásuk megemelést javasolja. Bár a tervezetből az derül ki, hogy lényegesen több pénze nem lesz a cégnek, az igazgató, Bubics Ádám, a KKNK igazgatója szerint nem is ez a fő csapásirány, hanem az, hogy az egyes intézményeknek karakteresebb és tisztább profilt adjanak. Ami magyarul annyit tesz, a hagyományos közművelődési funkciók maradnak a régi intézményekben, néhány puccos eseményt pedig bevisznek a RaM-ba.

Születés 

Azt, hogy a beruházással nincs minden rendben, a kerület vezetése is érzi. Amikor az áprilisi megnyitó után Tóth József polgármestert megkérdeztük, miért is kell a kerületnek új művelődési ház, azt hangsúlyozta, hogy nem csupán művelődési központról van szó, az új épület multifunkciós ház, s felsorolta a funkciókat. Amikor azt kérdeztük, milyen kulturális koncepció alapján döntött a kerület a költséges építkezés mellett, azt állította, a döntést megelőzően felmérést végeztek a lakosság körében, „melynek az volt az eredménye, hogy a lakosság szívesen látna egy új művelődési központot az Újlipótvárosban.”

Megnéztük ezt a felmérést. Egy ponton túl a kerület elzárkózott a válaszadástól, de a nyilvános közgyűlési jegyzőkönyvek, előterjesztések beszédesek. A 2008. június 26-i közgyűlés határozott az újlipótvárosi közösségi ház megvalósításáról. Ebben szerepel, mint a beruházás indoka, az ominózus felmérés. Három grafikonban mutatják be a kerület lakosságának kor, iskolai végzettség és foglalkozás szerinti megoszlását. Kiderül, „a szellemi vezetőréteg a domináns, ami magas kulturális érdeklődési szintet feltételez”, a következetés pedig (amely nyelvi szépsége miatt megéri az egyenes, az eredeti központozást megőrző idézést): „Ez az egyedülálló népesség-összetétel elvárja a jelentkező igények helyi kielégítését. Egy új közösségi színtér létrehozása új fórumot jelentene. Ha terepet kap, a helyi összetartó erő, az pezsgést hoz létre, így valami egészen különleges egyedi jöhet létre.”  

A felmérés összefoglalása merész kanyarral folytatódik: „A többség jó anyagi körülmények között él, képzettségük alapján vélelmezhető, hogy jók a jövőbeni kilátásaik, magas beosztásból mennek nyugdíjba.” Ezen kívül megállapítják, hogy a kerület lakosainak majd’ harmada hatvan éven felüli. Innentől egyenes a logikai út ahhoz a – vélhetően a kerület által elvégzett - kérdőíves felméréshez, mely már csupán az időskorúakat érintette. Körülbelül hétszáz fő adott választ a kérdésekre, amelyek az idősek napi tevékenységét firtatták. Kiderült, a megkérdezettek szabadidejük nagy részét tévénézéssel, újság- és könyvolvasással és házimunkával töltik, s az is, hogy a klubtagok közül többen sportolnak és aktívabb életet élnek. Íme a végső következtetés: „A válaszokból kiderül, hogy a szabadidő eltöltését leginkább szervezetten, egy helyen ún. közösségi házban képzelnék el.”

Egy ilyen határozott választói igény felmerülése után az ország minden valamirevaló önkormányzata máris pallérért és betonkeverőért kiáltana, s szégyellné magát, ha nem találna a kasszában laza 3,5 milliárdot, hogy legott közösségi házat építsen! Még akkor is, ha a meglévőt (József Attila Művelődési Ház) nemrég újították fel, s bizony éppenséggel nem özönlik el a látogatók.

Az épület kívülről
Az épület kívülről

Az idősek javaslatokat is tettek a szolgáltatásokra vonatkozóan. Első helyen az internet-használat állt, a második az informatikai képzés volt (innen, ugye, már érthető, miért csavarták ki Radnóti Miklós nevét a random-access memory rövidítésévé!) Ezt követte a könyvtár, színház, tanfolyamok, torna, úszás.

(Amúgy megérne egy külön misét, hogy milyen nagy kedvvel és milyen csekély szellemi befektetéssel invesztálnak a kerületek kultúrházakba. A Terézváros mindet elkövetett, hogy elüldözze a Tűzrakteret, s felépítette a meglehetősen üres Eötvös 10-et. Az Erzsébetváros is megszabadult az AKKU-t működtető civil szervezettől, hogy most saját forintjait költse rá, legalábbis szavakban. Úgy tűnik, a jelenlegi önkormányzati vezetők a hatvanas évek – akkor korszerű – művelődési ház-eszményét porolják le, a ping-pong asztalt wifire cserélve. Eszükbe sem jut, hogy a kultúrafogyasztás és -teremtés mára teljesen megváltozott, s mereven elzárkóznak azoktól a kis közösségektől, melyek kevés támogatásból, rugalmas igazgatási hozzáállással képesek volnának értéket, közösséget, kultúrát teremteni.)

Élünk a gyanúperrel, hogy az ügyetlen felmérés csak a kulturális presztízsberuházást elhatározó polgármesteri döntés fügefalevele volt. Még akkor is, ha az idősek véleménye meghallgatásra találhatott a funkciók tekintetében, például a rekreáció és kultúra dualizmusában, melyhez a kerület mindvégig ragaszkodott. 

Ennek ellenére megfigyelhető, hogy a kezdeti terveken mégis tágabb szellemi horizont látszik. A későbbi színházterem itt még valóban multifunkciós, sport- és zenei eseményekre is alkalmas térként szerepel, s a Lehel Csarnokkal szemben lévő Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény is ideköltözött volna, új kiállítóteret nyerve. Ezekben a tervekben még gondoltak a fiatalokra is, a bürokrácia bájos nyelvén ez így hangzik: „Ifjúsági feladatokat ellátó helyiségcsoport számára is teret kell adni.”  Szó esik kisebb szabadtéri sportpályákról is. Információink szerint ez a szabadtéri sportolással járó zaj miatt került le a napirendről. (Hiába, nem a kosarazó kulcsos gyerekek választják meg a polgármestert, hanem a környékbeli tízemeletes panelek lakói. Kerület és vezetője közti nagy harmóniában rosszul vette volna ki magát a labda idegesítő pattogása.) 

A terv technikai megvalósítása gördülékenyen haladt. A 2008 júniusi közgyűlési döntés után a polgármester meghívásos építészeti ötletpályázatot írt ki, melyre Nagy Csabát, Vadász Györgyöt, Noll Tamást, Hajnal Zsoltot és Lukács Istvánt hívták meg.  A kilenctagú, jórészt kerületi döntéshozókból álló, Hiszékeny Dezső alpolgármester elnökölte bíráló bizottságba két külső építész tag is szerepelt, Bálint Imre a MÉK és Marosi Miklós a Fővárosi Tervtanács részéről. Végül Vadász György színvonalas tervét fogadták el. 2009 októberében készen álltak az engedélyezési tervek.  

Belső terek
Belső terek

Az összesen 5600 négyzetméteres épület a műleírás szerint egy virágra emlékeztet: a központi magot („bibe”) négy önálló, különböző funkciókat ellátó „szirom” veszi körül. Az 550 négyzetméteres előcsarnok kiállító teremként funkcionál. A Pannónia utcai oldalon az ovális alakú, RaM Colosseum nevet kapott háromszintes rendezvény-szárny található, melybe nagy, 270 négyzetméteres színpadot építettek, a nézőtér 566 főt fogad be, ez kiegészül az emeleti szinten a 72 fős karzattal. A Pannónia utcai oldalon van a rekreációs szárny is, három 150 négyzetméteres helyiséggel, a hozzájuk tartozó öltözőkkel, vizesblokkokkal és irodákkal. A Kárpát utcai oldalon lévő sziromba került a könyvtár és az idősek klubja egy nagy terasszal. A Kárpát utca - Bessenyei utca sarok pedig a RampArt nevű éttermet foglalja magába.

Az épület kivitelezésére az önkormányzat által kiírt nyílt, uniós közbeszerzési pályázatot a Magyar Építő Zrt. nyerte meg, s 2010 végére befejeződött a műszaki átadás. Mint láttuk, a kerület vezetése szereti megkérdezni választóit, a létesítmény nevére is pályázatot írtak ki, s az végül így vette fel Radnóti nevét. 

A helyszín kapcsán felmerül még egy kérdés. A RaM Újlipótváros szélén, már a Kárpát utcai lakótelepen épült. Nem hangzott el soha az az urbanisztikainak is beállítható érv, hogy ezzel a lépéssel a belvárosi Újlipótvárost Angyalföldhöz közelítenék. Pedig lehet ebben valami: a jelenlegi baloldali vezetés igazi társadalmi bázisa a lakótelepektől kezdődik, bizonnyal elsősorban nekik akar gesztust tenni az új épülettel.

Üzemeltetés

Az önkormányzat évi bruttó 50 millió forintért adta bérbe a Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, azaz Román Sándor színházának a színháztermet 200 estére. Emellett száz további estére opcionális jogot is szerzett további 20 millió forintért. A szerződés öt évre szól, és ugyanennyivel meghosszabbítható. Ezen kívül ugyanők évi 12,5 millió forintot fizetnek az étterem üzemeltetéséért. A mélygarázs bérlője 5,6 millió forintot fizet. (Ha sikerül kiadni, a konditerem is fizet majd, eddig két eredménytelen pályázaton van túl az önkormányzat, a jogi osztály szerint a napokban nyilvánosságra hozzák a harmadik pályázat eredményét.) Körülbelül 100 millió bejön a bérleti díjakból. Emellett a bérlőket terheli a rezsi és az üzemeltetési költség (takarítás, őrzés, kertészet, karbantartás). Ezeket külső cégekkel oldja meg a KKNK, információink szerint körülbelül 50 millió forintból, s körülbelül ennyi lesz a ház rezsije is, igaz, ennek a javát áthárítja a bérlőkre. De nem mindent; a hatalmas előcsarnok, az irodák, az üzemeltetési helyiségek, az idősek klubja költségeit neki kell fizetni. A pontos megállapodásokat egyik fél sem árulta el, számításaink szerint a százmilliós üzemeltetési költség negyede-harmada terheli a KKNK-t. Így az önkormányzatnak az év folyamán körülbelül 25-35 milliót kell majd átutalni üzemeltetésre és közüzemi díjakra. 

A bérleti díjak az önkormányzathoz folynak be, melyből az idei töredék évre 40 milliós keretösszeget ad a RaM-ot fenntartó KKNK-nek. Arról tehát szó sincs, hogy a teljes bevételt megkapnák. Semmilyen más bevétel nem szerepel a RaM címszó alatt a KKNK üzleti tervében, a jegybevétel ugyanis teljes egészében Román Sándor vállalkozásáé.

A 40 millió forintból egy forint sem jut kulturális programra, a teljes összeget felemészti az üzemeltetés. Három vezető bére 15,7 millió forint, irodaszerre 700 ezer, üzemanyagra 350 ezer forintot költenek el idén. Marketingre és pr-ra 5 millió, informatikára 3,35 millió, könyvelésre és jogi képviseletre 2,4 millió, telefonra, postaköltségre és internetre 2,5 millió forintot terveznek; további 10 millió forintot pedig lebonyolítói díjként utal az önkormányzat, ami a KKNK-nek a RaM miatt megnövekedett költségeit fedezi. Így tehát az önkormányzat vélelmezhető ráfordítása alatta marad az (optimális esetben) bérleti díjakból befolyó összegnek. Azt az elvárást, hogy szerény eredményt érjen el a ház, informálisan meg is erősítették az önkormányzatnál, hivatalosan nullszaldóról beszélnek. Azt nem tudjuk, mi történik majd ezzel a pénzzel. Különös kulturális modellel van tehát dolgunk. Ráadásul a 100 milliós bevételből egy forint nem sok, annyi sem jut kifejezetten kulturális célra.

Bár egyeztetnek a bérlővel, de a műsornaptár összeállítása Románék feladata. Tóth József polgármester hozzáteszi, az volt a kérés, hogy politikai és mások erkölcsét sértő rendezvénynek ne adják ki a házat.

A szerződésben benne foglaltatik, hogy évi harminc rendezvényt a kerület tarthat a RaM-ban. A hasznosításról szóló koncepcióról azt tudtuk meg a polgármestertől, hogy a szabad estéket meghirdették a kerületi intézmények és civil szervezetek között. Megemlékezéseket, szalagavatókat, évnyitókat, évzárókat, a vállalkozók bálját és nyugdíjas rendezvényt szerveznek majd ide. Ezeken az estéken is a bérlő működteti a termet térítésmentesen.

Bár a nyilatkozatokban az olvasható, hogy a XIII. kerületi lakosok tíz százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet, ám ez csak a bérlő saját produkcióira igaz, s kizárólag diákokra, nagycsaládosokra és nyugdíjasokra érvényes. Ezen felül havonta ötven darab jegyet ad át a bérlő harminc százalékos kedvezménnyel az önkormányzatnak.

A színházterem nevét a bérlővel egyetértésben adta az önkormányzat, ez is mutatja, Románék hosszú távra terveznek. (Az más kérdés, mennyire ízléses egy kultúrházi színházteremnek a brutális népszórakoztatást és birodalmi megalomániát idéző Colosseum nevet adni.)

A KKNK feladata a galéria üzemeltetése is. Az eddigi kerületi rendezvényekről annyit tudtunk meg, hogy a kerületben szervezett nyári napközi záró buliját a RaM kertjében rendezték.

A Radnóti Miklós Könyvtár az épületben
A Radnóti Miklós Könyvtár az épületben

A galéria működtetésére nem hoztak létre külön stábot, s külön pénzügyi sorként sem szerepel a KKNK-nál. Még nevet sem adtak neki. A technikai feladatokat a KKNK részeként működő Klubgaléria látja el. A kerületi lapban és a KKNK honlapján megjelent hirdetésben keresnek kiállítókat. Meglehetősen nagy a túljelentkezés. A részletes szakmai önéletrajz mellett csupán ötsoros kiállítási koncepcióval kell pályázni. A bírálóbizottságba tagot delegál a helyi művészekből álló Kipe13, a KKNK és az önkormányzat. Kérdésünkre, hogy miért nem kértek fel egy független, professzionális kurátort az új kiállítóhely irányításra, Bubics Ádám azt válaszolta, ő valószínűleg a piac felé vitte volna el a galériát, az önkormányzat azonban a helyi művészek számára akar kiállítási lehetőséget biztosítani. Némi diszkrepancia mutatkozik tehát a budapesti, sőt országos jelentőség áhítása és a helyi művészek bemutatására épülő, a kiállításhoz csak szöget és falat adó koncepció között.

A könyvtár viszonylag egyszerű történet. A Szabó Ervin könyvtár két fiókkönyvtárát vonták össze és helyezték el az új épületben. Az egyik a szemben lévő iskolában, a másik két megállónyira innen, a Tátra és Victor Hugo utca sarkán volt. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója szerint jó cserét csináltak. A két korábbi könyvtár alapterületét tekintve együttesen is kisebb volt, mint az új, nem beszélve az infrastruktúráról. A polgármester nem mulasztja el a nyugdíjasklub kapcsán megemlíteni, hogy mint nevük, az Őszikék is jelzi, különösen erősek az irodalmi programokban.

Miért épp Román Sándorék?

Az önkormányzat 2010 májusában hirdette meg csomagban a rendezvénytermet és az éttermet. A pályázatra kizárólag színházi társulatok, táncegyüttesek és más előadó-művészeti közösségek jelentkezhettek. A pályázóknak mintegy húsz napjuk volt kidolgozni az üzleti tervet, meghatározó döntést hozni az elkövetkező öt-tíz évükre. Az önkormányzat sem lazsált, egy héttel a határidő lejárta után megszületett a döntés. A hivatalos magyarázat szerint azért kerestek színházat és nem rendezvényszervező céget, mert a színháztól azt remélték, arcot ad a háznak, oda vonzza a létező közönségét.

Megkérdeztünk olyan együtteseket, melyeknek nincs állandó játszási helyük, illetve olyan menedzsereket, akiket esetleg érdekelhetett volna a RaM, miért nem pályáztak. Többek között Orlai Tibort, Gáspár Mátét, a Bozsik Yvette Társulatot, a Frenák Pál Társulatot kerestük meg a kérdéssel. Majd’ mindegyikőjük azt mondta: nem, vagy csak későn értesültek a kiírásról. Az is igaz, hogy a színházteremben egyikük sem lát/látott fantáziát, más típusú tereket keresnek. Abban mindegyikük egyetértett, hogy revük, show-k, zenés-táncos előadások bemutatására viszont tökéletesen alkalmas a hely.

Azt már mi tesszük hozzá: olyan, mintha egyenesen Román Sándoréknak építették volna. A rövid határidő, a semmitmondó kiírás azt a vélelmet erősíti, hogy az önkormányzat nem akart igazi versenyt. A Hip Hop Boyz-os Szűcs Zoltán pályázott az Attraction Látványszínház Produkció részéről. Ők nem érezték, hogy esély nélkül pályáznak.

Megkerestük Román Sándort és Vona Tibort, a Rivalda Kft. tulajdonosait. Amikor hosszú idő után sikerült elérni őket, először egy nyilatkozatot írattak alá velünk, hogy csak a jóváhagyásukkal jelentetjük meg a beszélgetést. Később visszavonták hozzájárulásukat, hiányolván belőle a „pozitív gondolatiságot”. Így reakcióikat nem közöljük, ugyanakkor a megismert tényeket megosztjuk olvasóinkkal.

Románék tehát háromszáz napért 70 milliót kicsengetnek havi bontásban, nyári holtszezonra is. Hiába kértek ármérséklést idén nyárra, nem kaptak. Pedig egy hónapot csúszott az átadás, csupán másfél hónapnyi volt a bérletidíj-mentes próbaüzem. Jelentős pénzeket költöttek reklámra, felépítették a jegyértékesítési rendszerüket. (A korábbi Mikroszkóp Színpad, vagyis a Kabaré24 földszintjén most nyitották meg új jegyirodájukat.)

Az ExperiDance próbáit külső, bérelt próbaterembe vitték, hogy minél több estét értékesíthessenek a bevétel érdekében. Igaz, ez azt is jelenti, hogy nem halad rosszul az értékesítés. A közös költség rájuk eső része körülbelül a bérleti díj fele, erre jön még a rezsi és a jegyszedők bére. Úgy 120-130 millióra becsüljük az éves költségeiket. Természetesen a műszakot is ők adják. Kétségtelen: ezeket a feltételeket kevés magánszínház tudta volna vállalni.

Úgy tudjuk, csak a háromszáz nap kétharmadát kell a szerződés szerint kulturális tartalommal megtölteni, az egyharmad részben zártkörű eseményeket, fogadásokat, termékbemutatókat stb. tarthatnak. Erre már volt is példa, s az X-Faktor felvételei is itt zajlottak. A kiszedhető székeknek köszönhetően és a mozgatható padló segítségével izgalmas, exkluzív party-helyszín a RaM. A vendéglő üzemeltetésére külön céget hoztak létre Románék.

A piacot jól ismerők szerint egy 600 fős, kiváló technikai felszereltségű színházteremért 230 ezer forint egy estére, jelen esetben egy napra (ennyi jön ki, ha a hromszáz estét elosztjuk a 70 millióval) kevesebb, mint a piaci ár. Egy belvárosi hasonló színházterem bérleti díja 400-800 ezer forint.  Igaz, ez a hely távol van a hagyományos színházi negyedtől, be kell vezetni a piacra, nem beszélve a bérlő előbb említett költségeiről. A helyzethez tartozik, hogy Románék szórakozató, népszerű produkciókat ígérnek. Ha egy önkormányzat a megúszásra játszik, kétségtelenül a legjobb választás Román Sándor színháza. (Egy rendezvényszervező cégnek mégsem lehet odaadni egy művelődési házat.)

Románéknak van hét egész estés produkciójuk, amely eddig, és vélhetően még egy jó darabig, telt házat vonz. Ha minden hónapban eljátsszák a repertoárt, az elvisz majdnem évi száz estét. Ugyanennyit zártkörű rendezvényekre értékesítenek – jobb haszonkulccsal –, akkor marad még száz este, melyet kultúrával kell megtölteni. Vidéki színházakkal bartereznek, felhozzák egy (zenés) produkciójukat, az ExperiDance pedig a vidéki teátrumban lép fel, így kerül ide a Vörösmarty Színházból például az Óz, a csodák csodája. De lesz Száztagú cigányzenekar, 100 Folk Celsius- és Halász Judit-koncert, Aida musical, sőt a HOPPart társulat is játszik egy estét. Úgy tudjuk, együttműködési szándéknyilatkozatuk van a Művészetek Palotájától, Káel Csabával közös produkcióról is tárgyalnak. Bemutatják az ExperiDance-szel Koltai-Dés Sose halunk meg című musicaljét, fellépést terveznek a Honvéd Együttes férfikarával. Ezek volnának az ExperiDance új, kísérletező tervei.

Román Sándor tizenegy éve alapította az ExperiDance nevű együttesét. Első jelentős darabjuk az Ezeregyév volt. Az akkori jobboldali kurzusnak már nem volt ideje, hogy a 2000-ben debütált együttest kultúrpolitikájának részévé tegye. A szakma és a kritika nem nagyon szerette az ExperiDance-t, túl könnyűnek találta. A közönség és a politikai döntéshozók annál inkább elismerték. Az ExperiDance számos állami ünnepen lépett fel, maga Román Sándor rendezőként is részt vett ilyenen. Ott voltak számos állami protokolláris eseményen, a  Shanghai Expo magyar napján, a Kína Kulturális Évadon. Ha végignézzük a Nemzeti Kulturális Alap támogatásait, azt látjuk, nem a szakmai kollégiumoktól kap támogatást az együttes – sokáig forprofit kft-ként működve nem is jogosultak erre –, hanem a miniszteri keretből. Nem is keveset. 2007-ban 40 milliót, 2008-ban 80, 2009-ben 40, 2010-ben 60 milliót kaptak a miniszteri keretből. Mind Hiller István, mind Szőcs Géza lelkes támogatója volt tehát Román Sándornak.

Idén azonban vége szakadt a sorozatnak. 80 milliós támogatási kérelmüket visszautasította a tárca. Azért, hogy ne maradjanak pénz nélkül, beszuszakolták őket (és más táncegyütteseket) a független színházak (VI. kategória) támogatási pályázatába, méghozzá kiemeltként. Így 20 milliót kaptak. Többen megkérdőjelezték, hogy vajon megfelelnek-e annak a törvényi kitételnek, mely az újító tendenciákat kéri számon a VI. kategóriába sorolt társulatokon.

Hogy a hatályos előadó-művészeti törvény szerint milyen kategóriába sorolódnak, az még bizonytalan, ám az bizonyos, hogy Románék számára meg fog nyílni egy új, nagyon jelentékeny pénzforrás. Eddig fellépti díjért táncolták a repertoárjukat a Nemzeti Táncszínházban, a turnékért is szabott árat kértek. Most viszont lesz saját jegybevételük, így jogosultak lesznek arra, hogy befogadják a vállalatok által felajánlott társasági adót, jegybevételük nyolcvan százalékáig. Román jó gazdasági kapcsolatokkal rendelkező színháza (tavaly 36 milliós üzleti támogatást kapott a kft.) bizonyára ki tudja használni a lehetőséget, és akár százmilliókat kasszírozhat.

Az önkormányzat pedig örülhet: van szép színháza, ahol lehet szalagavatókat tartani, lesznek színházi előadások is, s ha Román Sándorék sikerrel mozgósítják közönségüket, üzleti és politikai kapcsolataikat, nem is kerül neki sokba. A politika meg tanulhat belőle. Vajon melyik lesz az a – ma még társulattal rendelkező színház –, melyet hasonló konstrukcióban akar majd üzemeltetni a (fő)város?

Szerző: Hamvay Péter