JAK-tábor / Szigliget
2011.09.05.

A József Attila Kör A hét műtárgyait mint üveggolyót – ablak a társművészetekre is címmel idén is megszervezte hagyományos irodalmi táborát a szigligeti alkotóházban. Volt szocioköltészet, építészet és női poétika, aztán maradt a „poszt-Szigliget-traumás stressz”. NAGY BERNADETT BESZÁMOLÓJA.

A tábor első napján, augusztus 23-án máris elindultak az írószemináriumok. Garaczi László a drámásoknak rögtön azt a feladatot adta, hogy lopjanak. Vagyis gyűjtsenek a táborban járva-kelve elhangzó izgalmas párbeszédfoszlányokat. A hozott anyagot aztán ő dolgozta össze, s az eredményt az utolsó napon olvasták fel a közönséget alkotó szerzők legnagyobb örömére. Láng Zsolt és prózaszemináriumának résztvevői ezzel egy időben a rózsalugasban, Kukorelly Endre és a versírók pedig a pingpong-asztalt körülülve dolgoztak délelőttönként.

Láng Zsolt prózaszemináriuma
Láng Zsolt prózaszemináriuma
Az első szemináriumi órákat követően a Szocioköltészet címmel meghirdetett beszélgetés következett. A könyvtárszobában Péczely Dóra, Deák Botond, k. kabai lóránt és Farkas Zsolt igyekeztek tisztázni a címbe foglalt terminust. A fogalommagyarázat sikerességét és a konklúziókat utólag, a közönségben ülők válaszaiból mértem fel. Vécsei Rita Andrea például azt mondta: ha valaki Botondra gondol, máris tudni fogja, mi az a szocioköltészet. Áfra János szintén Deák Botondra vezette vissza a kifejezést, amelyet előbb valamilyen kategóriaként alkotott meg, de ezt mégsem sikerült definiálnia, ahogy szerinte az asztalnál beszélgetők egyikének sem igazán. Nemes Z. Márió velősen foglalta össze a lényeget: „Szex, halál, Diósgyőr”. 

Minden napra jutott egy társművészet, melynek képviselői a művészeti ág olyan oldalát mutatták be, melynek kapcsán megdöbbentően jól működnek a természetesen új megvilágításban feltűnő, másképp alkalmazható bölcseleti terminusok. Épp az egyik előadáson fogalmazódott meg bennem egy analógia erre: a kastély könyvtárszobájából egy ajtó és pár ablak nyílik a napsütötte teraszra. A szoba fülledt homálya a hallgatás és befogadás, a terasz pedig a társalgás, a kifelé irányulás helye. A két teret összekötő nyílások pedig többnyire csak résnyi alkalmat adtak a bentről kifelé történő átpillantásra vagy a kintről befelé figyelő áthallgatásra. Épp ilyen „félig áteresztő” kommunikáció folyik az ágazatok között is.

Az alkotóház előtt
Az alkotóház előtt
Hogy valamelyest alátámasszam mindezt, az építészekkel zajló, társművészeti sorozatot záró pénteki programról írok, amely sokak szerint az idei tábor legjobbja volt. Az asztalnál helyet foglaló Ekler Dezsőt és U. Nagy Gábort is felülmúlva Z. Halmágyi Judit beszélt meghökkentő pontossággal és érzékenységgel hivatásáról. Terveken és megvalósult projekteken mutatta be azokat az új perspektívákat, melyek egyszerre tételezik az embert kulturális és természeti lénynek. Az emberközpontúság és az együttlét határozza meg a kortárs építészet általa képviselt irányzatát, mely lehetővé tesz egy valódi, tágas térélményt, miközben mégis emberi léptékű marad. 

Az építészet három belső dimenziója a tér mellett a fény és a hő. Ezek teszik lehetővé az átjárást a mikro- és makrovilágok között. Az építész felelőssége nemcsak az élhetővé tett tér kialakítására, hanem annak igényességére is kiterjed. Az ilyen térvizsgálat az építésznő szerint a hétköznapiból indul ki, és jellemzi valamilyen transzcendencia, ami az ideától indul el az anyag felé, hogy aztán az anyagtól visszatérjen újra az ideához. A társművészeti kiruccanások az irodalommal összeérő, nem pedig tőle idegen világokba nyújtottak bepillantást. Azt is mondhatnánk: a művészet kivitt minket a teraszra.

A filmes, képzőművészeti és építészeti kitérőket megelőzte Zsadányi Edit gender megközelítésű, interaktív előadássorozatának egy-egy darabja, amely sokat hozzátett a már tárgyalt szocioköltészet témához. Az ELTE magyar tanszékének oktatója ugyanis konkrét példákon, feminista szempontból elemezve vizsgálta a kiszolgáltatottak megszólalási módjait a kortárs művekben. Az előadó kiindulópontja egyrészt a posztmodernre jellemző etikai kérdések felé fordulás és az ehhez kapcsolódó, társadalmi felelősségvállalásra formált igény volt, másrészt az irodalom hasznosságának kérdése.

Zsadányi Edit
Zsadányi Edit. Fotók: Bach Máté. A képek forrása: József Attila Kör
A számos irodalmi bemutató, beszélgetés és előadás közül az egyik legjobban várt a Menyhért Anna és György Péter részvételével meghirdetett Trauma az irodalomban című diskurzus volt. Persze nemcsak a téma miatt érdekelt sokakat az esemény, hanem mert provokatív és jól provokálható természetű személyek kerültek egy asztalhoz; igaz, a vihar elmaradt. A traumairodalom szakértője, Menyhért Anna hamar tisztázta a fogalmat, Szegő János kérdéseire pedig az Apám helyett szerzője – mint a traumairodalom gyakorlója – rá jellemzően egyszerre kihívó és személyes válaszokat adott. A két vendég párbeszéde egyszerre tágasabbá és megragadhatóbbá tette az egyén és közösség traumaélményéről alkotott fogalmainkat. A felmerülő pszichológiai és történeti szempontok hatékonyan kiegészítették egymást. A téma nem bizonyult kimeríthetőnek, úgyhogy a hivatalos rész után az ebédlőben, szűkebb körben még órákig folytatódott a kurzus, de a többséget ekkor már egy érzés némi jó borral a teraszra vitte.

Az utolsó nap gyakorlatibb tétjeiről kellene mondanom még valamit. Arról a feszültségről, amely az új JAK-elnök és -sorozatszerkesztők megválasztása miatt egyre fokozódott a hét folyamán. A jelöltek egész heti kampányának köszönhetően szombatra meggyőződésessé vált a szavazó tagok többsége, de nem lehetett pontosan lekövetni, hol húzódnak a frontvonalak.

A közgyűlés második felében, minden egyéb ügy (összegzések, tagfelvétel, stb.) után, a rekkenő hőségben végre elkezdődött a választás. A szoros versenyt végül Gaborják Ádám nyerte Krusovszky Dénessel szemben, az Orcsik Roland-Sopotnik Zoltán páros pedig a Simon Márton-Borsik Miklós duóval szemben került ki győztesen. A további események (az idén Péczely Dóra és Csobánka Zsuzsa által írt szigligeti titkos naplók felolvasása és Kele Fodor Ákos Partifecskék című drámájának elsöprő erejű előadása) egyértelműen oldó, levezető szerepet töltöttek be az esten.

Napokkal később is itt dolgozik bennem a rengeteg inger, haza se lehet érni így igazán. Panaszkodok a huszonöt új ismerősömnek a Facebook üzenőfalán a poszt-Szigliget-traumás stressz tüneteire (amire bölcsen előre figyelmeztetett az egyik naplóíró), és ők azzal nyugtatnak, hogy nem vagyok egyedül.
 
Esemény:  JAK-tábor,  Helyszín:  Szigliget,  Időpont:  2011. augusztus 23 - 27.
Megítélt támogatás: 1 400 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A JAK-tábor megvalósítására (2011)
Címkék: JAK-tábor