II. Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál
2011.08.21.

Az augusztus 12-én kezdődött második Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál harmadik délelőtti hangversenyére 15-én, kedden került sor az egykori moziból kialakított, új hangversenyteremben, a Szivárvány Zeneházban. MALINA JÁNOS BESZÁMOLÓJA.

Frankl Péter
Frankl Péter

Többek között azért kezdem beszámolóimat éppen ezzel a hangversennyel, mert műsora és közreműködői egyaránt jól reprezentálják ennek a roppant sajátszerű fesztiválnak a jellegzetességeit. A hangversenyen három kompozíció szólalt meg: Dave Maric 2000-ben írott ütőhangszeres műve, a Trilogy, Dohnányi utolsó kamarazene-darabja, a C-dúr szextett, illetve Händel ragyogó drámai jelenete, a La terra è liberata  (HWV 122). Tekintetbe véve, hogy az első kompozíció – a szerzőtől származó rövid ismertető szerint: „zenei kavalkád” „öt kontinensről” – a populáris zene és a felvételről bejátszott elektronikus zene mozzanatát is tartalmazta, ebben az egyetlen hangversenyben előttünk áll a kaposvári fesztivál fílozófiájának (egyik) alapvetése: nincs régi zene és romantikus zene és kortárs zene, nincs könnyűzene és komolyzene, csak zene van. A (számításaim szerint) csaknem húsz fesztiválkoncert műsora (és ebben nem szerepelnek a késő esti pop- és népzenei programok, táncház, miegymás) világos módon ebből a meggyőződésből, a zenefajták magától értetődő egyenrangúságából indul ki, s ha ez a tézis netán kissé laposnak tetszik is leírva, végtelenül üdítő hatású, ha napokon keresztül ebben a szellemben összeállított programokat hallgathatunk.

Más szempontból nézve természetesen igenis létezik két nagyon különböző zeneféleség, tudniillik jó zene és rossz zene; utóbbi azonban csak egészen elenyésző mértékben volt képviselve a programban, illetve nagyobbrészt ízlés kérdése, hogy egyáltalán volt-e. Gondolok egyrészt olyan kortárs darabokra, amelyek talán nem a legszerencsésebben vagy nem a legizgalmasabb, legszórakoztatóbb módon nyitottak a kommersz irányába (itt nyilván nagy a szerepe az egyéni ízlésnek és tűréshatárnak); másrészt olyan régebbi szórakoztató jellegű, illetve előadócentrikus darabokra, amelyek között Mozart oboanégyese képviselte a legnemesebb anyagot, és Bottesini nagybőgő-ouvre-je az ellenkező végletet. No de ha olyan az előadó, akkor persze az ilyesmit is örömmel hallgatjuk – vagyis végeredményben erősen túltengett a jó zene, vagyis nagyobbrészt a legjobb zene.

Dave Maric darabja, amelyet az előadó, Colin Currie felkérésére komponált, talán éppen előadói zeneként fogható fel elsősorban; különösebben izgalmasnak nem mondható, de kellemesen hangzó, hálás és helyenként szellemes, különféle színeket felvillantó kompozíció, amelynek hallgatását éppen elég élvezetessé tette a világhírét messzemenően igazoló Currie virtuozitásában is könnyed és rendkívül szerethető játéka.

Alina Ibragimova
Alina Ibragimova

A Dohnányi-szextettel viszont egyetlen ugrással in medias res kerültünk, és belekóstolhattunk egy szédületes produkcióba. A Grove-lexikon szerint „a kamarazene mestereként Dohnányinak Brahms óta nem sok vetélytársa akadt”; a magam részéről ezzel az értékeléssel maradéktalanul egyetértek, s bár a közönség körében voltak olyan hangok, amelyek bizonyos lebecsüléssel nyilatkoztak a műről, olyan hallgatóval véletlenül sem beszéltem, aki az előadást ne találta volna magával ragadónak. A C-dúr szextett vonóstrióra, klarinétra, kürtre és zongorára íródott, és parádés együttes adta elő: zongorán Frankl Péter, hegedűn Kelemen Barnabás, mélyhegedűn Gilad Karni, gordonkán Fenyő László, klarinéton Reto Bieri és kürtön Chezy Nir játszott. Az együttes már az első ütemek során sugározni kezdett – mit is? az együttjáték különleges intenzitását és szédítő örömét –, aztán minden úgy is maradt a négy tétel folyamán. A sűrű zenei szövet, a kompozíció rendkívüli sodra intenzíven érzékelhetővé vált, és csak kapkodtuk a fejünket, amint egymás sarkába léptek az események: egy érzéki szépségű brácsa-megmozdulás, egy szárnyaló kürtdallam, egy különlegesen szép hegedűhang – voltaképp mindenkit felsorolhatnék. Külön szólnom kell azonban az előadásnak arról a szembeötlő sajátosságáról, hogy az együttest öt, legfeljebb harmincvalahány éves fiatal és a 75. születésnapját tavaly ősszel ünneplő Frankl Péter alkotta. Méltatlan dolog volna azt ünnepelnünk, hogy Frankl ma is kiváló technikának örvend – ez eléggé közismert. De az az elektromos kapcsolat, amely a fiatalok és a (fizikailag) a háttérből „koordináló” Frankl között fennállt, a koncentrációnak és az együtt-lélegzésnek ez a magas foka igazán páratlan élményt jelentett.

De ritka élménnyel szolgált a Händel-kantáta is – persze egészen más módon. Ezt a két szólóénekesen, Apollo és Dafne megszemélyesítőin kívül tizenketten adták elő, kvázi zenekari zenészként olyan művészek is, akik más koncerteken kiemelkedő szólista-teljesítményt nyújtottak, mint példának okáért a mélyhegedűs Amihai Grosz. Hely szűkében most csak a fékezhetetlen szuggesztivitású első hegedűst, Alina Ibragimovát, illetve a nagyszerű continuo-alapot adó párost, az itt portatívon és csembalón játszó csellistát, Jonathan Cohent és a lantos Thomas Dunfordot nevezném meg közülük. Illetve persze a két brit énekszólistát, Ruby Hughest és Chistopher Purvest, akik (a szopránénekesnő kezdetben némileg „anyagtalan” magas hangjaitól eltekintve) fölényes technikával, hibátlan zeneiséggel, de mindenekelőtt és mindenek fölött a konvencionális szerelmi szituáció és a konvencionális alakok végtelenül élő, élvezetes és egyénített megformálásával, játekosságukkal és hibátlan stílusismeretükkel tették felejthetetlenné a darab előadását. Ebben persze segítségükre volt az ifjú Händel különlegesen ihletett és végtelenül finom zenéje, meg a hangszeresek csiszolt és értő játéka. Mert a barokk konvenciók, hangképzési, dallamformálási, díszítési normák immár a fiatal „nemrégizenészek” világába is leszivárogtak; ez után az előadás után bármely historikus zenész megnyalhatta volna az ujját. Mint mi magunk az egész koncert után.

Vö. Mikes Éva: Summa 

Szerző: Malina János
Helyszín:  Szivárvány Zeneház, Kaposvár,  Időpont:  2011. augusztus 15.
Megítélt támogatás: 13 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A fesztivál megvalósítására (2011)