Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ ÉGIEK KEGYELME

Baráti Kristóf és a Nemzeti Filharmonikusok koncertje
2011. aug. 16.
Nagy valószínűséggel a Nemzeti Filharmonikusok és Baráti Kristóf martonvásári Beethoven-estje volt az idei nyár legjobb koncertje. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Két komoly, heroikus mű közé a tán legderűsebb Beethoven-darab ékelődött, a nemes és tiszta Hegedűverseny. Mind az ízléses műsorlap, mind az estet felkonferáló Petrányi Judit hangsúlyozta, hogy Beethoven számos műve áldozat a hőskultusz oltárán, de a hős és a zsarnok szerzőnknél mindig világosan elkülönül. Az 1803-ban született (két év késéssel bemutatott) III. szimfónia ajánlását, amint hírét vette Bonaparte császárrá koronázásának, megváltoztatta: az így lett „Sinfonia eroica… composta per festeggiare il sovvenire di un grand’Uomo…”, azaz "Hősi szimfónia… egy nagy ember emlékének megünneplésére."

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf

Az idei martonvásári koncertek utolsó estéjének programja a tavalyi második koncert programjával teljesen azonos (igaz, a szólista és a karmester személye változott). Az idei első koncert elmaradt, a második fölött is felhős volt az ég, ezen utolsót pedig kétszer zavarta meg egy könnyű zápor. Az eső a Scherzo végén abbamaradt: az égiek ekkora beláthatták, hogy küzdelmük hiábavaló, a zenészeket megzavarni nem lehet, azok ellenállhatatlanul törnek előre a finálé grandezzájáig, a viharos unisono futamokig. Legfeljebb annyi jele volt csak az esőnek, hogy a trió kürtjei furcsán szóltak, mintha tele mentek volna vízzel (ami nem is elképzelhetetlen). Magyarán: Kovács János és a Nemzeti Filharmonikusok zenészei hősies küzdelmet folytattak az esővel, nem adták meg magukat. És megdicsőülve távozhattak.

A Coriolan nyitány borús vonósszínei, s a hangtömbökből felemelt zenekolosszus azt az érzetet keltették bennem, hogy ezen a koncerten is a dúlt tekintetű, eszmékért harcba szálló, dúr-vértezetű harcos-zeneszerző mutatkozik be, de – szerencsére – nem így lett, az egzaltált bevezető darab után komoly és átgondolt interpretációk következtek.

Olyanok, melyekre nehéz szavakat találni. Az immáron a moszkvai Paganini-verseny győzteseként is említhető Baráti Kristóf ügyes, inkább kissé cirkuszi, mint művészi produkciók előállítójából igazi jelentős előadóvá érett: ez a Beethoven-versenymű már mentes volt a felesleges agogikáktól, a hangszeres maníroktól, elmaradtak a glisszandós fekvésváltások – kifejezetten sajnáltam, hogy oly rég hallhattam Baráti Kristófot hegedülni. Játéka alapvetően és elsősorban tiszta volt, éteri. Nem csak az intonáció tisztaságát értem e jelzők alatt, hanem a letisztult dallamvonalakat is. Tartás és erő – e két szóval lehetne a legpontosabban leírni Baráti játékát. Az első tételt záró cadenzában ugyanakkor merész is volt: olykor úgy játszott, mint Grapelli, olykor úgy, akár egy klezmer zenész, lenyűgöző magabiztossággal fogott be hatalmas távokat, improvizációja elmés volt, ugyanakkor sziporkázó, a jazz-paródiákban kifejezetten vicces. Kalló Zsolt volt, aki utoljára ilyesfajta merész, humoros – tehát egy pillanatra sem alpári, vagy túlzó – előadással meglepett. Baráti teljesítményének értékét a kísérőmuzsikusok koncentrált, a szólista ötleteit mindig érzékenyen követő játéka is emelte. Hallhattam már másokkal is – a Kutatóintézet megtépázott, ámbár még mindig csodás parkjában – a Hegedűversenyt, de Baráti Kristófét mondanám most a legfenomenálisabbnak. Roppant sajnálatos, hogy nem készült az előadásról hangfelvétel.

Kovács János
Kovács János

Annak ellenére, hogy elég szűk dinamikai skálán belül maradt az Eroica szimfóniát előadó zenekar, Kovács János értelmezése egy operakarmester izgalmas, némely epizódjában szokatlan interpretációjának tekinthető. A francia forradalmat követően a művészetről folytatott párbeszédeket is meghatározták a társadalmi metaforák, hiszen a szimfónia aranykorának mondható időszak a forradalom hármas jelszavának bűvöletében él. (Igaz, ugyanakkor egyre nagyobb teret nyernek az abszolút zenei eszméjét hirdető ideológusok.) Az ezekből levezethető beethoveni szimfonikus ideál első megtestesülése az Eroica szimfónia, mely ezért is mondható korszakalkotó jelentőségűnek. A témák olyan mértékben válnak dinamikussá keze alatt, hogy ez a dinamizmus már kihat a mű egészére, a teljes formára, felemelődik az Ég – vagy nevezzük másképp: az Eszme – felé a szonátaforma. Beethovennél a szimfónia alapvetően a megtisztulást hivatott bemutatni. Ahogy megtisztult az ég Martonvásár felett, úgy tisztul meg kiválasztott hőse is a szimfónia végére. Kovács János olvasata – mely eme eszmefuttatás igazolása – tehát idealista, üde és hasonlóképpen Baráti interpretációjához, tiszta volt. Érthetővé tette, miért is nem a hősi indulókhoz társított 4/4-el, hanem 3/4-el indul a mű; a tétel kulminációs pontjaiban az előadás felhevült. A gyásztétel mentes volt a szentimentalizmustól, a nagy gesztusoktól, a fájdalmas felkiáltásoktól, mélységekbe mutatott, a variációs finálé a nagy formátum játékosságát volt hivatva érzékeltetni.

És ahogy már említettem: a Scherzo alatt tisztult ki az ég. A Scherzo természetes, már-már triviális motivikájával a zenekar mintha kikacagta volna a próbálkozó esőt. Ez az előadás legyőzhetetlennek bizonyult. Nagy veszteségként éltem volna meg a félbeszakadását. Pedig Kovács János és a zenekar a grandiózus művek között szusszanásnyi időt sem hagytak. A három művet szünet nélkül játszották végig.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek