Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

OTHELLO-ÉRZETEK

Kompánia Színházi Társulat: Othello kommentárok / Shakespeare-fesztivál, Gyula 2009
2008. ápr. 27.
A Kompánia új előadását nem Lukács László, a társulat vezetője, hanem a régi tag Debreczeni Márton rendezte. Újdonság az is, hogy a színházi nyelvvel kísérletező társulat ezúttal kiiktatta a szöveget eszköztárából... RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
Jelenet az előadásból. Fotó: Kompánia
Jelenet az előadásból

A színházi nyelvvel kísérletező társulat ezúttal kiiktatta a szöveget eszköztárából, s az Othello-jelenség egyik lehetséges értelmezését (a szerelem nem elég a megváltáshoz) kizárólag a zene, a tánc és egy erős képi szimbólumrendszer támogatja. Az Othello kommentárok cím az előadás és a dráma viszonyát illusztrálja: az előadás Shakespeare darabjának alapvető motívum- és konfliktusrendszerének meghagyásával kommentálja, vagyis kiegészíti és felerősíti az Othellóból ihletett életérzéseket.

A történet és a szerepkörök a táncból válnak értelmezhetővé, mely férfi és nő kapcsolatának lehetséges és végletes változatait, a szerelem örömének meglelését, a bizonytalanságot, a súrlódást és az egymásra (nem) találást ábrázolja. A szólókból és duettekből bontakozik ki Othello (Mózes Zoltán) és Desdemona (Hantos Násfa) párosa. Elmélázóbb, lágyabb mozdulataikkal elkülönülnek a többi szereplőtől; nagyszerűségük és kifinomultságuk ideiglenes győzelmet hirdet a középszerűség és hétköznapi durvaság felett. Egymásra találásuk szimbóluma a drámából is ismert selyemkendő, melyet Othello Desdemona derekára köt, majd – mint a házassági ceremóniában – kettejük karja köré fon. Másféle, átlagos és kevésbé harmonikus szerelemről szól a többi páros, köztük Jágó (Debreczeni Márton) és Emília (Mayer Zita) tánca, melyben több a súrlódás és az erőszakolt mozdulat.

Jelenet az előadásból. Fotó: Kompánia

A kendő sorsa hasonlóan alakul, mint a drámában: Desdemona elveszti, Emília megtalálja, majd – civódó-erotikus kettősük után – átadja Jágónak, hogy az tárgyi bizonyítékként támassza alá az intrikus vádját: Desdemona hűtlenségét. Othello haragját nem is annyira a kendő ébreszti fel. A harmónia és a bizonyosság elvesztése egy pillanat, egy kósza gondolattársítás műve – Othello belenéz a Jágó által felmutatott törött tükörbe, majd a tükör fénye Desdemona és egy másik férfi arcára villan. Othello kettőse Desdemonával ugyanolyan darabossá, fojtottan agresszívvá válik, mint a körülöttük lévő párosoké, majd a férfi lassan beleőrül a harmónia elvesztésébe – amikor Jágóval táncol, mintha az ördög szállná meg. Desdemona hiába veti meg nászágyukat, hiába simítja ki gondosan a selyemlepedőt, Othello közömbösen utasítja el a hozzárugaszkodó-feszülő, csimpaszkodó nőt. Desdemona a másik felé irányuló mozdulatainak elhárításába hal bele.

Jelenet az előadásból. Fotó: Kompánia

A tánc és a táncból kibontakozó történet közhelyes lenne, ha nem egészülne ki a világítás és a kellékek szuggesztivitásával, a zene keltette mély benyomásokkal. Az előadás szimbólumrendszerének nem minden eleménél világos, miként kerültek a színpadra avagy az Othello-értelmezésbe, de tény, hogy nagyon erős hangulatot sugároznak. A képek többnyire egyedüllétet és eltévelyedést tükröznek. A színpad hátsó felében levő, olykor kivilágított akváriumban két hal úszkál egymást kerülgetve, egy tengely körül imbolyogva. Középen, a deszkákból ácsolt kis színpad-szigeten talál egymásra Othello és Desdemona. A zene a sziget partját nyaldosó hullámokat idézi, miközben három szereplő embermagasságú fémtuskókat mozgat ide-oda. Az oszlopok tetején halványan pislákoló kékes fények mintha fároszokra utalnának, melyek, minthogy folyton mozognak, nem utat mutatnak, hanem lidércfényként csalják lépre az eltévedt utazót. A tengeri szimbólumrendszer a hajóval lesz teljes: először egy bárka roncsát vontatják be kötélen a szereplők. Később földdel teli teknőbe dugja fejét Othello, melybe Desdemona halála után be is száll, hogy egyedül sodortassa magát a tengeren. A félbehagyottságot és a kiegészülhetetlenséget a plafonról lógó, hangszerként megszólaltatott, kettéfűrészelt kalitkára hasonlító alkalmatosság is felidézi. A föld szintén visszatérő szimbólum: az Othello és Desdemona kontrasztját alkotó párok pezsgőspohárból szórt földdel szennyezik be a sziget-színpadot.

Jelenet az előadásból. Fotó: Kompánia
Jelenet az előadásból (Fotó: Kővágó Nagy Imre)

A drámához képest többletet hoz a femme fatale alakjának felbukkanása, melyet az előadás elején hosszú, fekete, hátul mélyen kivágott ruhában táncoló, elegánsan csábos nő jelenít meg. Kissé ironikusabb a vehemensen éneklő és színpadra lépő miniruhás, tollboás szirén alakja. A nők nem Othellót hivatottak elcsábítani, sokkal inkább a Desdemonában lakozó nőtípus-lehetőséget mutatják meg: amikor Othellóba befészkeli magát a féltékenység, Desdemona a feketeruhás démonnal táncol, s hajuk egybe van fonva, mintha sziámiikrek lennének. A színpadon olykor furcsa, a Bosch-festmények apokaliptikus szörnyeire emlékeztető lények bukkannak fel, hogy kicsavarodott végtagokkal bizarr táncot lejtsenek.

Az Othello kommentárok annak ellenére erőteljes előadás, hogy szimbólumai és a tánc egyes elemei kiszámíthatók, képei pedig nem állnak össze az egész előadást átfogó motívumrendszerré. A szereplők mintha az előadásra utólag „rápakolt” szimbólumokat cipelnék magukkal vagy magukon, hogy legyen mit felmutatniuk a közönségnek. De kommentároknak az előadás tulajdonképpen így is tökéletesen megfelel.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Shakespeare Fesztivál – Gyulai Várszínház 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Tóth Ágnes Veronika: Belső akvárium 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek