Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TO YOU

Thealter Fesztivál 2011
2011. júl. 26.
Az alternatív színház közönsége arról ismerszik meg, hogy hihetetlenül fegyelmezett - se celofán zacskó, se otthagyás, csupán koncentrált figyelem és kitartás -, mert legalább olyan elkötelezett, mint a játszók. IBOS ÉVA BESZÁMOLÓJA.
És ez több mint megkapó, mert valamiféle közösséget jelez, amit mindkét fél komolyan vesz. A civilek szimpátiájára most különben is nagy szüksége van az alternatív alkotóknak, ha már a hivatalos jóakarat elapadt, és húsbavágóan csökkent a támogatásukra fordított pénz. Sejthetően Balog József, a Thealter művészeti vezetője is félig-meddig hitelbe hívta meg az együtteseket, amelynek teljesítésében valószínűleg nem a valamikori-majdani financiális beváltás a perdöntő, hanem a régi barátságokon alapuló személyes megbecsülés, melynek kulcseleme Balog immár húsz évnél is tovább tartó elköteleződése.
Hogy a programon érződött-e az anyagiak hiánya (persze, hogy igen, de mégis) attól függ, honnan nézzük. Balog évek óta irányt ad a fesztiválnak, tavaly Tolnai Ottót köszöntötte, idén a fiatalokat, erre utal a Thealter mögé illesztett szójátékos U21, amelyet értelmezhetünk universitásnak, de you-nak is, a 21-et a tényleges fesztivál-életkornak, de a nagykorúság hajdani határpontjának is.
Othello
Othello
A fesztivállal együtt idősödő törzsközönség körül azonban sajnos nagyítóval kellett keresni az új nemzedék tagjait, pedig nekik tülekedni illett volna a kifejezetten rájuk számító ingyenes workshop-okon, melyek egyikén a wroclawi Grotowski Intézet ösztöndíjasa, Liszkai Tamás és Punk Mária drámapedagógus dolgozott a jelentkezőkkel, a másikon pedig Trefeli József és Varga Gábor tartott mozgáskurzust.
Utóbbiaknak két fellépése is volt a Klauzál téren, ahol JINX 103 címmel a spontán, és a komponált mozgás, illetve a zörej és a zene elvileg egymásnak ellentmondó jelrendszeréből építették fel a széttartást és az esetlegességet szinkronitásba rendező produkciójukat. Trefeli mozgáskultúrája bámulatos, két napig a növendékének lenni ajándék to you.
S ha a táncnál tartunk, volt még egy pár az említetten kívül, magyar és külhoni is. Utóbbi felejthető, mármint a belgrádi Bitef Színház táncegyüttese, amely egyébként a kortárs tánc Szerbiában való meghonosodásának misszióját vette magára. Szó, mi szó, valahol el kell kezdeni – és ezzel viszonylag pontosan meghatároztuk őket. Az Othellót táncolták el fagylaltszínű (fényes vanília, narancs, puncs, pisztácia stb.), beleizzadós ruhákban, meglehetősen epikusan, nem túl leleményes koreográfiával és drámai sűrítménnyel, de majd fejlődnek. (Remélhetően.) 
Vadulva
vaDULva
Góbi Rita két formációban is a fesztivál vendége volt, társulatilag koreográfusként (?), az Aradi Kamaraszínház és az Andaxínház koprodukciójában pedig táncosként. A GoBe Társulat vaDULva című előadásának az erotika volt a témája, amelyet görög istenek és istennők példáztak. A színpad több részén olykor egyidejűleg is táncoló kisebb csoportok, illetve a teljes létszámmal (13 fő) való folyamatos jelenlevés meglehetősen zsúfolttá tette a teret és a látványt, ami önmagában nem lett volna baj, ám a mozgás helyett is bőséggel ontott mimika (ami legkevésbé M. Kecskés Andrásnak állt jól) és testbeszéd a giccs határára sodorta a produkciót. Amely roskadozott a metaforáktól is, ugyanis a buja istenek mellett egy tangótáncos pár, záróakkordként pedig egy kendőakrobata mutatott utat az újabb generációk számára. (Mivel konkrétan koreográfust nem jegyez az előadás, csak bandagazdát, feltételezzük, hogy a kettő fedi egymást.) Hogy Góbi Rita kiváló képességű táncos, az még a Zsalakovics Anikó által koreografált Rejtőzködők – Utolsó tangó Párizsban című műből is kiderült, bár most kevésnek tetszett a test képessége az elviselhetetlen hosszúságúra nyújtott lelki és szexuális mélytipródás elviseléséhez. 
Indokolatlannak tetszett a kilencven perc a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Éljen a szerelem! című színház- és operett siratójához is, s emiatt az atmoszférikus hangulat és az enyészet szépsége az első órában többször öncélúnak tűnt. Ugyanakkor ez a filmszerűen, vagyis montázsosan szerkesztett és rendezett előadás számos erénnyel rendelkezik, többek között G. Erdélyi Hermina játékával és Perovics Zoltán megszokottan szellemes, miniatürizáló, de jól használható díszletével-játékterével.
Éder Enikő és Harsányi Attila. A képek forrása: Thealter
Éder Enikő és Harsányi Attila (A képek forrása: Thealter)
Láttunk bábelőadást is, meglehetősen nyomasztót, a Moncsicsi Tanulmányi Körtől Michael Ende ihletéséből, Az anya arca sötét, mint a láp címűt. A mű alkotói fiatalok, vagyis már a következő nemzedék tagjai, s ők speciel most azt hirdették, hogy a világ, és benne a férfi és a nő viszonya lehet meglehetősen taszító, egészen konkrétan biohorrorisztikus is. Nem mondom, hogy ez nem alternatíva, de szeretném remélni, hogy világnézet sem.
A cikk végére vissza is vándoroltunk a fesztivál kezdetéhez, amikor is két élvezetes előadást sikerült látni. Pintér Béláéknak ugyan nem A soha vissza nem térő a legjobb darabjuk, érett stílusuk és szarkasztikus aktualitásuk azonban nagyon jól esett a ránk váró kísérleti mezőny elé nézve. Ám idén az első napnak is volt előzménye, ugyanis most kivételesen nulladik nappal indult a Thealter két előadással, melyek egyike Heiner Müller Kvartett című darabja volt Balog József rendezésében. A különleges, óriási bábunőt formázó díszlet szó szerint a rabjává tette a két remekül játszó színészt (Éder Enikő és Harsányi Attila), akik között így szinte perzselt a levegő, s ezt nem csak a sistergő testközelség, de a jól irányzott fények és a fekete-fehér-vörös színkombináció is segítette.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek