Kodály: Háry János / Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Budapesti Nyári Fesztivál 2011
2011.07.13.

Pár évtizede még elképzelhetetlen lett volna, hogy Kodály Zoltán emblematikus színpadi művét, a Háry Jánost ritkaságként köszöntsük a Margitszigeten. BÓKA GÁBOR CIKKE.

Az
Az öreg és az ifjú Háry: Miske László és Dremák Artúr

A komponista és életműve iránti kritikátlan tisztelet időszakában nem volt kérdés, hogy a Hárynak ott a helye az Operaház bőségesnek sosem mondható hazai repertoárján, s hogy más játszóhelyeken is időről-időre fel kell tűnnie. Aztán – ahogy az már lenni szokott – jött a ló másik oldala: miután bő három évtizede Abody Béla egy kritikájában először írta le, hogy „a Háry János rossz” (természetesen a librettó, és nem a zene minőségét kérdőjelezve meg), vagy tíz évig vívódott a magyar operajátszás azzal, hogy mit is kezdjen a darabbal, majd 1990 után a vívódást is abbahagyta. A Háry az elmúlt húsz évben néhány kérészéletű produkciótól eltekintve eltűnt a színpadról a magyar művészet és zeneirodalom iránti elkötelezettségét hirdető mindenkori kultúrpolitika és színházvezetők nagyobb dicsőségére. S bár négy éve legalább egy koncertszerű feltámasztási kísérletnek tanúi lehettünk (Fischer Ádám jóvoltából), a színházi újrafogalmazás eddig bántóan hiányzott.

Abban persze nincs semmi meglepő, hogy a hosszú idő óta első számottevő kísérlet Debrecenből indult: míg az Operaházban az egymást eltávolító tehetségek után épp a nevető harmadik oltja le a villanyt (s csak anyagilag tudja támogatni az új Háryt, játszani azonban nem áll módjában), addig a Csokonai Színházban igényes filológiai megalapozottságú munka folyik, számottevő művészi tehetséggel párosulva. Kocsár Balázs karmester ezúttal is a mű eredeti alakját tárta elénk, megtisztítva a már Kodály életében is alkalmazott töméntelen mennyiségű húzástól, s ki tudja mióta, először a nyitányt is megszólaltatja (amit a türelmetlen gyermekekből is álló közönség nem minden rétege fogad megértően). A megszólaltatás minősége viszont már korántsem okozott ennyi örömet: bár a betanítás gondosságát nem érheti bírálat, a széphangzás kritériumait pedig a mindvégig gyengélkedő szigeti hangosítás áldozataiként nem kérhetjük számon, az összjátékbeli pontatlanságok száma meghaladta a kívánatos mértéket és a Debreceni Filharmonikusoktól elvárható magas színvonalat. Ha egy együttes úgy tudja megszólaltatni Prokofjev Tüzes angyalát, ahogy ők tették novemberben, joggal várható el, hogy a Háry-partitúra életre keltésekor se adják alább. Jobb benyomást keltett a Csokonai Színház Énekkarának mindkét nembeli részlege (a darabban csak egyetlen vegyeskari részlet van: a finálé); a Bányai Júlia Általános Iskola Gyermekkarának nebulói talán kevésbé voltak magabiztosak, mint pár hónapja a Carmenben, de ingadozásaikat a nem könnyen megoldható színpadi szituáció kellően magyarázta.

Kun Ágnes Anna
Kun Ágnes Anna

Vidnyánszky Attila a prózai színmű és az opera műfaji amplitúdója között ingadozó daljátékot saját rendezői gyakorlatának szélső pólusai között egyensúlyozva állította színpadra. A prózai rendezőként konkrét időben és térben elhelyezhető előadásszöveget a legritkábban létrehozó, az idősíkokat rendszerint összemosó, párhuzamos cselekményvezetéssel és szimbólumokkal előszeretettel dolgozó művészt operarendezőként sokkal konzervatívabbnak ismertük meg. Ezen produkciói többnyire tiszteletben tartják a mű alapszövetét, olykor egyenesen a pszichológiai realizmus világába vezetnek (Jenůfa, Kisvárosi Lady Macbeth), de elemeltebb munkái (A végzet hatalma, Bánk bán) esetében sem rugaszkodik el annyira az alapoktól, mint mondjuk emlékezetes Három nővérében.

A színre állítás ezúttal is operásan konzervatív: Olikszandr Bilozub díszletei mintha csak a korábbi Háry-előadások mézeskalács-látványvilágát reprodukálnák, olykor ironikusan a maga valójában megidézve a nevezett édességet. A jelmezek jóval visszafogottabbak, inkább az említett szláv operák előadásain feltűnő valódi, s nem szuvenírbolti népiességet idézik – csak Háry és Örzse ruhája ünnepi viselet, mintegy vizuálisan is kiemelve, hogy ők szimbolikus figurák. Szász Zsolt dramaturg a szokásosnál jóval többet hagyott meg a prózai szövegből, az Abody által „rossz kabaré”-nak minősített, valóban megkérdőjelezhető minőségű csinálmányból. Jól tette; hiszen gondoljunk akármit életszerűségéről vagy esztétikumáról, a Háry mégiscsak épkézláb színdarab, követhető és fordulatos cselekménnyel, amelyben ráadásul a dialógusok teremtik meg a zeneszámok elhangzásához szükséges dramaturgiai minimumot – és hány ilyen vagy ennél rosszabb operalibrettót fogadunk lelkes tapssal hétről hétre, estéről estére? Az alkalmi dúsítások olykor kifejezetten szórakoztatóak (a burkus silbak tolmácsolós jelenete Dánielfy Zsolt előadásában az est egyik fénypontja), olykor fölöslegesek (Generális Krucifix Mária Lujza iránti hirtelen feltámadó vonzalmának értelmét napokkal később sem látom). Vidnyánszky pedig kellő mértéktartással bár, de prózai eszközeit is beveti: az öreg Háry mindvégig a színpadon kommentálja a múltban/képzeletében játszódó négy kalandot, olykor helyet cserélve ifjúkori önmagával. Egy fiatal, szakállas fiatalember pedig fonográffelvevővel rohangálva próbálja olykor rögzíteni az épp felhangzó dalokat.

Elöl:
Elöl: Haja Zsolt. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu

Az ilyen, a lényegre szorítkozó és a művet „egy az egyben” színre állító rendezések legfőbb erénye – a közlekedésrendészeti feladatok profi abszolválásán túl – a szereplők megfelelő instruálása, az alakítások kibontakoztatása. Ebben a tekintetben az előadás pazar. A korábban általam nem feltétlenül színészi erényeiért jegyzett Cselóczki Tamás például prózai színészeket megszégyenítő pontossággal, a ripacskodás határait sosem átlépve hozza Ebelasztin báró karikatúra-figuráját. Böjte Sándornak kisebb terepe jut Napóleonból figurát teremteni, de a termetéhez méltóan jelentéktelen alakba egy csepp mulyaságot csempészve mégis tud valami újat, eredetit adni a karakterhez. Prohászka Ildikó császárnéja a hagyományos típus reprodukálása, megfelelő vokális teljesítménnyel. Wagner Lajos (nemszeretem szó ez, de most mégis ide illik) ízes éneklésével és beszédével kölcsönöz hitelt Marci bácsi alakjának és bordalának. Bódi Marianna egyszerre tudja érzékeltetni Mária Lujza hisztérika voltát és viselkedésének eleganciáját: hangjának szépsége most is figyelmet keltő. Kun Ágnes Anna Örzséjének mezzoszopránja vékonyabb, kislányosabb, mint a szerepbeli nagy elődöké, a szerepformálás is ennek megfelelően kevésbé asszonyos. Ugyanakkor jó érzékkel kerüli el, hogy naivát csináljon a józan paraszti ésszel és egészséges érzelemvilággal bőven megáldott leányzóból. Haja Zsolt mint Háry telitalálat: délceg katona, csibészes egyéniség, pompás orgánum, a darabban kulcsszerepet játszó daléneklés fortélyaiban való jártassága emlékezetessé teszik szereplését. Meglehet, az elődök (Palló, Melis) nagyságrendje (még?) nincs meg benne, de egy paradigmaváltás után esetlegesen újraértelmezett Hárynak - meggyőződésem szerint - ideális címszereplője lehetne e kiváló énekes.

Utóirat. Az előadás népies performansszal kezdődött: nyolc órától lovas felvonulás kíséretében csodálhattuk meg a magyar és a francia katonákat, vezetőikkel egyetemben. Kisebb figyelmet keltett, hogy a játék a szünetben is folytatódott: ekkor a jegyszedők álcázták magukat burkus silbaknak, s a bejáraton nem engedtek senkit se ki, se be. Akár meg is érteném e vasszigort, ha a létesítményen belül nem lenne megengedett a dohányzás, s nem kellene menekülni a füst elől. Vagy arról is papírt kell bemutatni, hogy melyik néző nem dohányzik? Mekkora pecséttel?

Vö. László Ferenc: Mi terem a magyar szívébe? 
Kolozsi László: Sonkamagyarország mennyország 

Szerző: Bóka Gábor
Cím:  Háry János,  Zeneszerző:  Kodály Zoltán,  Szöveg:  Garay János Az obsitos című humoros elbeszélő költemény nyomán,  Írta:  Paulini János és Harsányi Zsolt,  Rendező:  Vidnyánszky Attila,  Dramaturg:  Szász Zsolt,  Díszlet:  Alexander Belozub,  Jelmez:  Bianca Imelda Jeremias,  Koreográfus:  Gemza Péter,  Karmester:  Kocsár Balázs,  Szereplők:  Haja Zsolt,  Kun Ágnes Anna,  Miske László,  Garay Nagy Tamás,  Prohászka Ildikó,  Böjte Sándor,  Bódi Marianna,  Cselóczki Tamás,  Wagner Lajos,  Csikos Sándor,  Kiss Gergely Máté,  Dánielfy Zsolt,  Vranyecz Artúr,  Dremák Artúr,  Szilágyi Szilvia,  Busa Gabriella,  Közreműködik:  Debreceni Filharmonikus Zenekar, Csokonai Színház énekkara,  Bányai Júlia Általános Iskola - gyerekkar vezetője: Nemes József,  Debreceni Hajdú Táncegyüttes - Együttes vezetők: Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint,  Karigazgató:  Pálinkás Péter,  Korrepetítorok:  Gyülvészi Péter, Kunsági István, Csűry Tamás Dániel, Szentai Cecília,  Korrepetítor asszisztens:  Laczó Zsuzsa,  Asszisztens:  Bakai Barbara,  Ügyelő:  Szabó Krisztián,  Súgó:  Dihen Viktória,  Helyszín:  Margitszigeti Szabadtéri Színpad,  Időpont:  2011. július 8.,  Megjegyzés:  A fesztivál támogatásáról egyelőre nincs adat