Wesker: A konyha / Gárdonyi Géza Színház, Eger
2008.04.29.

Az egykori „dühös fiatalok” egyike írta az egykor polgárpukkasztó, lázadó-lázító, mára elsősorban társulatbarát dramaturgiája miatt népszerű darabot. A konyha műfaji meghatározása jobbára reménytelen, az egri műsorfüzet sem kísérletezik vele. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu

A konyha mint helyszín és az ebből szinte automatikusan levezethető problémahalmaz remek: egy adott kor teljes társadalomrajzát, és -kritikáját fel lehet rajzolni egy zárt közösség hétköznapi működésének bemutatásán keresztül. Végy egy kényszerből közösséggé formálódott tömeget, tégy hozzá néhány konfliktus-szituációt, s máris mintegy laboratóriumi (vagy konyha-) körülmények közt vizsgálhatod a hatalmi hierarchia működését, az emberi kapcsolatok emelkedett és pokol-bugyrait megidéző fajtáit, a mindenki másképpen boldogtalan-tételt.

Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu

Wesker huszonöt éves kora táján, valamikor 1957-1959 körül írta darabját, azután, hogy néhány hónapot dolgozott egy londoni étterem konyháján, ahol testközelből tapasztalhatta meg egy kegyetlenül célirányos tevékenységre – a vendéget meghatározott időhatárokon belül ki kell szolgálni, meg kell etetni! épülő közösség működését, szigorú-személytelen szabályait és emberi drámáit egyaránt. Ebben a konyhában a csapatjáték minősége, megszervezése, felépítése pontosan leképezi azokat a társadalmi viszonyokat, amelyekben létrejött és működik. Hangsúlyos itt mindenféle másság, etnikumok ütköznek, jobbára nyelvileg, de olykor vérre menően is (új ír szakács, német kukta, görög mosogató, angol személyzet), bonyolult szerelmi viszonyokra derül fény elharapott félszavakból vagy ordítozásokból, elviselhetetlen társadalmi különbségek tárulnak fel egy-egy emberi sors elmélyültebb vizsgálatával. Gazdag a Wesker felkínálta menü: lehet ínyenckedni, ki mire akarja a hangsúlyokat helyezni itt és ma Wesker drámáját elemezve.

Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu

Az egri előadás két konfliktusszálat emel ki: Máté Gábor az etnikai kérdést illetve a szerelmi játszmákat: mindenek fölött Monique (Járó Zsuzsa) és Peter (Schruff Milán) se veled-se nélküled kapcsolatát állítja a középpontba. Az előbbi, legalábbis itt tárgyalt formájában jobbára a bevándorló görögök és a bigott, idegengyűlölő angolok ellentétére épül. Ács Norbert és Rácz János görögjei a német ajkú Hansot játszó Szívós Győző jó alakításával egészülnek ki, bár utóbbi német kiejtése nem annyira illúziókeltő, mint amennyire ez itt elkelne. Ez az értelmezés azonban meglehetősen leegyszerűsítő: a vendégmunkás-kérdés ebben a formában nem rendít meg, a koldusjelenet „trükkje” (hogy a nézőtérről hozza be az éhező, megalázott kisembert) emberi sorsháttér nélkül mindössze szentimentális betét. A szerelmi szálak pedig – az említett Monique-Peter viszony mellett például Cynthiáé (Szabó Emília e.h. amúgy szép alakításában), vagy éppen csak jelzésszerűen Anne-é (Bozó Andrea túlságosan is háttérbe szorított, jóval több hangsúlyt is elbírni látszó játékában) – külön-külön történetek, amelyeknek a konyha világához való kacsolódási pontjai vesztek el.

Egyik első, meghatározó színházi élményem a Babarczy László és Gazdag Gyula rendezte kaposvári A konyha (1975), ahol egy (színész)közösség egymásra figyelő együttlélegzését láttam-hallottam-éreztem az előadás minden pillanatában. Azt a színházi alapszabályt, hogy a színpadon megjelenők mindegyikének kötelezően és folyamatosan megjelenítendő élettörténete van, ott láttam először tömegméretekben, minden részletre kidolgozottan működni. A konyhában mindenkinek saját sorsot kell adni, a jelentés és a hatás az egyéni sorsok megmutatásának összegzéséből alakul ki.

Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu

Egerben kellemes, élvezhető, az egész társulatot megmozgató előadás született, amely azonban nem akar mélyebben értelmezni, különböző, netán eddig fel nem tárt jelentésrétegek után kutatni Wesker szövegében. Ennek megfelelően nagyon jó pillanatokat látunk: Schruff Milán Don Quijote-s rohangálása a partvissal, Vajda Milán és Mészáros Máté nagyon összeszokott cukrászkettőse, Ötvös András Kaszás Gergő-paródiája, s ez utóbbi mindvégig remek, kellően titokzatos-kegyetlen-emberi-megközelíthetetlen étteremtulajdonos Marango alakítása. Feltűnő, hogy a nőalakokkal mostohán bánt a rendezés (bár ebben minden bizonnyal az alapanyag is ludas): Járó Zsuzsán kívül, akinek egyedül van alkalma nagyjából teljes (nő)sorsot megjeleníteni – meg is teszi a tőle megszokott magas színvonalon – a pincérnők és konyhalányok népes csapata egyénítetlen massza marad.

Háromszintes, kényelmetlenül zsúfoltnak ható konyha a színpad (díszlet: Cziegler Balázs). Minden hangsúlyozottan és nagyon valóságos: a hatvanas éveket idéző, ormótlan kávéfőzőgép és a szintén e korra utaló, a háttérben magasodó konyhai mérleg keretezte térben igazi(nak ható) főzőasztalok, fazekak, lábasok, tányérok (amik majd törnek is), kések, balták, reszelők. Mindez azt a veszélyt hordozza magában, hogy a konkrét térben szélsőségesen stilizált tevékenység folyik: senki sem főz, süt, reszel, vág – minden csak imitáció. Természetesen elfogadom, hogy nem lehet valóban húsokat sütni-rántani, halat pucolni és levest főzni a színpadon. Csakhogy a valóság és az elemeltség rendezői arányaival vannak gondok: ha minden konyhai mozdulat aprólékosan kidolgozott (és a színészek jól érzékelhető élvezettel pantomimezik végig az előadást, vagyis magas hőfokon semmit sem csinálnak), ez következményekkel kellene hogy járjon a játék többi részére is. Például a konkrét összecsapások során is szívesen érezném valóság és illúziók folyamatos együttélését az életsorsok alakulásában.

Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: gardonyiszinhaz.hu

A nagyon konkrét tárgyi világ elemei – mint az várható is volt – előbb-utóbb a konyhai eszközök összehangolt, zenei használatára fogják csábítani a rendezőt és színészeit; a jelenet működik is (bár Máté Gábor rendezésében ezt már sikerültebb formában is láthattuk Zsámbékon egykori osztálya, az AlkalMáté együttes remek Migrénes csirke előadásán). A jelmezek (Izsák Lili) egyértelműen dicsérendők, ötletesek és gazdagon jellemfestők, elszántan igyekeznek történetet adni minden egyes szereplőnek. A fekete-fehér, barna-fehér, op-art nadrágok, a viselője nemzetiségére utaló fejkendők, a pincérnő-egyenruha együttesek mind élvezetesen játszanak. Különösen tetszik a Kazsás Gergőre adott egyszerre kápós és keletiesen szolid-elegáns főnöki zakó-ing-nadrág kompozíció.

Szerző:  Arnold Wesker,  Cím:  A konyha,  Rendező:  Máté Gábor,  Díszlet:  Cziegler Balázs,  Jelmez:  Izsák Lili,  Színpadi akció:  Stohl András,  Szereplők:  Venczel Valentin,  Fekete Györgyi,  Görög László,  Sata Árpád,  Szívós Győző,  Schruff Milán,  Ötvös András,  Ács Norbert,  Hüse Csaba,  Bányai Miklós,  Vajda Milán,  Mészáros Máté,  Blaskó Balázs,  Kaszás Gergő,  Bozó Andrea,  Rácz János,  Pálfi Zoltán,  Balogh András,  Ágoston Péter,  Járó Zsuzsa,  Mészáros Sára,  Dimanopulu Afrodité,  Dér Gabi,  Nagy Adrienn,  Ivády Erika,  Tatár Gabi,  Szabó Emília e.h.,  Nagy András
Megítélt támogatás: 1 700 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás megvalósítására