Bächer Iván: Kószáló
2011.08.15.

Bächer Iván nemigen szeret utazni. Szívesebben időzik otthon vagy poroszkál Újlipócia ismerős flaszterén a sokszor bejárt utcácskákon, kiskocsmától kávéházig, ismerőstől barátig, vagy csak szemlélődve, látszólag céltalanul. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Ehhez képest most távoli tájakat barangol be a svájci hegyektől Pozsonyig, Kolozsvártól Amszterdamig, Szombathelytől a Nyírségig. A karcsú, elegáns kötet, mellyel az író a könyvhétre lepte meg hűséges olvasóit, több mint félszáz hosszabb-rövidebb írást tartalmaz: tárcát, útirajzot, úti töprengést, mendegélő meditációt. Meg persze sok történetet és még több kalandot, melyek vele estek meg, vagy amelyeket kószálásai során hallott jó embereitől, utastársaitól. Az elbeszéléseket nem a tárgy, hanem az alany kapcsolja olvasmányos füzérré: az írói tekintet - az a sajátos nézőpont, ahogy Bächer Iván fürkészi a világot, tűnődik annak folyásán, spekulál furcsaságain, s ahogy kíváncsi szemmel, nem minden iróniától és öniróniától mentesen elmeséli, amit látott. 

Szabványos útleírást hiába is keresne az olvasó a kötetben, mert ezek a sokfele kalandozó krónikák valamiképpen mind a szerző világra való rácsodálkozásáról szólnak, melankóliáról, szemlélődésről és ismeretlen vidékek felfedezésének öröméről. A legmegkapóbb Bächer útirajzaiban a birtokbavétel módja, az, ahogy az elé táruló élményeket, életformákat, szokásokat egységben, a maguk teljességében igyekszik látni és láttatni. Minden kiruccanása mögött – Heidelbergben vagy akár Szentendrén, Kolozsváron vagy Sopronban – felsejlik a bebarangolt régió történelme, az ott élők szokásrendje, s a pillanatnyi politikai helyzet, a szociológiai metszet. Meg persze az ízek, az illatok, a helyi konyhák specialitásai, a gasztronómiai különlegességek. Regényes kultúrhistóriai fejtegetésekbe ágyazva, könnyed eleganciával megformálva. Valójában ugyanolyan élvezettel meséli el Bächer a látott és megtapasztalt élményeket, ahogy egy ízletes vacsora elkészítésének módját oszthatja meg, adomázva, barátaival. A megrajzolt kép sosem távolian idegen, mindig barátságos, élettel teli és otthonos. Mert régi barátok, cimborák, rokonok, jó ismerősök a szerző útikalauzai, gondos vendéglátói, járjon bár Hollandiában vagy a Kiskunságban. 

Bächer megfigyelései, leírásai pontosak, szinte mindig élesek, tárgyilagosak, fanyar humorral átitatottak. A kötet legpompásabb, jellegzetes írása, a Tehén a Dunában afféle lírai groteszk. Az elbeszélő a Dunakanyar egykori hajóállomásának mólóján üldögél, mikor a csillogó hatalmas víztömegből komótosan partra úszik egy szépen fejlett tehén. A túlpartról indult s minden őszön átúszik egyszer ide, a mólóhoz. Neve is van: Vilmos, akit aztán gondos gazdái mindig hazavezényelnek. A leírás látszólagos szenvtelensége mögött gyöngéd irónia munkál: lám, ilyen csudák esnek meg e vidéken. 

Miről is értekezik még Bächer? A svájci hegyekről s a zürichi városképről, ahol a diáktól a bankvezérig mindenki biciklin vagy precízen és csöndesen közlekedő villamoson jár. Meg a szociáldemokrata városvezetésről, a hagyományokról, a helyi népszavazás gondosan ápolt intézményéről. Aztán egy holland nagymamáról, a sajtokról, a csapvízről, hűvös kamrák titkairól, s a rendről, amely nélkül nem lehetne kibírni a sötét és hideg holland teleket. Hívogatóan hangulatos beszámolók – Sümegelés, Szombathelyezés, Pozsonyzó, Tokajozó – szólnak egy-egy városnak s környékének miliőjéről. Megannyi remekbe szabott pillanatfelvétel utcákról, várakról, történelemdarabkákról, életérzésekről, hangulatokról. A leírások többnyire találkozásokat is megörökítenek: régi baráttal, útitárssal, utcaszöglettel vagy egykori emlékkel, kalanddal.  

„A Nyírségtől súlyos hiba a vándornak anélkül elköszönnie, hogy egy-két kiló tarpai szilvalekvárt, penyigei somlekvárt, szatmári szilvapálinkát úti csomagjába el ne rejtsen” – áll a Nyírségi gombócleves című úti krónikában, amelyben – kell-e mondani – delikát helyi étkek elkészítésének fortélyai is tanulmányozhatók. Akárcsak a bajai halászléfőző-fesztiválról szóló ínycsiklandozó beszámolóban, amelynek apropóján, némi történelmi kitekintéssel, a bajai tolerancia és emberség egykori fontos megnyilvánulásait sem hagyja említés nélkül Bächer. De sokat mesél egy-egy országrész lakóinak viselkedéséről, tárgyi kultúrájáról, beszédmódjáról, nyelvhasználatáról. Burgenlandi barangolásai közepette megörökíti például a magyarból lett, elnémetesedett jövevényszavakat, a regionális nyelvhasználat különleges fordulatait: „Hideg hat den meleg gefressen, mondják, ha hidegre fordul az idő. Aki pedig a jó reggelig mulatja át az éjszakát, arra azt mondják: Bis ins jureggett aufbleiben.” 

A legplasztikusabb leírások persze most is emberekről szólnak, ismerősökről és újonnan megismertekről, sokféle titkot tudó öregekről, bölcs asszonyokról, leleményes vállalkozókról, derék családanyákról és apákról. Empátiával, humorral, némi rezignációval. Mert Bächer kószálásainak terepe bensőségesen emberközeli, emberléptékű világ, írjon bár az öreg kontinens bármely szegletéről.

Ha jól számolom, ez a szerző harmincadik kötete: s ez is hamisítatlan, pompás bächeriáda.
Szerző:  Bächer Iván,  Cím:  Kószáló,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2011,  Kiadó:  Ab Ovo,  Terjedelem:  200 oldal,  Ár:  2850 Ft,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott
Címkék: Ab Ovo, Bächer Iván