Az egészen más a limerik esetében – mert e műfaj kibővített gyűjteményét, a Magyar badart vesszük szemügyre – majdnem mindig ugyanaz. A pikánsnál is pikánsabb, a pajzánnál is pajzánabb fordulat. Amely néha a nyomdafestéket tűrően éli ki nyomdafestéket nem tűrő hajlamait, máskor még kipontozni sem igen lehet (mert például mi is volna a Barkaszóval összecsengve ama f-ó?). A Várady Szabolcs által szerkesztett, játékos – elmét és egyéb testrészeket vidámító – kötet könyvbemutatóján a szerkesztő igyekezett úgy irányítani a szemelvények felolvasását, hogy előbb a szelídebb (például történelmi tárgyú) limerikek hangozzanak el, ám derűsen bele kellett törődnie: ami témája szerint történelmi, limerikként az is inkább erotikus. (Egybehangzó vélekedés szerint a malac szellemességben a nem kevés évtizedet számláló, nagy tekintélyű zenetudós, Kertész Iván jár élen.)
A három hosszabb és két rövidebb sort tartalmazó, a a b b a rímképletű versalakról az összeállítás első megjelenésekor, 2002-ben ezt vetette papírra Várady: „Akárhogy is, a magyar limerik természetesen más, mint a sok száz éves múltú, szerteágazó gyökerű angol limerick. Nincs múltja, csak mintája”. Az idei Ünnepi Könyvhétre (a Syllabux Kiadó jóvoltából) a korábbi 300 limerik 54-gyel csökkent, 154-gyel bővült, tehát 400-ra gyarapodott, alaposan megújult (főleg az aktuális vonatkozású bökversek frissekre cserélése folytán, s új szerzőknek köszönhetően). Az újabb jegyzet-előszóban már ez is olvasható: „Semmi kétség: a limerik a magyar nyelvben és agyakban is gyökeret vert, és azóta buján tenyészik, mégpedig annak rendje és módja szerint: profik és műkedvelők kertjében egyaránt”. Vagyis az újabb Magyar badar felé lényegében az előzménye nyitotta meg az utat. A limerik ragályos: aki megismerkedik a versalakkal, hamarosan észleli: effélét csinálni maga is próbálgat.
Túlzottan sok filosz okoskodást nem igényel a kilenc fejezetre osztott kötet, melyet a limerik voyeurjei bizonyára hátulról előre szemelgetnek majd, hiszen minél magasabb a versike sorszáma, annál vaskosabb a minimű. Tisztességes recenzió nem is próbálkozna az alig összehasonlítható, mert a formai követelmények miatt eleve prototipikus ötsorosok kritikai mérlegelésével, csupán idézne, kedvcsinálóul, a nonszensz humor és nyelvi teremtő erő e felségterületéről. A mutatóba mégiscsak felbukkanó decensebbek közül például ezt: „Élt a skót Felföldön egy holló. / Szófukar volt, sőt: nagyothalló! / Ha jött egy jó varjú, / s szólt hozzá: »Hauvarjú?«? – / annyit se vágott rá, hogy: »Helló!«” A jámboran szilajabbak sorából mondjuk ezt: „Egy nő (már elnyűtték tropára) / költőket visz már csak szobára. / S testéért fizettet / három-négy szonettet, / előre. Ennyi egy sznob ára”.
A varjúsat Kovács András Ferenc, a szobásat Szőnyi Ferenc írta; mindketten a publikációs rekorder Várady Szabolcs leghűbb fegyvertársai (Hajba Vince, Imreh András, Lackfi János, Lator László, Nádasdy Ádám, Papp Gábor Zsigmond, Vadász Géza és Varró Dániel, valamint a már elhunyt Orbán Ottó és Timár György mellett). Sokszor eleve a felütés is biztos sikerrel kecsegtet: „Az Amurban úszik egy Timur…” (Fodor Ákos), „Szerette a zenét Orálka…” (Tandori Dezső), „Mi ütött a félénk Linába…?” (Vac Demeter), „Volt egy hely, úgy hívják, Kötcse…” (Imreh András), „Ifmered a pöfe Gabikát?…” (Lator László) etc. A szerzők neve a névmutatóból, illetve a tartalomjegyzékből világlik ki, tehát az antológiát a „ki írhatta?” irodalmi vetélkedőre is lehet alkalmazni.
Persze a négyszáz limerik kvalitása nem egyforma. Akad, amelyiknek egyik ríme régtől ismeretes szóviccként, előfordul túlzottan erőltetett rímképzés, s megeshet: az ötödik sor után hatodik, hetedik is kellene, hogy üljön a poén. Összességében a Magyar badar nagyszerű olvasmány, és az élvezeten kívül a tapasztalattal sem marad adós. Kiderül: Apostag az a hazai helységnév, amely leginkább csiklandozza a rímeltető kedvet. Ha kifogyunk a magyar rímekből, segítségünkre lehet az idegen nyelvi szókészlet, akár ugyanúgy torzításokkal, mint a hungarus. Az ember testi, lelki, szellemi, társadalmi esendősége oly kimeríthetetlenül sokféle, hogy e tárház, panoptikum, emberkert végtelen számú limerik megalkotását teszi lehetővé, ha győzzük nyelvvel-nyelvezettel. Nem is pusztán ironizálás- és menekülésképp. A jó limerik balzsam. Lándzsás útifű: mindent gyógyít (egy pillanatig) – azzal, hogy megmutatja, hol is húzódik a talán nem is sejtett seb.