Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PRO MEMORIA

Csernák Árpád: Két év
2011. jún. 25.
Az alcím mond többet: Egy kaposvári színész naplójából. Az időpontosítás még többet: 1977–1979. Nem két év, hanem két évad naplója – a „Kaposvár-jelenség” hőskorából. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Csernák Árpád, a jelen jó tollú novellistája, igényes publicistája – mint a szerkesztő, Farkas Judit utószava tudatja – „a kaposvári színházba 2004. december 3. óta nem tette be a lábát”. Mivel a könyv a harmad századdal korábbi időszak tanújele, nem tartozhat ide, milyen körülmények között született a fenti napra datált irat, mely a színművész „közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésével kapcsolatos felmentő határozat”: létszámleépítéssel indokolt elbocsátás, az érintett számára nyilván méltatlan kirúgás volt. A 2000-es évtized eseményeit tehát nem érdemes visszavetíteni az előzményekre, az olvasó azonban érzékeli, hogy az 1943-ban született Csernák Árpád, aki épp 1977-ben már pályájának hatodik állomására térve szerződött a szakmai otthonát azután (két rövid megszakítással) igen sokáig jelentő Csiky Gergely Színházba, a kezdetektől azonosulás és távolságtartás kettősségével viszonyult az ország akkori ünnepelt, (egyik) „mintamérték” társulatához.

csernak

A naplóíró különböző kéziratos füzetekbe jegyezte, betétekkel kompilálta krónikáját, melyet valamivel utóbb, több ülésben maga gépelt le. Az átírás is eredményezett módosításokat, melyeket tetézett Farkas Judit sajtó alá rendező munkája. A színész némi unszolásra engedélyezte a kiadást. (A kihagyások, névrövidítések stb. általában nem az ő kezétől származnak.) Helytálló a Hungarovoxnál megjelent könyv közreadásának szerkesztői indoklása: „…kordokumentum, melyet mindenkinek meg kell ismernie, aki kíváncsi a hetvenes évek Magyarországára, a színészi lét fény- és árnyoldalaira, egy érzékeny fiatal művész útkeresésére”.
A keresztény értékek vonzásában élő, a keleti tanokkal is behatóan foglalkozó, kulturális javakat habzsoló szellem mutatkozik meg. A fiatal férj – már két kis fiúgyermek apja – övéitől távol, a családszervezés, az utazások, a szeretetpróbák mindennapos nehézségeivel szembesülve eszi a színészhivatás kenyerét. Baleset, betegség, konfliktus, összetűzés, lázadozás, siker, balsiker bőven jut a feljegyzésekbe. Dramaturgiai értelemben szerencsés – szerencsére az élet is kedvező választ adott –, hogy Csernák egyik gyermekének súlyos (kis híján végzetes) betegsége 1979-ben következett be, így a mellérendelő jellegű kis passzusok végére került, hirtelen emelkedést adva az epikus anyagnak. 
A naplórészletek bizonyos hányada ismétlő, nyomatékosító: a szerelmi extázist, a morális vívódást, a szakmai útkeresést újra és újra megvilágító. Más részek a két kaposvári szezon színháztörténeti (és történeti) értelemben is érdekes lenyomatai. Az ott megélt művészi-emberi létmód, az önépítés azonnali reflektálásába belefér, hogy Csernák pozitív és negatív értelemben is hajlamos a kollégák melletti vagy elleni heves kardoskodásra; Per Olov Enquisttől a Tribádok éjszakáját olvasás után „kidobja” („Egy degenerált svéd író hatásvadász darabja”). Babarczy Lászlót előbb alkalmatlan színházvezetőnek nevezi (szemtől szembe is), majd méltánylón a pártjára áll; a Nebáncsvirág című operettből (pedig művészileg is milyen termékeny volt a kaposvári operettjátszás) a mű és a szerep „hazug, blőd” voltára hivatkozva kiszáll. Az önkeresés konfliktusait egy modern tájékozódású, szenvedélyes művelődésű, ugyanakkor az ún. konzervatív értékeknek elkötelezett – jellemzően Balczó Andrással levelező – fiatalember éli meg.
Különösen érdekes az egykori, Szendrő Iván-féle Tanyaszínház körüli események leírása, a Várkonyi Zoltánhoz fűződő kapcsolat kétszeri mérlegelése (egyik alkalommal Várkonyi halálakor), és a Pro memoria elkülönítéssel (vagy nélküle) applikált idézetek, gondolatsorok, maximák egymásutánja. Annyi bizonyos, hogy a naplóból nem a konvencionális Kaposvár-kép bontakozik ki, amelyet részint a kortárs Kaposvár-rajongók is feltételeztek, részben az utókor is sokszor igaznak vél. (Csattanós párhuzam az egykor kaposvári dramaturg Spiró György szintén ünnepi könyvheti Kémjelentés című novelláskötetében a Próba: mit is jelentett „a legjobb magyar színház” tagjának lenni.)
Farkas Judit odaadóan, érezhető ügyszeretettel végezte a kézirat körüli teendőket – de sok hibával. A jegyzetek szinte mindig csak ismétlik, aki a szövegben található („a városházán Balajcza János tanácselnök…” = „Balajcza János, Kaposvár város tanácselnöke” stb.). Születési (és halálozási) évszámot jobbára azon nevek mellett közöl, amelyek a legközismertebbek, tehát könnyen elérhetők lennének az adatok; másutt nem. Több névírás pontatlan, számos információ épp a specifikusat nem tartalmazza. Név helyett betűjel alkalmazásának semmi értelme: aki bennfentes, feloldja, aki nem, átsiklik rajta. Az utószóban fennkölt mondat, hogy a könyv megemlítettjei közül időközben „az égi társulathoz szerződött Paál István, Dánffy Sándor, Vajda László, Balkay Géza” – de sajnos oda szerződött immár Kátay Endre és más is.
Hasznos, érdekes, nívós a kötet gazdag fényképanyaga. A plakátok, színlapok átböngészéséhez érdemes nagyítót elővenni. A nevek is a színházi emlékezetet naplózzák.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek