Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A FESTMÉNYEK LEVETKŐZTETÉSE

Egon Schiele: Women / Richard Nagy Galéria Gallery, London
2011. jún. 19.
A magyar származású Richard Nagy ősszel nyitotta meg új galériáját Londonban. Az angol közönségnek szinte teljesen ismeretlen Egon Schiele bemutatásával nagy tettet hajtott végre egy kis galéria. RÁCZ GERGŐ ÍRÁSA.
Egon Schiele: Álló akt narancs harisnyában
Egon Schiele: Álló akt narancs harisnyában
Richard Nagy Londonban élő, ausztráliai születésű, de apai ágon magyar származású műgyűjtő. Édesapja akkor született, amikor Egon Schiele meghalt, és húsz évesen, 1938-ban emigrált. Richard Nagy műgyűjtő és műkereskedő a XX. századra, azon belül is az osztrák-német szecesszióra specializálódott, de gyűjteményében megtalálhatóak a múlt század legtöbb híres alkotójának a munkái is. Első galériáját 1989-ben, a Dover streeten nyitotta meg, melyet az Old Bond street-i Richard Nagy galéria követett 2010 novemberében. Ennek az új képtárnak az első rendezvénye a mostani, régóta tervezett kiállítás. A London szívében lévő második emeleti kis kiállítótér nagy versenyben van, hiszen a körülötte lévő utcákban legalább két tucat másik kis galéria állít ki, árul képeket, ráadásul a nagy testvér, a Royal Academy of Arts tőszomszédságában, a Mayfair-ben.
Nincsenek nagy molinók, sem táblák, hogy hol is található a kiállítás. A hosszas keresgélés után az egyik kapualjban egy kis tábla látható, rajta a felirattal: Egon Schiele: Women (Nők). Bejutni nem egyszerű. A kapucsengő megnyomása után egy női hang közli, hogy második emelet, ahol is a galéria kilincs nélküli ajtaja előtt újabb csengő, belül pedig két öltönyös férfi áll, hogy betessékeljenek. A kiállítás megközelítése rögtön a XX. század elejére sodor minket, egy alkalmi, titkos találkába csöppenünk; egy olyan házba, ahol olyan nők vannak. A tér két kis szoba méretű, a falakon sorakozik a negyvenöt alkotás, a fülledt erotikát légkondicionáló kompenzálja. Az egyetlen női alkalmazott diszkréten mosolyog, asztalánál megvehető a katalógus, ha valakinek nem lett volna elég a látvány, és haza is akar vinni belőle. 
A látogatók szolid, mégsem kis létszáma megőrizte a bizalmas hangulatot. Persze sok embert nem is vár a galéria tulajdonosa, mint fogalmaz: Schiele nem nagyon ismert Londonban. Az angol közönségnek eddig nem volt lehetősége találkozni a festő munkásságával, hiszen képei túlnyomórészt bécsi múzeumokban láthatóak. Egyetlen tárlat volt eddig látható Schiele és kora címmel a Royal Academy of Arts-ban, 1989-ben, itt tehát újdonságnak számít az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó éveinek kora, stílusa, alkotói (s a National Gallery-ben is mindössze egy Klimt-festmény található). A tavaly megrendezett Budapest kincsei: Európai remekművek Leonardótól Schieléig plakátján látható Ölelkezők című kép az egyedüli, amely a nagyközönség számára is ismert lehetett a reklámokból. 
Egon Schiele: Wally Neuzil fekete harisnyában
Egon Schiele: Wally Neuzil fekete harisnyában
A csupán huszonnyolc évet élt alkotó művészi témája a szexualitás-halál témaköre. Egy fiatalember legfontosabb gondolataival találkozik tehát a néző, és egy olyan koréval, amikor a piroslámpás világ fontos volt, csak nyíltan senki sem beszélt róla. A tabut addigra többen döntögetni kezdték, de erélyes elutasításba torkollott, ha valaki a köztudatba akarta dobni a pornográfiát. Schielét 1912-ben meggyanúsították, hogy elcsábított egy kiskorú modellt, emiatt letartóztatták. A bűnösségét nem tudták bebizonyítani, mégis benntartották huszonnégy napra szeméremsértő képei miatt, melyeket a házkutatás során koboztak el. A kislányaktok közül a bíró egyet el is égetett. A börtönben töltött napok alatt Schiele önarcképeket készített, tizenhárom vízfestményt, melyeken az áldozat szerepét öltötte magára. A művészettörténet majdnem legtöbb önábrázolása hozzá kötődik, igazi ego(n)ista volt. 
Öt önarckép tekinthető meg a tárlaton, közülük a leghíresebb az Eros című, mely vízfestékkel készült papírra. Az alak bőre halottszürke, egyedül égnek meredő fallosza sárgáspiros, és ha ez nem lenne eléggé szembeötlő, még a két keze is rá irányul, ballal tartja, a jobb pedig rá mutat. Az alak ránk néz, de a néző nem tudja levenni a szemét az egyetlen színes, élő részről. Érdekes megfigyelni a kép előtt elhaladókat, egyesek meghökkennek, mások jót mosolyognak, van, aki magába merülve elméláz előtte, és van, aki szemét lesütve húzódik arrébb megtekinteni az egyik fontos korai vízfestményét, a Nő homunculussal-t. 
Egon Schiele: Nő homunculusszal
Egon Schiele: Nő homunculusszal
A fekete hajú modell több kiállított képen is szerepel, kilétét nem sikerült kideríteni. A felkönyöklő, törzsből visszaforduló alak tekintete ránk szegeződik, itt mi, férfiak vagyunk elcsábítva, ahogy az előbb, a maszturbáló önarcképnél a női vendégek. Az oldalánál álló homunculus két keze a nőn pihen. A kis ember a női vágy kiszolgálására létrehívott élet, aki csúcsra juttatta a fekete hajút. A kipirosodott arc és mell izgalomra utal, kéjjel néz vissza ránk. Épp ilyen tekintete van az Ülő akt viola harisnyában alakjának, meg szinte az összes nőnek a képeken. A Fekvő akt lila harisnyában kitárulkozik felénk, a sárgás-zöld test mindent mutat, ami egy kukkolónak lényeges, ami nem, az nincs is rajta; aki akarja, odaképzeli. Emiatt az alak torzó, nincs feje és keze, csak a balból látszik a test mellett kevés körvonal. A csak a bal lábon viselt vörös tűsarkú sietségre utal. Az ilyen pillanatok megragadása volt Schiele célja. Egy gyors rajz után az esetleges színezés emlékezetből történt, a pillanat, miként egy fotográfián, kimerevedett. Mivel egy kuplerájban is van személyzet, éppen emiatt fér meg a sok meztelenség mellett pár felöltözött, sőt túlöltözött nő: a Lány kék köténnyel, a Nő fekete köténnyel és a Szőke nő vörös muffal. E három alakot leszámítva mindenki vetkőzik, vagy meztelen, vagy erotikusan pihen, mint például az Alvó Gerti Schiele. 
Az érett korszakából (1910-1918) való rajzok mindegyike Egon Schiele nőalakjait ábrázolja, testvérét (Gerti), volt barátnőjét (Wally), feleségét (Edith) és annak testvérét (Adele), vagy fizetett modelleket. A kort átható provokatív dekadencia ékes példája a kiállított Gerti Schiele nagy kalapban című rajza, melyen testvére félmeztelenül pózol, és éppoly kihívóan néz, mint az utcáról felhívott félvilági nők. Alakjai szinte csak kontúrok, töredezett formák, torzók. Testeibe belemart a halál, és az egyetlen módszer, amivel küzdeni lehet az elmúlás ellen, a hedonizmus. A képein megjelenő erotika, pornográfia és az elnagyolt, színezett nemi szervek arra irányítják a figyelmet, amivel el lehet feledtetni a romlandósághoz fűződő viszonyunkat. Lejáró szavatosságú termékek vagyunk, emiatt a testek hiányosak, de a színezett szervek azt mutatják, hogy az elmúlás legalább papíron legyőzhető. Aki megtekinti a kiállítást, nem az ellen lázad (ha lázad), hogy hullaszag lengi be a képeket, hanem azért, mert olyan erejű erotika, pajzán életöröm sugárzik a képekből, hogy az akár felháborító is lehet. 
Egon Schiele: Zöld harisnyák (A képek forrása: Richard Nagy Ltd., London)
Egon Schiele: Zöld harisnyák (A képek forrása: Richard Nagy Ltd., London)
A lecsupaszítással felszínre kerülnek a rejtett hibák, kiderül, hogy a test a halál lakóhelye, és csak egy dolgot lehet vele tenni, mielőtt teljesen birtokba veszi az új úr: kiélvezni minden percét, és arról bizonyítékot hagyni az utókornak. Az aktok kifacsart testhelyzetei mellőzik a térkompozíciót, oda vannak dobva a papírra. Az alkotási idő alatt azonban sok minden történt: a modell ki volt szolgáltatva a festő kényének-kedvének, aki naplója alapján valószínűleg nem csak lerajzolta őket. A zsenitudat teremtő tündöklése ez, de csak addig a rövid ideig, amíg saját képmására alakítja a látott egyént, akit utána a képen magára hagy, puszta körvonalként. A festészet deista istene volt ő, megtehette volna, hogy kidolgozza az alakokat, és a hátteret is, de ő csak stilizált. A papír üres terében egy meztelen, sokszor torzított alak az élet gyökértelenségére utal, arra, hogy a hús nem bír maradandót alkotni. Ő tud; teremt és magára hagy, lenézi a világot, amit alkot, mivel be sem fejezi. Ahogy az alakjait, úgy a vásznat is levetkőzteti, megszabadítja minden mázától, minden sallangtól, csak a lényeget hagyja meg, a romlandó húst. Ez Schiele újítása, így a képen semmi más nincs hatással a befogadásra. A festményein néha megjelenő aura az alakok körül a csupasz vásznat mutatja, visszautalva a rajzokra. Ez a befejezetlenség az élő ember befejezetlensége is, mivel a tényleges halhatatlanság lenne a kész ember sajátja. Ő megmásítja a teremtést azzal, hogy papírra veti a pillanatot, amikor az elesett, romlandó nők kitárulkoznak, csábítanak, felragyognak. A halállal szemben viselt háború kis győzelmei ezek, azzal a tudattal, hogy a végső csatát mégsem lehet megnyerni. 
Több angol művészeti író szerint az idei év egyik legfontosabb kiállítása ez. Egy nem ismert kor nem igazán ismert alkotóját mutatja be egy kis galéria, minőségi képekkel. Richard Nagy tehát nem csak a környező galériáknak, de a nagy múzeumoknak is irányt mutat. Az ingyenesen megtekinthető tárlatot sokan látogatják, a titkos légyottra nőket éppúgy csábítanak a képek, mint férfiakat, mindenki megtalálja a magának való erotikus képet, kukkolása tárgyát. Aki felfedezi a kis galériát, igazi látványosságra talál Egon Schielétől, aki megrajzolta a hús utolsó tündöklését. 
A kiállítás megtekinthető 2011. június 30-ig.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek