A gyűjtemények és tárlatok változatosak, a Palatinus söröző kirakatában például Jordán Tamás-fotók láthatók. A képzőművészet viszont, úgy tűnik, egyértelműen hátrányos helyzetből indul a színházi produkciókhoz képest: sem a műsorfüzetekben, sem a helyszíneken nem találunk részletesebb tájékoztatást vagy útmutatót a látottakhoz.

Részlet Gombár Judit életmű-kiállításából

Az Irodalom és Művészetek Házának Martyn-termében tekinthető meg június 9-17. között Gombár Judit életmű-kiállítása (közvetlenül az ugyanezen a helyszínen berendezett Básti Lajos fotóiból rendezett kiállítás fölött). A kurátorok Horányi Júlia és Polgár Péter. A reklámanyag a tárlatot formabontónak, „hagyományostól eltérő jellegűnek” vezeti fel. Sajnálattal látjuk, hogy mindössze egyetlen, nem túl nagy teremről van szó, ahol azonos fehér háttér előtt nagyjából hasonló arányban vannak jelen a Gombár tervezte jelmezekről készült különböző előadásfotók (a teljesség igénye nélkül: Theomachia, 2003; Négerek, 2004; Empedoklész, 2005;  Pelleás és Melisande, 2005) és az eredeti jelmezek illetve bábok. 

A kiállítás látványvilága groteszk és abszurd, az apró képkeretek fogasként lógnak ki a falból, a terem belseje felé haladva pedig hússzín és rózsaszín gnómokkal és pokolbéli figurákkal találkozik az idetévedő. Láthatóak a Maurice Béjart társulatának készített kosztümtervek, a Budapest Bábszínházban 2009-ben bemutatott, (a fent említettekhez hasonlóan szintén) Balázs Zoltán rendezte Faust előadáshoz készült bábok, valamint a Nemzeti Színház-beli Amalfi hercegnő jelmeztervei. 

Az alkotóról közvetlenül a bejárat mellett rövid életrajzi összefoglalót olvashatunk, amely felsorolja díjait, valamint néhány, kicsit talán túl általános mondatban összegzi stílusa jellegzetességeit. A kiállítás szervezői úgy döntöttek, inkább a látványra bízzák a hatást, ennek ellenére hasznos lett volna egy kicsivel több verbális útmutatás is adni. Az alkalmi gyűjtemény a bejárati ajtótól teljes egészében belátható, ezért csak kevéssé tud a meglepetés erejével hatni. Az alkotások színházi közegből való kiragadottságuk okán pedig furcsán merevnek és élettelennek tűnnek, a laikus, azaz az előadásokat nem látott szemeknek idegenek.

Közösségi-háló

A Színház téren a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi és a Debreceni Tudományegyetem Műszaki Karai valamint győri és soproni építészhallgatók állítottak fel installációt Közösségi-háló címmel. Ahogy ismertetőjükben írják, a közösség és a háló rokon fogalmak, ezt a rendszert pedig „a kíváncsiság hajtja”. Ennek az ösztönnek a térbeli megformálása az a fehér dobozszoba, amely egy hétig látható a téren. A rózsaszín kilinccsel ellátott, nyitott tetejű helyiség a kukkolás lehetőségét teremti meg, akárcsak a közösségi oldalak – vagy sok esetben a színház. A performanszhoz viszont hozzátartozhat az a szorongás és gátlásosság is, amely megakadályoz minket, az utca embereit abban, hogy benyissunk egy teljesen környezetidegen objektumba – az ilyesfajta félelem az, amelyet az internet névtelensége vagy a közösségbe való beleolvadás például teljes egészében fel tud oldani.  

Mindig van persze egy vállalkozó szellemű első, és így kiderülhet, hogy belül „csupán” zöld fű van, egy darab gyep a téren, az ajtó pedig belülről nem nyitható, csakis a falra szegezett rózsaszín kulcsok valamelyikével. Telnek a napok, fogynak a kulcsok, az emberi kíváncsiság és a leselkedés iránti vágy beteljesül, és jelet hagy maga után. 

A Színház tér szomszédságában, a HattyúHáz Galériában látható a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának közös kiállítása FaceWorld címmel. (A lakásnyi méretű, egyébként nagyon izgalmas atmoszférájú kiállítótermet 2011 áprilisáig a Közelítés Művészeti Egyesület működtette, azután az ismét a város tulajdonába került. Ehhez a helyszínhez köthető többek között a 2010 őszén látható Engedetlenek című, lengyel képzőművésznők alkotásait bemutató kiállítás, amely a gender ideológia „kártékonysága” okán kiváltotta a pécsi egyházmegyei püspök tiltakozását is – a kiállításról szóló írásunkat l. itt – a szerk.) A FaceWorld, a pécsi Művészeti Kar honlapján olvasható pályázati kiírás szerint a Facebook és a művészet közös pontjait hivatott feltérképezni. „Te mire használod? És miért? Valóban ennyire fontos részesévé válni ennek a közösségi hálónak? Aki nincs jelen, az nem létezik? Hogyan lehet sok száz barátunk? Milyen ez a virtuális házibuli? És milyen volt hajdan a valódi? Léteznek még élő közösségek?”

Részlet a Faceworld című kiállításból. Fotó: Tóth László (A képek forrása: POSZT.hu)

A kiírásban szintén említett formai és technikai megkötések mellőzése nem nagyon hozza a remélt heterogenitást, főként festményeket láthatunk, általában cím nélkül, csak az alkotók nevének feltüntetésével. A kohéziót, de legalább a tájékozódást itt is nagyban segítette volna valamiféle írásos anyag, de a galériában csak az idei Ifi Géniusz-programok felsorolását találjuk. A hivatkozott Facebookos vonatkozást sem sok helyen találjuk meg, hacsak nem az angol szó „arckönyv” jelentésére kellene itt koncentrálnunk (a képek nagy része színes portré). A bejáratnál Vértesi Aliz alkotását láthatjuk, amely néhány, kék hálóba gabalyodott bábut ábrázol. Kiemelkedőek még Villányi Szilvia plafonról lógó „szemképei”, melyek hátulról – ha átsétálunk alattuk – tükrök, amelyekben a saját „szemképeinket” láthatjuk. 

A képzőművész Ifi Géniuszok legfőbb mottója, úgy tűnik, az anything goes. Mindent lehet. Csak arc(könyv) kell hozzá.