Párhuzamos örökségek / JAK Tanulmányi Napok 2011
2011.06.20.

Szomory nincs, mert több vonatkozásban is „nulla”, mint író, mégis fantasztikus jelenség. Ezt Bán Zoltán Andrástól tudtuk meg, pontosabban Szegő Jánostól, aki mindig szeretett volna Bán Zoltán András lenni. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.

Szomory Dezső
Szomory Dezső
Fordítsuk komolyra a szót – következhetne a közhely, de ne fordítsuk, mert ami eddig leíródott, eleve komolynak íródott, s mindaz, ami a Kossuth Klubban június 10-én és 11-én négy ülésszak során elhangzott, még zsengébb pillanataiban sem tévedt komolytalanba. Az idei JAK Tanulmányi Napokon a József Attila Kör tagjai, meghívottjaik és vendégeik arra keresték a választ: „Miben különbözik az írók irodalomtörténete az irodalomtörténészekétől?” E főtémáról a legtöbb értekező – legalábbis azon nem kevesek, akiket módunk volt meghallgatni, vagy akiknek a kézirata e-mailben vált hozzáférhetővé – örömest szakadt le, hogy saját kutatási területeinek valamelyikére visszahúzódva szabályos-alapos műelemzéssel, csattanós esszével, összehasonlító vizsgálattal helyettesítse a centrális kérdéskör tényleges közelítését. 

Az alaphangot a nyitó előadás bevezető részében Kálmán C. György az egész konferenciára érvényesen ütötte le (mielőtt ő maga is elkanyarodott volna egy terület, a magyar avantgárd irányába): az írók által deklarált hagyományválasztás (a személyes írói „vallomás-irodalomtörténet”) egy művészeti leszármazási sor preferálását jelenti. De nem feltétlenül kell hinni az íróknak. Kötődéseiket illetően tévedhetnek is, félrevezetés is lehet a céljuk. Az idevágó kijelentéseiket helyeslő vagy korrigáló szakma, az irodalomtörténet-írás voltaképp ugyanebben a cipőben jár; a két állítás – a két örökségvállalás és -értelmezés – rokon módon bizonytalan. 

A kortárs írók közül rendszeres irodalomtörténeti munkát (XX. századi összefoglalást) nemrég közreadó Grendel Lajos sajnos nem tehetett eleget a meghívásnak, így az a szépírói-esszéista elköteleződés, amelyet az irodalomtörténeti műveket is alkotó írók, költők közt – például – a Simon István, Szerb Antal, Babits Mihály nyomvonalon lehet visszakövetni, itt nem juthatott szóhoz. A szépirodalmat is író irodalmár szakemberek és a lírába, drámába, epikába (még) nem tévelyedett irodalomtörténészek a konferencián nagyjából egyenlő számban képviseltették magukat.

Szűcs Teri azt fejtegette, vállalja-e elődként Kertész Imre Szép Ernőt és egyes konkrét műveit, s Kertész kijelentései e kérdésben mennyiben jelenthetik önmaguk ellenkezőjét. A Szegedről Budapestre, majd vissza, Budapestről Szegedre utazó Tóth Ákos hirtelen gyengélkedése miatt épp akkor kényszerült elhagyni a klubot, amikor ő lett volna soron. Tandori-kutatásainak egyéb ágaiból részben ismert tézisei közül meggyőzően rajzolódik ki – utólag, képernyőn olvasva –, miért és miképp ismerte fel Tandori az el nem ismert Szépben a modernitás egyik küldöttét. Bán Zoltán András szokás szerint provokatívan gondolatgazdag szomoryádáját az író-kritikus távollétében Szegő János prelegálta, a tulajdonképp kettős szerepjátékot azzal a derűvel kommentálva, mely mindvégig belengte a pünkösdi hosszú hétvége előtt sajnos nem épp sűrű sorokban felvonult hallgatóságot.

A Menyhért Anna, Németh Gábor és Szilasi László részvételével lezajlott, Szegő vezényelte kerekasztal-beszélgetés alig kezdődött el, máris majdhogynem kizárólagosan az analizálandó kérdéskör egy specifikus mezejére ([anti]feminizmus az irodalomban, nőírók, műveik és témáik [hiánya] a tankönyvekben, Czóbel Minkát a fősodorba! stb.) tájolódott, a nem terméketlen személyeskedés határait is toleránsan próbálgatva. Ugyanakkor kissé „a levegőben maradt” Szilasi tétele, miszerint „a Nyugat kezd kimenni a divatból”, s ez komoly erőviszony-átrendeződéseket indukálhat a hagyomány terén. Darvasi Ferenc Mándy Iván és a kortárs magyar futballszövegek című referátuma a forinthúszas erudíció ellenére félrevivőnek is bizonyult: nyomában a sport szépírói tematizálásának vonatkozásai váltottak ki enyhébb felzúdulást, és javaslatot: kerüljön majd külön is terítékre a kérdés. Szolláth Dávid mű-vesézése (Vay Sándor/Sarolta és Rakovszky Zsuzsa VS című regénye) egy minap megjelent alkotásra vetítette a történeti (de inkább az esztétikai) alapproblémákat, s a gender-problematika előtt nyitotta meg a vita távlatait.

E sorok írójának benyomása szerint a Kálmán C. által mondottaknál sokkal előrébb a gyülekezet nem jutott, ám a helyben járás nem kurta lépésekkel történt, a részleteket tekintve valamennyi előadás és disputa, szópárbaj és bekiabálás épülésünkre szolgált. Bizonyára árnyalhatná a képletet, ha az előadások – különös tekintettel az Előttem az elődöm Turi Tímea moderálta esszé-felolvasásaira – kötetben is hozzáférhetővé vál(nának). Addig is a sokszor megidézett – íróként, költőként etc., valamint többek közt a félhosszú vers fogalmát forgalmazó literátorként egyként illetékes – Tandori Dezső In memori Szomory – van szomori memory című verséhez fordulnánk, a jó cím után valami jó befejezésért is, csak hát ebben, noha „marad az örök-érvény” és felbukkannak könyvek is, inkább a sarkantyúslevélé és a tulipánsziromé a főszerep.
 
Esemény:  Párhuzamos örökségek - XVII. JAK Tanulmányi Napok,  Helyszín:  Kossuth Klub,  Időpont:  2011. június 10-11.
Megítélt támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
Az esemény megrendezésére (2011)