A hattyúlovag - A Lohengrin gyerekeknek / Budapesti Wagner-napok 2011
2011.06.12.

A mind gyakoribb, kifejezetten gyerekeknek készült operaelőadások között is kitűnik merészségével A hattyúlovag. S bár az előadás csak félsiker, a próbálkozást mégsem csak elvi alapon dicsérhetjük. BÓKA GÁBOR ÍRÁSA.

Rögtön tegyük is hozzá: a félsiker csupán kritikusi akadékoskodás, hiszen a célközönségként megjelölt kiskorúak tekintélyes része kifejezett lelkesedéssel fogadta az álmodozó diáklány, Elza ismerkedését a Harley Davidsonon érkező bőrkabátos fiúval. „Hű, de jó volt!” – foglalta össze a második rész tapasztalatait az előttem ülő, még csak első évtizedét taposó női hölgy, és csalódottan vette tudomásul, hogy a történet nem folytatódik, nincs harmadik felvonás. Beépített embereim jelentették, hogy az általam nem látott szombati előadáson „Vissza, vissza!” skandálás is felhangzott a közönség részéről – sorolhatnánk az elmúlt időszak operabemutatóit, ahol ilyesminek nyoma sem volt.

Megyesi Schwartz Lúcia
Megyesi Schwartz Lúcia

A magát legalábbis életkora alapján kényszeredetten bár, de felnőttnek tekintő kritikus azonban kétségekkel telten ülte végig a meglehetősen terjedelmes első részt. Vajon hány gyerek fog távozni a szünetben? – tűnődtem magamban, hosszadalmasnak érezve a hattyúkartól egészen az első fináléig ívelő fél felvonás húzásmentes megtartását. (Elhangzott így az Elza rosszcsont osztálytársa, Telramund Frigyes és a messziről jött motoros srác párbaját megelőző a cappella-együttes is, amit tapasztalataim szerint még az elvadult wagneriánusok is szívesen mellőznének – nem zenei értékeinek kétségbevonása miatt, hanem azért, mert szinte lehetetlen tiszta intonációval előadni.) A kezdet kezdetén még megfelelő arányokban váltakozó prózai és zenei részletek az eredeti Lohengrin-opera első felvonásának végéhez közeledve így teljesen átadták a teret a zenének, s ez nem csak dramaturgiailag kérdőjelezhető meg (a létrejött műalak többi része mintha a Singspielhez közelítené az alapanyagot – ha nem is a zenei átdolgozó, Hamar Zsolt által meghatározott mozarti, hanem inkább weberi értelemben –, az elv azonban itt megbicsaklik), de praktikussági szempontokból is. Gyerekbarát megfontolásból ugyanis az énekelt részek is magyarul hangzanak el, de egyrészt Lányi Viktor és Horváth Ádám, a felnőttek számára is nehezen érthető, özönvíz előtti fordításában (ha már újrafordításra nem futotta, Fábri Péter dramaturg alaposabban belenyúlhatott volna a szövegbe), másrészt az ósdi klapanciákból is kevés jut el a fülünkbe az énekesek kevés kivételtől eltekintve gyenge szövegejtése miatt. Így aztán az első rész közepén az addig követhető cselekmény egyszerre homályba burkolózik, s csak a párbajt követően, Ortrud és Telramund kettősének terjedelmes (és Istenre vonatkozó, már-már filozófiai eszmefuttatásokkal bőven megtűzdelt, nem éppen az iskolás gyerekek mindennapi nyelvhasználatát tükröző) prózai bevezetőjében vehetjük fel a fonalat.

Ötletes és frappáns ugyanakkor a második finálé lekerekítése: Elza Ortrud általi megkísértését követően elmarad Telramund újabb nyilvános vádja – az esküvői menetet pedig a következő felvonás elejéről átemelt népszerű nászinduló helyettesíti. A következő rész elején ugyanezen hangokra masíroznak be a korábbiakban interaktív papírrepülő-dobálással búcsúztatott szerelmesek. Célszerűnek tűnik a harmadik felvonás előjátékát képező rézfúvós-tűzijáték áthelyezése is az előadás élére: bár a nevezett muzsika kifejezetten nem jellemző részlete a teljes operának (zenedramaturgiai szerepéről hosszan elmélkedhetnénk), elég élvezetes és figyelemfelkeltő ahhoz, hogy bevonja a hallgatóságot a produkció világába. Szükség is van a zene hatására: Novák János rendező energiáit mintha túlságosan lekötötte volna a végleges műalak és a rendezést meghatározó keret kialakítása – a színészi játék megformálására már kevesebb ötlet jutott, s míg élvezettel néztük a királyi hirdető szavait kísérő pompom-balettet, addig kedvetlenül vettük tudomásul néhány szereplő illúzióromboló kartárogatását a rivaldánál. Igaz, ami igaz, az operajátszás honi állapotait figyelembe véve nem árt erre is felkészíteni a nebulókat.

Hamar Zsolt
Hamar Zsolt

Szappanos Tibort egyik Mozart-szerepében sem láttam–hallottam olyan meggyőzőnek, mint most Lohengrinként: a megkurtított szólamot majdnem végig győzte erővel és kifejezéssel – amit hallottunk, stílusos, szép, bizonyos pillanatokban a sokak által megkérdőjelezett, éteri tisztaságú Lohengrin-olvasatot rehabilitáló éneklés volt. Szalai Ágnes elsősorban színészi eszközökkel tudja elhitetni az ártatlan Elza karakterét. Nincs könnyű dolga: az előadás jelentős részében kényszerül kifejező hallgatásra, amit tartalmassá tenni énekest próbáló feladat. Megyesi Schwartz Lúcia (Ortrud) és Geiger Lajos (Telramund) párosa nagyszerűen egészíti ki egymást: a lány rámenősségét és akarnokságát az önfeladásig menően szolgálja az akaratgyenge, csak mások biztatására hősködő, néha egyenesen nyafka fiú. Gábor Géza is hiteles a tanár bácsivá formált király szerepében: bár énekelnivaló kevés jutott neki e feldolgozásban, jelenlétének prózai jeleneteiben is súlya van. A Nemzeti Énekkar tagjai aktív színpadi jelenlétük mellett még a lehetetlent is megkísérelték: nagyjából húszan elénekelték a kissé nagyobb együttesre elképzelt hattyúkart. Nem rajtuk múlott, hogy a zene így hatását vesztette.

Az előadást vezénylő Hamar Zsolt átdolgozói teljesítményét részben már méltattuk: nem ejtettünk azonban még szót arról, hogy az elsősorban karcsúsításra szorítkozó áthangszerelés a laikus fül számára megtévesztő hitelességgel idézi fel a wagneri eredetit (bevallom, ennél nagyobb égszakadás-földindulásra számítottam, amikor előzetesen a Wagner-opera mozarti jellegének kibontására tett ígéretet a dirigens). A kíséretet ellátó Óbudai Danubia Zenekar művészei olyan teljesítményt nyújtottak, amely alapján a felnőtt változat eljátszására is kellően érettnek tűnnek. Vajha az ilyen produkciók kellő súllyal esnének latba a napi kenyérgondokkal küzdő együttes esetében!

Vö. Frauenhoffer György: Wagner Jr. 

Szerző: Bóka Gábor
Cím:  A hattyúlovag - Richard Wagner: Lohengrin - gyerekeknek,  Wagner művét átdolgozta:  Hamar Zsolt,  A librettót fordította:  Lányi Viktor és Horváth Ádám,  Rendező:  Novák János,  Dramaturg:  Fábri Péter,  Díszlet- és bábtervező:  Mátravölgyi Ákos,  Jelmeztervező:  Boros Lőrinc,  Videó-tervek:  Bodnár Zoltán,  Színpadi mozgás:  Gyevi-Bíró Eszter,  Szereplők:  Szalai Ágnes,  Szappanos Tibor,  Megyesi Schwartz Lúcia,  Geiger Lajos,  Gábor Géza,  Közreműködtek:  Tisza Bea,  Bodnár Zoltán,  az Óbudai Danubia Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei, továbbá a Kolibri Színház társulatának tagjai,  Művészeti vezető és karmester:  Hamar Zsolt,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott