Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HOLDKELTE

Norman Mailer: Moonfire. Az Apollo-11 hősies utazása
2011. máj. 31.
Amikor 1969. július 16-án az Apollo-11 útnak indul a Hold felé, a kilövőállomás körül közel egymillió ember figyeli az eget, köztük a nyűgös és szomjas, kíváncsi és kételkedő író, Norman Mailer is. RUPRECH DÁNIEL ÍRÁSA.
A hangosbemondó visszaszámol, és egy ország, sőt az egész világ azt várja, hogy megelevenedjen az emberes űrutazás második fokozata, amit Norman Mailer már 1950-ben Robert A. Heinlein sci-fijében, a Destination Moon-ban látott (rendező: Irving Pichel) és amiről számtalanszor olvasott Ray Bradbury novelláiban. Szóval Mailer a várakozás pillanataiban épp azon dühöng, hogy csupán egyetlen italautomata hivatott kiszolgálni a sajtó több száz munkatársát, és az is elromlott. 

moonfire

Bármi történik is az alatt a nyolc nap alatt, amíg az Apollo-11 úton van, annak nemcsak technikai, filozófiai vonzata érdekli az írót, hanem társadalmi hatása is: mint a legjobb sci-fi írók, nem a jövőről beszél, hanem a jelenről. Mailer gyanúval tekint fel, amikor a Saturn-V elhagyja a Földet, és gyanúval nézi a Columbia tengerbe pottyanását is, amikor visszatér Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins. „Vajon Isten utazik a NASA-val, vagy a gonosz irányítja a tekintetünket a csillagok felé?” – Mailer a kérdező, de a választ ő sem tudja, csak retteg a szép új világtól („a holdutazás feltehetőleg magának a világráknak az első útja”), ezért újra és újra csűri-csavarja a gondolatot. Egyedül akkor enged fel kissé, amikor ő maga is megpillantja a holdi kőzetet.
Módszerével valahol Truman Capote (Hidegvérrel) és Hunter S. Thompson (Hell’s Angels) között, az új zsurnalizmus útján halad előre, persze maileresen. A Life magazin felkérésére három részben foglalta össze a Holdra szállást, ami 1970-ben könyv alakban is megjelent Of a Fire on the Moon címmel, az űrutazás harminc éves évfordulója alkalmából pedig a Taschen Kiadó jelentette meg újból, Golden Book sorozatában. 
Szerzője alaposan elmerül „minden idők legnehezebb történetében”, hogy kissé a sajátjává tegye, néha már a főszerepet is elorozva Armstrongék elől. Nem él tudatmódosító szerekkel (most legalábbis), gondolatai anélkül is a végtelenben száguldoznak. A kiváló dramaturgiai érzékkel megszerkesztett jelenetek (az italautomata felkutatása, a Magritte-festmény, az autóroncs eltemetése) érzékeltetik a non-fiction novel-re jellemző regényírói technikák és a valóság különös elegyét. Hasonlóan, mint az 1968-as könyvében, a Pulitzer-díjas Az éjszaka hadaiban, Mailer ismét önmaga szerepébe bújik (a jelen esetben Vízöntőnek becézve magát), és miközben megpróbálja minél közvetlenebbül és részletesebben átadni benyomásait, a látványt és a legfontosabb információkat a Holdra szállás körülményeiről, alapos kritikáját adja az Egyesült Államok egészének, a déli tahóktól a New York-i liberálisokon át Nixonig bezárólag.  
Szerintem ugyanolyan jelentős pillanat, mint amikor az evolúció során a vízi élőlények kimásztak a partra.” – nyilatkozta Wernher von Braun, a náciktól a NASA-hoz igazolt tudós. Az USA visszavágott Gagarinért. Ma már, ha jelentősége nem is, de távlatai kissé más megítélés alá esnek (vö. Tillmann J. A.: A Nyugalom tengerén). A világűr gyarmatosítása (melyről Dr. Mueller lelkesedve mesél Vízöntőnek) máig várat magára, a pillanat azonban, ahogy az ember egy idegen bolygóra teszi a lábát, még mindig zavarba ejtő. Erre tapint rá Mailer, ennek abszurditásával bíbelődik hosszú oldalakon át, aminek eredménye maga a gondolkodás eredménytelensége. Úgy tűnik, határainkat feszegetjük: „Kiterjesztjük az emberi elmét.” 
Riportot ír, beszámol az űrhajósokkal készült sajtótájékoztatóról, fogadásokról, a kilövésről, melynél ő maga is ott van a sajtó munkatársainak fenntartott helyen, a Holdra szállásról, amit a NASA sajtótermében, kivetítőn nézhet végig, és a megérkezésről, melyet már otthon, provincetown-i házának nappalijában, televízión követ. Mailer azonban nemcsak egy elképzelhetetlen eseményt próbál elképzelhetővé tenni, hanem törekszik jelentőségének feldolgozására is. Mert e történetnek minden egyes eleme jellemzi az országot, mely létrehozta: von Braun és társai, akik a Gemkapocs-akció keretében kerültek a Harmadik Birodalomból az Egyesült Államokba, egyszerre váltják ki az ámulatot és a gúnyolódó ellenszenvet, egyszerre lesznek az űrprogram sztárjai és/vagy Dr. Strangelove-ok. És ott az ittas, fekete professzor karaktere is, aki szomorú magányában képviseli a „WASP”-ok (fehér angolszász protestánsok – a világűr meghódítói) faján aratott győzelmét. 
Mailer pontos leírását adja az űrhajósoknak, jellemüknek, de gyakran felveszi az ő nézőpontjukat is. Egyszerre foglal helyet kívül és belül: úgy ír a holdsétáról, mintha maga is ott lenne, miközben a sajtóteremben összegyűlt újságírók reakcióit is beleszövi a beszámolóba. Hátborzongató izgalom és kínos nevetések: az esetlen asztronauták csetlésein-botlásain mulató kacajok hallatszanak a teremben. A kettősség mintha burkolt eszköze lenne Mailer nagy kérdéseinek az érzékeltetésére: hatása alá kerül ő is, de nem enged a pátosznak, „azért sem áll fel az amerikai himnusz hallatán.”
Ez lenne Mailer tüze, a Moonfire-ben azonban van egy másik könyv is, mely egy hatalmas és impozáns fényképgyűjteményből, valamint a képek alatti idézetek és technikai információk rengetegéből áll. A mű igazi ismeretterjesztő része tehát itt, a fotók alatt bújik meg (bár a főszöveg és a képek kissé aszinkronban vannak). Dupla élmény, pazar kiállításban.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek