Fagyos téli estén kezdődött annak a rendezvénysorozatnak a karrierje, amely nem kisebb vállalkozásra adta a fejét, mint hogy újrapozicionáljon egy sok éve elveszettnek hitt zenei műfajt: a technót. Azt a műfajt, hangzást és kulturális szemléletet, amely az elektronikus zene történetének alfája és omegája, illetve amely húsz-huszonöt év alatt – sokszoros stiláris hurkaival (hard-techno, industrial), átlényegüléseivel, tisztulásaival (minimal, tech-house) és sűrűsödéseivel (off-beat, birmingham style) – gyökeresen meghatározta mindazt, amit ma modern, időtálló elektronikus zenének nevezünk.

A Technokunst szervezőcsapat két tagja, Isu – Kántor István és Dork – Berkes Dorka, alapvető célként tűzte ki, hogy a stílus vérkeringésének felfrissítése érdekében a felvonultatott zenei tartalmat, a hangtechnikát és a lebonylítást is professzionális keretek között tartó, nemzetközi színvonalú rendezvényeket hoznak létre.

Luke Slater. Fotó: Menyhárt Ágost (A képek forrása: Soundhead Media)

A techno már nem az elektronikus zene – félműveltek és sznobok által hangoztatott – negatív sztereotípiája, hanem a modern zenei kultúra történetének és nyelvezetének egyik meghatározó forrása – jelezte a rendezvény egyik főszervezője, Dork, aki idestova tizenöt éve hű követője a műfajnak, de meghatározó szereplője és szervezője is hasonló profilú eseményeknek. 

A rendezvénysorozat nevében található -kunst utótag nem tekinthető véletlennek. Németország fővárosában, Berlinben a műfajt – megkerülve a hagyományos komolyzene/könnyűzene megkülönböztetést – a kanonikusnak is tekinthető művészet rangján jegyzik. Ezért pedig nem csak a legendás Tresor klub és kiadó, illetve a hangzásvilág korábbi és jelenkori éltetői tesznek, hanem maga a nemzeti kultúrpolitika is, amely a maga helyiértékén, a művészi zene rangján kezeli ezt a kulturális területet – támogatásokkal, odafigyeléssel és együttműködéssel. Ha pedig elhisszük, hogy Berlin Európa egyik kulturális és zenei központja, akkor talán érdemes megfontolni a fenti tendenciát.

Isu – a Minimalheadz, majd a Lick the Click csapat tevékeny tagja, korábban javarészt minimal és tech-house partyk szervezője – elmondása szerint a rendezvényindítás időpontja természetesen nem tekinthető véletlennek. Az elmúlt négy-öt évben sok változáson ment keresztül az elektronikus tánczenei kultúra a zenei trendeket és technikai lehetőségeket tekintve is. A minimal techno és minimal house forradalom – sokak örömére – lecsengőben van, mindenki gyorsabb tempóra és extatikusabb hangulatra vágyik újra. Nem csoda hát, ha a techno ma reneszánszát élheti, viszont már kiépítettebb, minőségibb helyszíneken, mint hajdanán.

A régi patinás kiadók felélénkülése (pl. Blueprint, Drumcode, Ostgut Ton) mellett a hagyományteremtő nevek (Regis, Robert Hood, Surgeon, Jeff Mills) újra aktívakká váltak, de sok másodgenerációs tehetség (Sasha Carassi, Fitzpatrick, Stanislav Tolkachev, Peter Van Hoesen, Casual Violence) is megjelent a színtéren. A folyamatosan tökéletesedő rögzítési és maszterelési technikák, innovatív szoftverek pedig egész egyszerűen jobb minőségű hangzást tesznek lehetővé, ami a rendezvények akusztikai minőségét is jócskán megemeli. Az új hangzások tesztelésére megfelelőbb helyet nem is találhatnánk az A38-nál – Közép-Európa egyik legjobb, a Berghain és a Flex klubok hangtechnikai adottságaihoz mérhető, PS15 hangsugárzókkal felszerelt helyszínénél –, amely elhelyezkedéséből és visszafogottan indusztriális jellegéből adódóan is kiválóan alkalmas egy ilyen profilú rendezvény megtartására.

A sorozat ötödik állomásán – olyan nem kis nevek, mint a műfajalapítő Joey Beltram, az off-beat atya Surgeon és a birmingham style és poszt-acid techno mester Sandwell District duó felvonultatása után – az angol Luke Slater volt azt est fő attrakciója, aki számtalan zenei szárnypróbálgatása után most korábbi klasszikus, hideg, elitista, sallangmentes techno profiljával, vagyis a Planetary Assault System projektjével érkezett a hajóra.

Az est bemelegítését Isu nyújtotta a fél tizenkettő körül még félházas publikumnak. Jó hangulatú, rendkívül precíz – időnként kicsit steril – szettje a kemény lábdobok, a lebegő, finom motívumok és a ritmusban elkapott funkosabb hatású tech-house zenék egyvelege volt. Kitűnő felvezetést jelentett Dork méginkább letisztult, kopár, ezredfordulós klub-technot idéző műsorához, amely tele volt borzasztóan domináns lábdobokkal, schranz szerűen felpörgetett motívumokkal és sötét, poszt-detroit hatású funk elemekkel.

Éjjel egy után a hajógyomor teljesen megtelt emberekkel, a hátsó kis helységben a Monkey Madness csapat (Bergi és Svindler) játszott felejthető minimalt, éjjel kettőkor pedig végleg átvette Luke Slater az irányítást a pultban Dorktól.

A jó kiállású, kemény arcélű techno-fenomén – apró aggodalmaim ellenére – tényleg hozta, amit ígért. Elképesztően jó ritmusban, finom dinamikai játékokkal, zömében sallangmentesen hideg technót játszott – időnként ügyesen váltogatva a schranz, a klasszik, az offbeat vagy éppen az ibizai hatású vocal-techno patterneket – kimérten, de mégis folyamatosan kommunikálva a közönséggel.

A két órás technotörténelem külön kuriózuma volt az elképesztően professzionális, ingergazdag, ötletes vizuális körítés is. A négy darab projektorral kivitelezett pazar VJ-munka tartalma a zene minimalisztikus motívumvilágához hasonlóan zömében absztrakt formákból, fekete-fehér és egyéb letisztult kontrasztos színekből, meghökkentő optikai trükkökből és ötletekből állt. A teljes horizontot betöltő vetítés a Kiégő Izzók VJ-csapatnak köszönhető, akik közel tízéves tapasztalattal rendelkeznek, és számos csapattal ellentétben tényleg képesek határsértő, izgalmas, az installáció határát súroló, de mégis alkalmazott látványvilágok kivitelezésére.

Az est már-már rendezvényről rendezvényre visszatérő problémáját ezúttal is a hangmérnökök slendrián és sokszor felkészületlennek tűnő munkája jelentette, akik most sem ügyeltek az átállásoknál a megfelelő, jól temperált hangerőre és beállításokra. Ugyanakkor ez nem jelentett oly mértékű negatívumot, hogy ne mondhassuk el: a május 21-i Tecknokunst egy újabb sikeres állomás volt a techno hazai reneszánszában. Reméljük, nem lesz ez másképpen a nyáron sem, amikor ellátogat hozzánk a detroit-techno egyik fenoménja, Robert Hood, aki ismét egy új aspektusát fedheti fel ennek az ezerarcú, időtlen műfajnak.