Tévéfilmek / 42. Magyar Filmszemle
2011.05.19.

A televíziónak készített filmek alkotói vagy azt gondolják, hogy a televízió a kísérletezés terepe, vagy azt, hogy a tévéfilm ujjgyakorlat. Vagy pedig, hogy a tévéfilm ad lehetőséget arra, hogy egy másik stílusban, egy másik műfajban is kipróbálják magukat. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Babiczky László, a tévéfilmes zsűri elnöke tavaly zavarban volt, amikor arról kérdezték, mit is értünk tévéfilm alatt. Akkor abban maradt a Népszabadság riporterével, hogy a tévéfilm az, amit tévéfilmként neveznek a Filmszemlére. Idén még átláthatatlanabb lett a helyzet, s még eldönthetetlenebb, mit is értünk nagyjátékfilm, és mit tévéfilm alatt. Hiszen a nagyjátékfilmes programba bekerültek az MTV számára készített Hajónapló sorozat filmjei is, East Side Stories címen egy estés mozivá összefűzve (köztük egy olyan filmmel, amely ráadásul nem is a tévéfilmek, hanem a rövidfilmek között versenyzett tavaly), és itt volt látható Vecsernyés János tévés szatírája is, a Nyár utca nem megy tovább.

Az a film pedig, amelynek egyik színésze a legjobb női alakítás díját kapta, egyértelműen tévéfilm, és ha ebben a kategóriában indult volna, Hajdu Szabolcs munkája több mint valószínű, hogy díjat is kapott volna. A Te országod persze az East Side Stories szkeccsfilmbe kerülve új címen futott, így az sem rítt róla le, hogy Tar Sándor-adaptáció. Hajdu nevét, ha ebbe az irányba megy tovább, s a narrációt erősítve „ragaszkodik” a Tar-szöveghez, a legjobb román filmesek között fogják emlegetni. Kár, hogy a legjobb tévéfilm nem a tévéfilmes szekcióba nevezhetett be.

J
Reisz Gábor: Judith Keith (Láng Annamária)

Maradjunk viszont azoknál a filmeknél, amelyeket ebben a kategóriában lehetett megtekinteni: van köztük alig fél órás adaptáció, embert próbáló három órás kísérleti munka, nagyjátékfilmnek tetsző film, amelynek alkotói (talán mert a tévéfilm szabadabb műfaj), mertek kísérletezni. És van olyan színpadi mű, amit adoptált a tévé.

Ez utóbbi, Török Ferenc Apacsok című munkája az ékes bizonyítéka annak, hogy mennyiben és mennyire segíti a filmeseket a tévé mint műfaj és közeg: Török igazán a tévéfilmekkel találja meg a hangját. A tévéknek készült alkotásai elevenek, érdekesek, s nem olyan sterilek, mint az Overnight volt, erős az irodalmi indíttatásuk, a Csodálatos vadállatokban nagyszerűek a színészek is. Az Apacsok ugyanúgy felülstilizált, mint Miklauzic Bence filmje, az Éji séták, éji alakok, amely Mikszáth tárcanovellái alapján készült, vagy a Karinthy művei ihlette T.Ú.K. - Tanár Úr Kérem!, Mátyássy Áron szép filmje. Mindhárom műben bosszantóak az apróbb dramaturgiai hibák, az Apacsok olykor egyenesen irritáló amiatt, hogy a főszereplők mindent kimondanak, érzelmeikről nem a színészi játék tudósít, hanem egy monológ, vagy egy másik szereplő. A Karinthy-opuszba – úgy vélem – nem kellett volna beleszuszakolni a szerző szenvedéseit és szenvelgéseit (azt a bizonyos operációs epizódot, amely miatt a köztévé kifogásolta is a tizenkettes karikát, és magasabb korhatárcsoportba soroltatta a filmet). Mindhárom film operatőre kiváló munkát végzett, kitűnő fényekkel, jellegzetes képi színvilággal, ám mindhárom film legnagyobb problémája, hogy a játszó színészek azt hiszik, a tévéfilm közelebb áll a színházhoz, mint a filmhez. Így az alakításokat elcsapja a sok színházi manír, s az erős deklamációs kényszer.

Kata
Gáspár Kata és Koltai Róbert a Bulvárban

Ezek a filmek mégis megfilmesíthető alapanyagból készültek, szemben Cserhalmi Sára Vadhussával. Parti Nagy Lajos novellái ugyanis csak akkor élnek a vásznon, ha barokkos képekkel valósítják meg őket, hiszen nem sült-realista alkotások, és nem keserű szatírák. A Vadhuss a magyar vendéglátás szörnyűséges állapotairól értekezik, a megalázásról, a megalázottságról – de nem mond többet annál, amit amúgy minden ilyen tárgyú film elmond: akik megaláznak, azok is megalázottak, és a családi keserűség öröklődik a génekkel.

Sára Júlia Bulvárja szatíra lenne a mai magyar filmes- és médiavalóságról, de nem elég kemény; nem pofonokat osztogat, csak elnevetgél egyes helyzeteken. Tele van felesleges jelenetekkel - némelyek a magyar tévéfilmek legkínosabb percei közé tartoznak, mint például az a jelenet, melyben Koltai Róbert Andy Vajna-paródiát ad elő egy kék kerámiával burkolt jacuzziban. Ha a film a filmesek meghallgatás-jelenetével indulna, s ha csak az a mintegy húsz percnyi anyag maradt volna benne, amelynek valóban van éle, akkor nem kellene azt gondolnia a nézőnek, hogy nem a filmben látottak, hanem maga a film árul el sokat a magyar film helyzetéről, s arról, hogy a legnagyobb baj a forgatókönyveken való spórolásból fakad.

A szekció legérdekesebb alkotásának egy ujjgyakorlat mondható: a fiatal Reisz Gábor Judith Keith című Brecht-adaptációja. A zsidó feleség című írásból készült fekete-fehér film hősnője egy tükör előtt állva gyakorolja, mit is fog mondani a férjének, s mivel indokolja, hogy Amszterdamba költözik. A Külalak című rövidfilmje és e hatásos, eszközetlen darab után egyértelmű, hogy Reisz Gábor generációja egyik legtehetségesebb rendezője. Igaz, ő sem vette teljesen komolyan a műfajt: nem kísérletezett. Adaptációja mégis hideg, olykor szorongató.

Aki a legtöbb erőt és energiát fektette filmjébe, az Dettre Gábor - igaz, ő a Rajnai András kitaposta keskeny ösvényen haladt tovább. Emlékezhetünk az említett rendező blue box technikával készült bizarr darabjaira (a Pirx rendezője is ő), melyek némelyike bizony a magyar tévéfilmtörténet mélypontját jelenti. Rajnai Dante Poklát olyan trükkökkel csinálta meg, melyeket még a video-korszakban sem nézhettünk el. Dettre Antigonéjában a színészek a statikus kamera előtt állnak, többnyire ruhátlanul, és mondják a dráma szövegét, amely érdekes módon az avítt technika ellenére is hat. Hiszen Mucsi Zoltántól kezdve Moldvai-Kiss Andreán át a Fátyol-lányokig (Fátyol Kamilla és Fátyol Hermina) szinte minden színész rendkívüli összpontosítással mondja szövegét. Mintha a háttér, a csupaszság a koncentrációban segítette volna a színészeket. A bevágott jelenetek, az illusztráló képek is erősítik a dráma hatását, Szophoklész darabja valóban megszólal. Mégis a filmet - a hossza miatt - nehéz tolerálni.

Mindenestre megállapítható: talán annak köszönhetően, hogy a tévéfilmekkel lehet játszani, azok tétje látszólag nem olyan nagy. Az e szekcióban bemutatott filmek átlagszínvonala a 42. Magyar Filmszemlén jóval magasabb volt, mint a nagyjátékfilmeké.

Vö. Mesterházy Lili: Elég nagy súly van a lelkükön / Judith Keith 
Gyárfás Dóra: Azért mert csak / Antigoné 
Kovács Bálint: A ló túloldala

Esemény:  42. Magyar Filmszemle,  Időpont:  2011. május 5 - 8.
Megítélt támogatás: 5 000 000 Ft
Támogató: Mozgókép Kollégium
A 42. Magyar Filmszemle előkészítésére és lebonyolítására (2011)